Az év utolsó napján

Fekete karácsony, sáros a lába... Szó szerint, mert huszonötödikén eső esett felénk. Miután elutaztunk anyukámékhoz, itthon ugyan leesett az idei első hó, de hiába vártuk az Alföldre, csak a hideg érkezett meg. Így aztán hazaérve, nem törődve a mínuszokkal, egészen Fonyódligetig csábultunk az év utolsó napján, hátha részünk lesz egy kis téli csodában.

A karácsony margójára

Minden évben elhatározzuk, hogy nem lesz rajtunk úrrá a rohanás így karácsony tájékán, de valahogy mindig elkap minket... Zé a nappali kanapéján ájul el esténként, jómagam is sokszor úgy érzem, épp csak bemászni van erőm az ágyba. Na, majd jövőre.

Eljutottam odáig...

... hogy kinéztem. Mivel a meglévőnek egyszerűen szétporladt a sütője. Zanussi ZCK55201WA névre hallgat. Csak el ne felejtsem. Igazából villanyos indukciósat szerettem volna, de horribilis az összeg, amibe kerül.

Cicák

Délelőtt az utcán meglátva még a kisebbik után szóltam (nem mintha értené, amit mondok), hogy ne kóboroljon el messzire, míg távol vagyunk. Már csak azért is óva intettem ettől, mert Zsömi hülye mániája autók alá elbújni. Hazaérve Nudli futott elém, de egyedül. Beengedtem melegedni, várva, hogy a kicsi is megjelenik, hisz mindig együtt lógnak, de nem... azóta sem került elő. Egyáltalán nincs jó kedvem. Nem szeretném Zsömit fogyóeszközként elkönyvelni.

Egy óra múlva

- Szia apu!
- Szia! Mi újság veletek?
- Igazán semmi különös.
- Jó, akkor majd egy óra múlva visszahívlak.
- Egy óra múlva?
- Most nem érek rá.
- De, hát te hívtál!
- Jó, de most nem érek rá... Hát nem érted?
- Hát nem egészen, de jó. Persze.
- Majd egy óra múlva hívlak.

Nem az én napom a mai.

Ez azért...

... gonosz. Reggel késésében voltam, ezért nem is engedtem be a macskákat a lakásba. Délig rendben mentek a dolgok azt leszámítva, hogy a fáradtságtól majd elaludtam a suliban. Aztán hazafelé, a buszra felszállva megbotlottam annak lépcsőjén. A kapuban hiába kutattam a kulcs után, nem találtam... Naná, hogy a bepisilás határán voltam. Nagy nehezen eljutottam a lakás ajtajáig, s nem, nem engedtem be Zé macskáját. Valamivel később hanyatt estem a fiúk szobájában, miután felhúztam a redőnyt. A fürdőszoba felé sántikálva a papucsom beleakadt a szőnyegbe. A kezem teli van kaktusztüskékkel. Mindeközben Zé macskája kitartóan nyávog az ajtóban... Hohóóó... Még szerencse, hogy nem vagyok babonás.

Előttem van az a kép a macskáról. Néz befelé az ablakon, miközben kinn repkednek a mínuszok. Buborékban: Ha bejutok, megöllek!

Mit ér a rang, ha...

Életem párjának újra megesett a szíve a macskákon, így azok benn töltötték az éjszakának egy részét. S csak azért annyit, mert hajnali fél négykor észrevettem, hogy a konyhában gondosan össze vannak kupacolva a rongyszőnyegek, valamint a bejárati ajtónál is várt ránk egy ajándék csomag. Mert, míg az általa elnevezett D. "Kisbunkó" Zsömi használja az almot, az ő dédelgetett B. "Nagyherceg" Nudlija NEM.

Aki hülye...

... meg is érdemli. Mert cappuccinós szaloncukrot kell venni, mikor köztudottan utálok mindent, ami kávés. S mindezt miért? Mert gyönyörű, fehér színű a csomagolása.

Valakit csere?

Szeretek mosolyogva ébredni, nem törődve az időjárással, az előttünk tornyosuló, megoldandó feladatainkkal. De ma reggel, mikor Zé mintegy mellékesen megemlítette, hogy februártól hétezerkettőszáz forintot kell havonta becsöngetnünk a tébémre... Orvoshoz nem igazán járok. Azonkívül, hogy felír egy raklapnyi gyógyszert, amit úgy sem vennék be, semmit nem tesz. A kórházat is kerülöm, befeküdni nem is mernék. De nem hagyhatom figyelmen kívül, a "mi van, ha mégis"-t. Tudom, a holnap gondja, talán foglalkoznom sem kéne vele. Mégis ilyenkor a szürkénél is szürkébbnek tűnik a kinti világ, hiába próbálom optimistán szemlélni a dolgokat. Mert nem csak rólam szól ez. Nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévő emberekről is. Mi van azokkal, akik egyedül élnek? Nincs munkájuk? Semmijük nincs. Sokszor annyira gyűlölöm, ami ebben az országban folyik. Persze, mi engedjük. Befoghatom a pofám számat.
Szóval... maradjunk annyiban:
Bús, borongós napomat derűs, napsütésesre cserélném.

Hópelyhek és karkötő

Gyermekkori vágyam megtanulni a horgolást, anno próbálkoztam is vele, de kínlódva nyöszörgött a fonal a kezem alatt, így feladtam a próbálkozást. Sehogy sem tudtam átgondolni magát a technikát a bal kezemre. Így aztán maradt a mások munkáiban való gyönyörködés, az egyszer talán én is megtanulom...
Tegnap gondoltam egyet, körülnéztem a Meskán, nem csak karácsonyi hópelyhet, de csodaszép horgolt karkötőt is találtam (persze, teljesen véletlenül), aminek a vége az lett, hogy mikor Zé kezembe nyomott egy kis költőpénzt, sűrű szempilla rebegtetések közepette, ártatlan mosollyal az arcomon búgtam oda súgtam neki, bizony azt én már elköltöttem.

Főiskolás gyermekeim

... avagy Család csoport a Facebookon.

Ráhel: Anya,  nem tudod, most nem jön gyermekvédelmire Erzsébet utalvány? Ez városonként eltérő?
Anya: Nem most jön. Felénk a Mikulás küldi postán a hétvége felé...
Ráhel: Jáj de jó, kicsit féltem, h mi most nem kapunk, h megszakadt a viszony v mi.
Édua: Muter egy hős.
Ráhel: További kérdés: A mikulás hatodika reggelre érkezik, vagy hatodika éjszaka, v ötödike éjszaka?
Édua: Ráhel... Sajnálom, de itt az ideje, hogy elmondjam neked: a Mikulás nem létezik... a Télapó sem.
Máté:  WTF (zokogó fej)
Ráhel: Anya, a többiek trollkodnak... Most akkor mikor?
Anya: Nem tudom... nekem azt mondta, holnap feladja postán a cuccot. Egyébként december 6-ára, Miklós napjára virradóra, úgy tudom. Persze, aki nem hisz benne, annak lenyúlja az Erzsébet utalványát is.
Édua: Én nem mondtam h nem hiszek benne.

Elszólta...

- Anya! Gábor itt aludhat pénteken?
- Petrus... Nem.
- De, miért nem?
- Mert nem tartom jó ötletnek.
- De miért nem?
- Mert nem tudom, meg lehet-e benned bízni...
- Anya!!! Bennem egyáltalán nem lehet megbízni!

Vitázunk

... az úrvacsoráról.
Megkérdezem, de már az első mondatában érzem a tartózkodást, a félelmet, hogy esetleg valamit másképp kell csinálnia, mint ahogy eddig tette.
- Mi van akkor, ha valaki herpeszes?
- Nem gondolod, hogy Isten ilyenkor megvéd téged? Kétezer évvel ezelőtt milyen higiéniai körülmények voltak? Mégsem problémáztak ilyesmin.
- De azóta voltak atomrobbantások, környezeti katasztrófák... legyengült az immunrendszerünk.
- De Jézus ma is ugyanaz, mint kétezer éve. Ugyanúgy képes megvédeni a betegségektől, gyógyítani.Vagy tévedek?
- De a gyülekezetben mindig is így szoktuk. Én sosem jártam máshová, nekem ez tűnik jónak.
- Félsz változtatni? Én csak egy bibliai verziót javaslok... Egy pohárban a bort, a pászkából is egyet adjunk körbe, ahogy Jézus is tette annak idején. Talán, ha kipróbálnánk?
- Gondolkodom. De egyre inkább nem látom értelmét.
- Érzem. Szerintem hagyjuk, jó lesz a kispoharas bor morzsapartival...
- A szellemi tartalom a lényeg... ami mögötte van, eltérhetünk a Bibliában leírtaktól.
- Hogy van az, hogy valamiben ragaszkodunk ahhoz, ami le van írva? Ilyenkor meg azt mondod, eltérhetünk? Esetleg a félelmeid miatt?
- Nem félek... de a mögöttes tartalom, az a lényeg...
- Rendben, de talán Jézus nem véletlen cselekedett úgy, ahogy, s nem véletlen mondta azt, tegyétek ti is így az én emlékezetemre. Nem azt mondta, a higiénát tartsátok szem előtt...
- De a mögöttes szellemi tartalom...
- Ok, belekapaszkodtál valamibe, ami igaz. Morzsaparti lesz.
Pár nap múlva ír pár sort, hogy békessége van a gyülekezetben gyakorolt "műanyag kis poharassal" és minden úgy lesz, ahogy eddig is volt, ne várjam tőle, hogy az ellenkezőjét cselekedje. Ellenkezőjét??? Békessége van? Ez nem békesség, csak egyfajta biztonságérzet, amit a megszokott ad.
Szinte mindig ide lyukadunk ki... Maradjunk a jól beváltnál, a megszokottnál, ami számára megfelelő.

Eszembe jut az a kép, amikor Jézussal szemben ott áll egy kislány a kezében az apró maciját szorongatva, kérve Jézust, ne vegye el a játékát. Jézus szelíden néz rá, a háta mögött egy hatalmas plüss mackóval... Hányszor vagyunk így. Nem merjük odaadni, amink van... mert az biztos, az már megvan. Nem baj, ha kopott, ha viseltes, ha nem sok... Pedig ha odatennénk...

Félix szótár

- Elegem van a macskákból, mindent felforgatnak a lakásban!
- Anya, de hát mit vársz ezektől a kis kolbász-generátoroktól?

Ennyi

Néha egy mondat is elég a gyerek szájából ahhoz, hogy ezentúl másképp lássam a dolgokat. Az ominózus mondat pedig:
- Megmondtam, hogy legyen kész a kaja ennyi időre!
Hát nekem ne mondd meg.

Lehet fokozni

Átöleli, nyalogatja, elaltatja, kicsit vár, majd kikéredzkedik az udvarra.

Meglepetés

Amikor Zé azt mondja:
- Na, elég volt... Nem csinálhatsz semmit! Öltözz, megyünk a Balatonra!
S mikor beültünk az étterembe, akkor nem tudtam, hogy mi ezt megengedhetjük-e magunknak ebben az országban, ilyen szociális háttérrel... Vicc.

Na, most van az

Utálok politizálni. De mikor olyat olvasok, hogy a a szociális segélyek mellett még a családi pótlékot is el akarják venni attól, akinek nincs munkája, akkor felmegy bennem a pumpa. Persze nem érezném ezt, ha az emberek vidéken nem éhbérért dolgoznának (az átlagfizetés nettó hetvenezer forint), ha egyáltalán van lehetőségük dolgozni, mert sokunknak ez sem adatik meg. Nem véletlen ácsorog az ember a sorára várva órákat a munkaügyi hivatalokban. Persze ott fenn ők ezt nem tudhatják, hisz hallottam őket fityisz gyűlésen épp elégszer megnyilvánulni, amiből kiderült, fingja elképzelésük nincs a Magyarországon élő emberek szociális hátteréről, ha lenne, akkor sem érdekelné őket.

Néha belesajdul a szívem, mikor látom a tanfolyamon, amikor az egyik előveszi a reggelire hozott üres rizst, azt bizonygatva, mennyire szereti. A másik az üres kenyeret, mert így esik neki jól. A harmadik napokig hiányzik a suliból, mert nincs pénze buszjegyre, míg meg nem érkezik a támogatás. A negyedik a gyereket nem tudja elvinni óvodába, ezért otthon kell maradnia... Az ötödik hatvan évesen üli velünk végig az órákat, mert különben enni sem lenne miből... Vegyetek el ezektől az emberektől mindent, tényleg... aztán rohadjatok meg, ahol vagytok... Képtelen vagyok most azt kívánni, hogy Isten áldjon meg benneteket...

Az érzés...

... amikor fel, alá járkálva nézelődsz a turiban, majd kifelé menet az eladó hozzád lépve, kedvesen megszólít:
- Nem baj, ha ezt leveszem?
S ezzel leemeli a sálad végére ragadt, tépőzáras, élénk lila színű, csipkés melltartót. Nos, az érzés felülmúlhatatlan.

Bursa, holnap utoljára

A gyermekeim által küldött hivatalos iratok között, az egyik borítékban egy újságból kivágott Józsi is lapult a következő szöveggel:
"Küldök egy Józsit, hátha Máté* helyett elintézi a papírokat, ha szépen kéred!"

*Máté, mert az FB-s család csoportban rá szavaztak a többiek az ügyintézést illetően, amikor megadtam nekik a lehetőséget.

Mi van itt?

Az ideiglenesen befogadott cirmosunknak meglett a gazdája, de nem tudom, miféle bűverővel bírhat  a nappalink ablaka, hogy most a szomszéd átszökött kutyája vert annak párkányán tanyát?

Tíz nap után

Nem, nem lehet őket nem szeretni. Mégsem tudom, azzal a cirmossal mit kezdjek, amit ma délben találtunk a ház előtti árokban. Zé vette fel, remegett az ijedtségtől... Behoztuk. Azóta ott kuksol a nappalink ablakában.

Ekrem... The End... Delete

Hónapokkal ezelőtt megírtam neki, hogy férjhez megyek, férjhez mentem, férjnél vagyok... Szerelmes vagyok és boldog. Hogy magunk mögött kell hagynunk a múltat, örülök, hogy jól van, részemről pontot tettem a kettőnk dolgára. Nem vette tudomásul. Szinte mindennap várt egy-egy szívhez szóló üzenet tőle az FB-n: szeretni foglak örökké, hiányzol, örökké tartó szerelemmel...
Erre ma egy rövidke üzenet kíséretében törli magát. Komolyan felbosszantott. Nem a törlés, hanem a stílus. Gondolom, sietnie kellett. Azért valami őszintét elvártam volna, mint például:
Lebuktam az asszony előtt, immár másodszorra...

Most kitől kapok szívhez szóló, szép üzeneteket? Jaj Zé, komolyan ne vegyél...

Jövőre nem

Ámokfutás. Mindent a legutolsó pillanatban. Mert anya majd megoldja... Akárcsak a tavalyi évben. De jövőre nem.

Hát megérkezett

Tegnap este bezártam az összes macskás oldalt, egyszerűen elegem lett, gondoltam,  nem véletlen, hogy egy cicát sem találok, ahogy az sem, hogy anyukáméktól sem kaptunk egyet sem.
Aztán ma a vásárban csak főbejárat felé vettük az irányt, hátha... De nem. Egy cica, annyi sem volt. Húztam is a szám szélét, minek teszünk felesleges köröket, mikor tegnap már tisztáztam magamban ezt a dolgot.
Valamivel később, mikor elindultunk hazafelé, szembejött egy idősebb házaspár, a néni kabátja alatt, a karjába vigyázva szorított magához valami szőrös kis gombócot, ahogy megláttam, tudtam, hogy ő lesz az. Megsimogattam, magamban nyugtáztam a nevét is, Zsöminek fogják hívni, gondoltam, Zének majd később elárulom és akkor a bácsi azt mondta:
- Egyébként Zsömi a neve, maguknál biztosan jó helye lesz, érzem... Vigyék nyugodtan!

Falevél a szélben

"Bármennyi dolgod legyen is, mindig legyen időd, hogy csendben leülj, és elnézd, hogyan billeg a szélben a falevél." 

 (Elizabeth Lawrence)

Sport

- Kisfiam, sportolnod kellene valamit!
- Anya, ne mondj már ilyet! Egész délután fel kellett ugrálnom a kanapéról, hogy a konyhába menjek...
- A konyhába? De hát miért?
- Pogácsáért.

Bakancslista

- Zé, neked van bakancslistád?
- Nem, szívem. Nincs.
- Hogy hogy?
- Anélkül is teljes az életem, úgy érzem.
Jó volt hallani. Ő is úgy, ahogy én.

Ma is...

elmosta az egész napot az eső.

Mert

"Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." 

(Ottlik Géza)

Nudli és Garfield

Ha nem a saját szemünkkel látjuk, talán el sem hisszük, ahogy a macska a tévé elé ülve nagy érdeklődéssel nézni kezdi a Garfield kettőt, majd meglátva egyszerre mind a két macskát a képernyőn, felnyújtózkodik és megpaskolja őket. Okos.

Az egész napot...

elmosta az eső.

Félixszel

Hallgatagon, kicsit fáradtan bandukolunk a buszpályaudvar felé. Egyszer csak elém lép, majd megszólal:
- Anyuka, nem tudom, hogy képzeled ezt? Nem lesz jó vége ennek a viselkedésnek! Figyelmeztetlek! Húzd meg a határt!
Felocsúdni sincs időm, már mellettem áll, s csodálkozva néz, miért nem indulok...

Kora délelőtt

Írhatnám, de mégsem találom viccesnek, hogy Kamilla lányomat éjjel kettőkor beszállították a megyei kórház sürgősségi osztályára, ahol azóta egy kötelező vérvételen és vizeletvizsgálaton kívül nem történt még semmi.

Ez most nagyon

Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. 

(Böjte Csaba)

Amit már...

... nem szeretek. Amikor egy telefonos ügyfélszolgálat kutyafasza sehol nincs hozzám képest.

Aki elől sosincs rejtve

- Nem jó az új blogod elérhetősége...
- ???
- Mi az? Nap, homok, meg izé?
- Nem is az...
- Nézd csak meg!
- És tényleg... akár az is lehetne.
- Háhá... na ugye.
- Ne kötözködj! Egyébként nem is rossz. Tetszik. Most, hogy így mondod.
- Magyarázd meg!

Tükröm, tükröm

Nem tükörbe nézni nehéz, újra és újra szembesülni egy-egy olyan hibámmal, ami hosszú évek óta jelen van az életemben, vagy amikor olyasvalami lesz nyilvánvaló, amiről azt gondoltam, már régen megoldottam, inkább az rettent meg egy-egy pillanatra azon gondolkodom, ami annyi éven keresztül nem sikerült, azon miképp tudnék változtatni.

Gyereknevelünk

Vajon miért nem tudja azt mondani a gyerek, hogy "igen anya, igazad van", ha felelősségre vonod? Miért nem veszi észre a segítő szándékot? Miért akar folyton-folyvást revolverezni, kibújni a felelősség alól? Miért ordít káromkodva, kikérve magának, hogy kiabálsz vele...?
Egyet elértek a viselkedésükkel, pedig mi csak beszélgetni szerettünk volna velük. Mától jó ideig se mobiltelefon, se wifi.

Ezek a szülők

Anyukám azt mondta, ő bizony észrevette, hogy sosem hagyom békén Zét, aminek az lesz a vége, hogy Zé megelégeli ezt a helyzetet és majd nézhetek, ha magamra maradok. Tegnap úgy "beástam" magam a pincelejáróba egy kis takarítás végett, hogy csak később vettem észre, Zé nyolcszor is keresett telefonon. Mire visszahívtam, már a kapu előtt állt az autóval, hazajött ebédidőben, mert nem tudta elképzelni, miért nem veszem fel a telefont.
Erről ennyit...

Hétvége

A hétvégén anyukáméknál időzve, újra rá kellett jönnöm, sosem válik belőlem igazi "dombvidéki" ember, az Alföldön járva minduntalan ugyanazt érzem, megnyugszik a lelkem, mikor végigtekintek a sík vidéken. Ilyenkor mindig Petőfi versének pár sora lüktet az eszemben szívemben:
"Lenn az alföld tengersík vidékin/ Ott vagyok honn, ott az én világom;/ Börtönéből szabadúlt sas lelkem,/ Ha a rónák végtelenjét látom."
Egyébként családot látogatni hosszú idő után igencsak veszélyes. Anyukáméknál ettünk, apukámnál ettünk, öcséméknél ettünk...

A cicákok maradtak Szolnokon, mert anyukám párja kétszer is elsírta magát ölében valamelyik hízelkedős dorombolóssal... Így aztán Zé úgy döntött, nem hozunk haza egyet sem.

Ne kövezzen meg...

... senki, ha kérhetem.

Mikor rájössz, megint nem gondolkodsz helyesen, az életben újra és újra szembesülsz a
azzal, hogy megint csak másoknak akarsz megfelelni, toporogsz, mint a hülye gyerek, mert nemhogy a való világban, de még a virtuálisban sem mersz lépni, vállalva a kockázatot, hogy magad mögött hagysz valamit, sőt ami ennél sokkal fontosabb: valakiket... Pedig akinek fontos vagy valamiért, az úgy is megy veled. 

Eszter

Néha úgy érzem, egyszerűen csak magamhoz kell ölelnem őt, hogy érezze azt a szeretetet, amire neki is szüksége van. Miután beszélgettünk, meg sem lepett azzal a mondatával, hogy nem tudja miért, de időnként csak miattam jön be órára (E. a tanárom), s úgy érzi, legszívesebben belekuporodna az ölembe... Zé, miután közölte, hogy sosem hitt a reinkarnációban, még előző életében sem, kifejtette, valószínűleg leszbikus szeretők lehettünk valamikor, ő mást el sem tud képzelni. Szerencsére erről Eszternek teljesen más a véleménye. Én meg már azt sem tudom, mit gondoljak...

Ködös reggelek

A napok telnek, de inkább szomorkásan, mint jókedvvel telve, csak egy-egy történés ráz fel minket, hogy ne süppedjünk teljesen bele a mélabús, ködös reggelek hangulatába. Néhány, számunkra kedves ismerős halálhíre hozzánk is eljutott, egyik éppen azután, hogy egy kedves barátommal való levelezésünkre bukkantam, aki azóta már itt hagyott minket.

Zé is egyre hallgatagabb, az édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok. Az otthonból, ahová talán az utolsó pillanatban sikerült elhelyeznünk őt, időnként teljesen ellentmondásos híreket kapunk... Nem értjük a miérteket, s így még az elfogadhatót is nehéz elfogadni.

Nem rég értesítettek minket telefonon, hogy Zé édesanyja ma délután hazaköltözött az Úrhoz.

Angliába akkor sem

Kinézve az ablakon, jót mosolyogtam a ma elém került, OV-t feltartott mutató ujjal ábrázoló fotó feliratán (azért kaptok ennyi esőt, hogy szokjátok a londoni klímát). Mert mi magyarok még ebből is...

Elmenni... messzire

Pár hete azon gondolkodtam, miért hatol az érzés a zsigereimen keresztül a lelkem legmélyéig, miért borzolja gyengéden és miért szorítja össze a szívem egy időben... Időnként újra és újra elkap. Ilyenkor mehetnékem van mindenhonnan... Talán épp most kéne kicsit nyugton maradnom? Fejemet a párnába fúrva próbálok menekülni a gondolataim elől. Mindhiába. A levegővétel hangosnak tűnik a szoba csendjében, olyan erősen érzem, hogy valami változni készül. Pedig látszólag minden mozdulatlanul lebeg körülöttünk.  

Mikor először éreztem ezt az érzést, alig vártam, hogy Zé hazaérjen. Valamivel később, mikor belépett az ajtón szinte villámcsapásként értek a szavai:

- Szívem, nem tudom, mi van velem, de úgy érzem, valami történni fog a közeljövőben. Annyira mehetnékem van, nem is tudom szavakkal kifejezni... Elmenni innen, semmire vissza nem nézni.

Azóta "így" élünk. A válasz valahol egy felhőn csücsül, tán épp a fejünk felett.

Nincs címe

Néha eltöprengek azon, miért van az, hogy a mélyebb gondolataimat, érzéseimet már nem olyan szívesen osztom meg másokkal, inkább mindenféle apró-cseprő, lényegtelennek tűnő dologról értekezem.
Pedig annyi minden dúl, vagy éppen ülepszik, csitul, tisztul bennem. Régebben úgy éreztem, nagyon sok kérdésre kell még megkapnom a választ, aztán megtanultam, nincs szükségem arra, hogy kérdezzek, a válaszok vagy ott vannak előttem (sosem hittem az egyre mélyebbre és mélyebbre való ásásban, mert úgy gondolom, minél mélyebbre ás az ember, ott egyre inkább nagyobb a sötétség) vagy egyszerűen anélkül is megkapom őket, hogy kérdeznék, mindet a maga idejében. Mióta ehhez tartom magam, valahogy könnyebb, s sokkal nyitottabb vagyok a változásra önmagamat illetően is. Nem érzem szükségét annak, hogy ezeket a gondolatokat, történéseket kifelé közöljem... Hogy ez jó (számomra mindenképp az) vagy rossz? Időleges vagy végleges állapot? Más mit és mennyit érzékel ebből? Nem tudom.

18+

Hétvégén annyira beégettem magam a tanárom (nő) előtt, hogy kínosnak érzem a holnapi jelenlétem az iskolában... Abba belegondolni sem merek, hogy még hozzánk is hivatalos, mert ő korrepetálja Petrust matekból.

- Füge... Tudod, mire jó?
- Nem. 
- Mire hasonlít?
- Ja, egy herére... Ez érdekes.
- Férfiak számára kitűnő serkentő. Ami benne van?
- Nahát... Spermiumok. Úhh, ez nagyon durva!
- Ugye?
- Az íze azért más... Ööö... Ebből hogy magyarázom ki magam?
- Ebből angyalom, sehogy - válaszolta, miközben sikítva és hol a fejét fogta, hol a térdeit csapkodta bizonyos szavak kíséretében.
Hát ez van.

Vissza-visszatérő

- Zé, én nem tudok aludni, mikor éjszaka dolgozol...
- Ne aggódj szívem, én sem tudok.
- MI???

A már nem kiskorú K. József

Annyira meglepődtem, mikor bemutatkozott markáns, mély hangján az illető a telefonon keresztül:
- K. József vagyok...
- K. József?
- Igen. Chansont keresem. Pontosabban én tudom, hogy te az vagy... (tegez, felismeri a hangom, tehát ismernem kell)
- K. József?
- Nem tudod? (szinte nevet, élvezve a helyzetet)
- K. József? Úristen... Pontosabban, igen... Tudom. Persze... Hogy lehetek ilyen bolond, hogy nem jutott rögtön eszembe! Tegnap volt osztálytalálkozó, s megadták a számom...
Körülbelül harminc éve hallottam a hangját legutóbb, mikor személyesen összefutottunk a város egyik aluljárójának lépcsőjén. Elsős korunk óta szerelmes volt belém. Kitartóan, nyolc éven keresztül. S én sosem akartam erről tudomást venni. Hangosan nevetgélve meséltük az emlékeinket. Ketten fiúk, átjöttek segíteni takarítani nekem és a nálunk nyaraló barátnőmnek, aztán hazajöttek a szüleim, anyám benézett ruhás szekrényükbe, a blúzok tetején ott pihent egy tányérnyi palacsinta... Képtelenek voltunk kimagyarázni magunkat, csak vihogtunk a barátnőmmel eszetlenül, válasz nélkül hagyva anyámat. Vagy amikor az osztálytársnőimmel fürödtünk a tóban, ő pedig hős szerelmesként a partról figyelt minket, észre sem véve, hogy a nap ereje pirosra égette a bőrét, kivéve ott, ahol neki támaszkodott a korlátnak... Még arra is emlékezett, melyik órán hol ültünk a padokban.Gyerekek voltunk. Komoly-komolytalan gyerkőcök. Rég volt. Nagyon rég.
Ő ott volt az osztálytalálkozón. Én nem... Állítólag mindenki hiányolt. Furcsa érzés... Valahol megható. Hogy van pár ember, aki hiányol harminc év távlatából is.

Hortus Hungaricus, s a többi

Jól emlékezetembe vésődött a név: Hortus Hungaricus (további fotók). Bár szerintem mindenkinek, aki először járt ezen a kiállításon. Gyönyörű volt és egyben izgalmas is. Bár Zé erről másképp nyilatkozna. Bennem a harsogó színek kavalkádja, Zében a füstölt csülkös, babos káposzta illata maradt meg.
A hazafelé útból alig maradt meg valami bennem, annyira fájt a lábam az egész napos jövés-menéstől. Este mégsem bírtam magammal, minden erőmet összekapargatva összeszedve "elszaladtam" a pásztorunk leendő menyének leánybúcsújára. Édes és aranyos volt a menyasszony, az este szolid és egyszerű egy pohárka koktéllal. Az általános iskolai osztálytalálkozóról viszont lemaradtam...

Mik derülnek ki...

... egyesekről. Jelen esetben Zéről.
2006-ban az MTV székház ostromának ideje alatt az egyik fővárosi kerületi rendőrkapitányságon történt...

Sikítófrász

Egyszerűen meguntam a havonkénti műkörmöshöz való futkosást, a vele való időpont egyeztetést még inkább. Napokig agyaltam, menjek manikűröshöz vagy intézzem el magam a körmeimet? Hát elintéztem. Lecsiszoltam mindet, majd sikítva hívtam fel Zét, hogy azonnal hozzon valami körömerősítőt a városból, mert hajlik a körmöm, mint a papír, teljesen rosszul vagyok a látványtól. Nagy sokára csak felkenhettem a körmeimre az újonnan vásárolt piros körömlakkot, ami legnagyobb megdöbbenésemre csilli-villi magenta színűvé vált. Zé azt mondja, neki tetszik, bár lehet, csak vigasztalni akar.

Persze ez is egy olyan jelentéktelen dolog, ami csak nekünk, nőknek lehet fontos.

Főhet a fejem

Könyörögtem anyukáméknak a cicák életéért, annyira megsajnáltam őket, meg a fiatal anyjukat is. Most ott van négy rosszcsont, talán egynek akad gazdija, a többi pár hét múlva a miénk lesz. Arról még fogalmam sincs, hová tesszük őket.

Tegnap este

Nem tudom, egyes kamaszok miért gondolják azt, hogy csak úgy válhat belőlük Ember, ha előbb megjárják a pokol tornácát... Mert ki, ha nem ők... Aztán jó esetben rájönnek mégsem ők azok, akik a dolgok felett állnak. Sőt.

Egyébként meg ilyenkor dühöngök, hogy lehet ilyen tetű, gerinctelen féreg az, aki... Igen, dühös vagyok. Győzöm helyére tenni a gondolataimat. Mert tudom én, Isten kezében van minden és ő majd egyszer számon kéri és elrendezi...

Úgy tűnik...

... ez egy ilyen nap.
- Negyvenöt éves vagyok. Zé, öregszem...
- Dehogy, szívem! Hogy mondhatsz ilyet? Fiatal vagy még! Na persze, nem hozzám képest...

Mikor elérkezett a negyvenedik születésnapom, annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem maradhatok örökké harminckilenc. Kézzel-lábbal tiltakoztam a négy x ellen.
Most... a negyvenötödiken, egyszerűen csak meg vagyok illetődve.

Kora reggel

... avagy szőke (de okos) és "ügyintéz".
- Akkor te most mész az okmányirodába, ugye?
- Aha!
- Itt vannak a születési dátumok!
- A tiéd is rajta van?
- Nem, az nincs. Miért nem tudod?
- Hát... Most hirtelen nem jut eszembe...
- Ráhelka! Ma van, érted, ma van a születésnapom! Ma...
- Úhh! Jajjj! Ne haragudj! Tényleg? Boldog születésnapot! Bocsi, de nem néztem ma még a fészbukot... (röhög... én is, mert annyira...)

Jövőre rizst...

Hiányzott... komolyan hiányzott már. Legutóbb délelőtt esett, meg éjjel, meg tegnap, meg azelőtt... Pedig én beszedtem a ruhákat. Igaz, csak ma.

Felmérés

Kérdés: 

Hány foga van a lónak?

Válaszok:

a, 22

b, 36

c, Egy sem.

Félix válasza: 
Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Nem tudom, mit is mondhatnék erre szülőként... Volt olyan kérdés is, miért táncolnak a méhecskék. Kérdezem a gyereket:

- Na, miért?

- Nem tudom. Partytime van?

Nem irigylem a pedagógusokat. 

Szeptember 3.

Reggel.
- Anya, beírnád, hogy kettőkor hazajöhetek a suliból?
- Miért szeretnél hazajönni?
- Mert nagyon fáradt vagyok.

Majdnem keserédesből kutyázás

Már napok óta érzem az ősz fáradt jelenlétét az ablak alatt, szinte észrevétlen teríti be a tájat. A kitartóan kopogó esőcseppek is, mintha a csak tudatomba akarnák vésni, vége az idén szeszélyes, gyümölcsillatú nyárnak.
Vártam már a tanév elejét, megnyugodni látszott körülöttünk az élet, aztán nem várt történések miatt napokig csak aggodalmaskodtam, de szép lassan mégis megoldódnak a dolgok, s megy minden a maga útján.

Annyi mindenről írnék, de az oktalan állat a kutya ki-kizökkent a gondolataimból, kinn vinnyog, nyüszít, szinte toporzékol az ajtó előtt, már öt perc sok neki a kora őszi, hűvös éjszakában. Felbőszít ezzel, komolyan! Nesze neked keserédes életérzés, meg írhatnék! Úgy tűnik, az ebről szól ma az este, meg a fehér szőnyegbe belekent kutyaszar kutyakaki kisikálásáról...

Paparazzi

Zé alattomban készített rólam néhány fotót még a Balatonon, amiket csak pár napja mertem megnézni. Igazából nem is az rettentett el, hogy mekkora a seggem fenekem a képeken, hanem az, hogy a hátsómhoz képest milyen kicsi a kezem.
Holnaptól vad bogyókon és almaecetes, citromos uborkalén fogok élni...

Rend a lelke mindennek

Miközben a nagyobbik fiamat költöztettük, addig itthon a kisebbik rendet tett az asztalomon, elpakolta az edényeket a mosogató tálcáról, rendet tett a nappaliban... Csak később,  fürdésnél vettem észre, hogy a tusfürdők és a samponok is élükre állítva sorakoznak a fürdőszoba polcán.

Való igaz, ő az egyetlen gyermekem, aki szó nélkül, akár minden este elteszi a fogkefémet és a fogkrémet a helyére, amit a fürdőkád szélén felejtek rendszerint.

Hazafelé

Ha harc, hát...

Ma akárhányszor mentem ki a kertbe dolgozni, eleredt az eső. Aztán mégsem az esőcseppek, inkább a szúnyogok kergettek vissza a lakásba. Estére bentre is jutott szép számmal belőlük. Zé azóta egyoldalú kommunikációt folytatva velük, az ágyon ugrálva ide-oda csapkod a törölközőjével, egy-egy sikeres akciót gúnyos felkiáltással "ünnepel".
Néha az az érzésem, Zé azért tudott beilleszkedni ebbe a családba, mert ő sem teljesen normális.

Valamit tud

Mondtam Fixinek, keresse már meg annak a bögrés, mikrós sütinek a receptjét, amit most azonnal és öt perc alatt... Megtalálta.

Herőce

A nagymama mindig bosszús volt, ha nem lett hólyagos a tészta sütés közben.
- Elrontottam, biztos rossz volt a tejföl - bosszankodott. Akármilyenre is sikerültek, kihűlni sosem volt idejük.
Amikor először említettem másoknak, hogy mennyire szeretem a herőcét, mindenki furcsán nézett rám, miközben bizonygattam, ha már fánkokról beszélgettünk, hogy az általuk ismert csörögefánkot hírből sem ismerem.
Jóval később tudtam meg, hogy a kettő egy és ugyanaz... állítólag. Még ma sem vagyok benne biztos.

Kiss in Blue

Napok óta el vagyok varázsolódva Boris Blank (Yello) és Heidi Happy dalától. Nem is értem, azelőtt miért nem...

Konyharuha és hajgumi

Mikor megláttam azt a képet Kamcsi mobilfotói között, már nem csodálkoztam a múltkori kis kalocsain.
- Te, mit csinál itt ez a gyerek?
- Nem látod? Olvas...

Dilemma

S újra felvetődött bennem a kérdés, vessek véget az írásnak, vagy kezdjem újra máshol?

Őszillatú nyár

Idén, ma reggel éreztem először, hogy ősz illata van a nyárnak.

Kellett már

Annyira hiányzott már, hogy ne csak elszáguldjunk mellette, hanem leüljünk a partjára, bámuljuk az égen úszkáló felhőket, belefeledkezzünk a távoli hegyek kékjébe, a sirályok vijjogásába...

Újjászületni víztől

"Monda néki Nikodémus: Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek."
(János 3.5-7.)
Több, mint egy éve vár Zé arra, hogy megtörténjen.
Miután csütörtökön újabb visszautasítást kaptunk a gyülekezet részéről (most épp azt, hogy a pénteki napon lehet csak szó bemerítésről, Zé kedvéért nem tudnak újra összeterelni százötven embert szombatra), nem akartunk várni, más megoldást kerestünk. Épp a megfelelő embert hívtuk, épp a megfelelő időpontban. Percek alatt megbeszéltünk mindent. Ma délután négy autóval indultunk a Balatonra, három ember született újjá... Mert így is lehet. Tisztán és sallang mentesen, nem keretek közé szorítva, hanem egyszerűen csak hitből.

Búcsú

Kedveltem édesapám kedvesét, bár nem találkoztunk sokat, inkább csak telefonon nyújtottuk hosszúra a perceket. Szerettem a kedves mosolyáért, a nyitott szívéért, tiszteltem a tudásáért. Rendkívüli ember volt, aki csodát tett apámmal is. Most mégis el kellett mennie, valamiért előre nem jelezve... végleg.

Jaj, úgy élvezem én...

Először még élveztem az arcomba hulló langyos esőcseppeket, de egyszer csak nyakamba zúdult az "égi áldás",  megszaporázva lépteimet, aggódva tekintgettem az ég felé. Esernyő? Ugyan, minek az nekem? Reggel még ezt mondogattam magamnak. Most meg úgy tűnt, mintha az autóbusz megállója mérföldekre távolodott volna tőlem. Futottam, ahogy a lábam bírta, át-átszökkenve az aszfalton gőzölgő fekete tócsákon, nem törődve a zuhogó esővel. Na, most ezt húzzuk át... Próbáltam én futni, miközben bokáig merültem az útszéli pocsolyákba, meg a járdán lévőkbe is, miközben a hátamon a fehér blúzt szép pirosra színezte a frissen festett hajamból kioldódó lé, a farmernadrágom térdig keményedett a víztől, a cipőmben akár halakat is úsztathattam volna. A sálamat a táskámra terítettem, hogy legalább a füzeteim védjem, mindhiába.
Mikor hazaértem, a kutya még ugatni is elfelejtett örömében, látva, ahogy egy pillanat alatt hatalmas tócsa kerekedik körülöttem, szűkölve rohant a helyére. Azt sem tudtam, mit ráncigáljak le először magamról. Délelőtt még a fülledt meleg miatt dőlt rólam a víz, most meg az eső miatt...
Mindezt persze röviden is leírhattam volna. Szépen, magyarosan kifejezve magam, szarrá áztam.

Egyszerűen nem értem

Vannak az életben megmagyarázhatatlan dolgok. Mint például, hogy került ma a tízórai fasírtos szendvicsem mellé egy hóvirág?

Értékelés

A tegnapi dolgozat értékelése:
"Angyalom! Figyelni! Kiválót várok Tőled! Azért gratulálok!"
Most akkor tanulhatok.

Mese

- Zé, mesélj nekem valamit!
- Mit meséljek?
- Valami egyszerű is jó lesz!
- Hát jó. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Éltek, éldegéltek szegényen egy kis házban, egyszer csak lezuhant a házukra egy bomba...
- De Zé! Ez nem jó mese, valami vidámabbat mesélj! Ez annyira szomorú.
- Vidámabbat? Rendben. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Volt a pincéjükbe egy nagy hordó, teli borral. Lementek, jócskán ittak belőle, jó kedvük kerekedett. S akkor jött a bomba...
- De Zé! Ez nem vidám...
- De ők vidámak voltak, nem éreztek semmit az egészből...
- Nem, nem. Egy pozitív mesét kérek!
- Jaj, szívem! Volt egy szegény ember, annak két fia...
- Már megint?
- Igen, de ne szólj közbe! Szóval volt egy szegény ember, annak két fia. Egyik nap találtak egy hatalmas gödröt a házuk mellett, az alján sűrű, fekete folyadékkal.
- Olaj volt...
- Ne szólj közbe! Arra ment egy gazdag ember, aki felkínált a szegénynek egy csomó pénzt a házért. Az el is fogadta, beköltözött a gazdag ember házába, a gazdag pedig előre dörzsölve a tenyerét a szegény emberébe. Aztán jött a bomba...

Ember és ember között...

Megkérdeztem valamit egy nadis ismerősömtől, de annyira lekezelőnek és falsnak éreztem a hangját, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor "lerázott". Mégsem esett jól, mert ez utóbbit nem először tapasztalom nála. Hirtelen nem is tudtam, mire vélni a viselkedését*, teljesen másnak ismerem őt, rögtön belém nyilallt egy régi ismerős véleménye: a nadisok mind elszállnak maguktól egy idő után.
Nem sokkal később felhívtam egy nagyon kedves, szintén nadis barátomat, elmeséltem neki, mi történt, hogy értetlenül állok az egész történés előtt. Szinte simogattak a szavai, derű volt a hangjában, anélkül, hogy rákérdeztem volna, a kérdésemre is választ kaptam. Sokáig beszélgettünk, időnként bele-bele kuncogva a telefonba a gondolataink kicsiny darabkái helyet cseréltek. Jó érzés volt... komolyan jó.
Annyira kedvem lett volna szorosan magamhoz ölelni és megköszönni azt, ami ő, s ami én lehetek általa.
Igen, azt hiszem, az igazi pránanadi erről is szól, nem csak a "fizikáról".

Kis kalocsai

- Fixi! Te tudod, mi van a fejeden?
- Persze.
- De... miért van ott?
- Mert kényelmes.

P. János és a youtube

Sokan vannak, akik rejtőzködnek a neten, nem regisztrálnak sehová, a közösségi oldalakat is messziről kerülik. Mégis vannak ismeretlen ismerősök, akik által ismertté válnak anélkül, hogy tudnának erről. Ilyen például János (a gyülekezetünk pásztora) is. Az igazat megvallva, cseppet sem bánom, hogy a prédikációja által mások is megismerhetik. Végtelenül nagyszívű ember, telve szeretettel, türelemmel.

Persze, azt is meg kell említsem, ő adott össze minket április tizennegyedikén... 

Valami zörgött

Zé mondta, hogy próbáljam összeszedni magam, mire hazaér, ha el szeretnék jutni a piacra. Így reggel hat órakor ott ücsörögtem az ágy szélén fél árbocra ereszkedett szemhéjjal, mosolyt grimaszolva a szám szélére. Nem kellett könyörögnöm, hogy bújjon mellém, lophattam még egy-két álmos órát magamnak. Egyszer csak kinyitotta a szemét, rám nézett, s cinikus vigyorral az arcán megjegyezte:
- Tudom, hogy kíváncsi vagy, mi zöröghet a szatyromban!
Mire feleszméltem, s visszakérdeztem, addigra már újra hortyogott. Sosem fogom megtudni, mi zörgött a szatyorban.

Ha már süt

Úgy megörültem a "monszun időszak" utáni napsütésnek, hogy késő estig nyírtam, nyestem, vagdostam, gazoltam, rendezgettem, gereblyéztem, sepertem a kertben. Boldogan nyugtáztam, hogy nemhogy megeredtek, de már bimbóznak a kertészetből kapott, enyészetre ítélt rózsatövek. Miközben metszegettem őket, azon morfondíroztam, mi a jobb? Ázni a hűvös esőben, bokáig merülni a lezúduló vízben vagy a a bőrömön végigpergő izzadságcseppeket törölgetni magamról a fülledt délutáni melegben, miközben az asztalon felejtett üvegből mohón kortyolom a langymeleg vizet, ami a kutyának lett odakészítve még előző este.
Nem sikerült végeznem mindennel, de már most grimaszolok, szisszenek és jajgatok. De mégsem nézhet ki egy leendő kertész kertje úgy, mint a kőműves háza... Már pedig a jelenlegi állapot valami ilyesmi.

Arról mélyen hallgatott mindhárom fiú (egy leányzó sincs itthon), hogy a konyhában ott tornyosul a mosogatnivaló, ami rám vár.

Még négy óra

Zé mindig hangoztatja, olyanok vagyunk mi ketten, mint a borsó, meg a héja. Képtelenek vagyunk meglenni huzamosabb ideig a másik nélkül. Azt mondják, ez egészségtelen, változtatnunk kell. Hát nem tudom. Biztos vannak, akiknél ez az állapot annak tűnik. De én akkor sem szeretem, hogy Zének éjjel is embertelen tizenkét órát lehúznia a Gyárban. Nem szeretek nélküle aludni. Egyáltalán nem is tudok nélküle aludni.

Ha akarunk, beszélhetünk velük

"Minden élőlényt megilleti a tisztelet. Az állatok nem alacsonyabb rendűek, mint mi, nekik is vannak érzelmeik, elvárásaik, megvan a helyük a természetben. Nem uralhatjuk őket parancsokkal, akaratunkkal. A videó azt bizonyítja, hogy kommunikálhatunk is velük, ha kicsit odafigyelünk rájuk, és ők ezt meghálálják."

Director: Craig Foster | Producer: Vyv Simson | Narrator: Swati Thiyagarajan
Produced In: 2012 | Story Teller's Country: South Africa 

Nem tudom miért, de a videó utolsó képsorainál bizony potyogtak a könnyeim. Talán, mert észre sem vesszük, hogy kegyetlenség az, ahogy időnként bánunk velük. Sosem voltam jó gazdi. Szórakozott és figyelmetlen vagyok. Nem dédelgetem őket, egyszerűen csak elfogadom a jelenlétüket. Persze hiányoznának, ha nem lennének. Emma Dezső (nyúl) is űrt hagyott maga után.
Örülök, hogy az anyukémáknál született kiscicák megmaradtak. Napokig beszéltem anyám lelkére. Ígértem fűt-fát. Mondtam, elhozzuk őket, szerzünk gazdikat. Négy apró cica... Te, jó ég!

Magam is meglepődtem...

..., mikor azt mondta, visszavár. A tekintetében sem véltem felfedezni neheztelést vagy ilyesmit..
- Milyet szeretnél?
- Valami egyszerűt.
- Milyen színt?
- Rózsaszínt.
- Világosat, sötétet?
- Világosabbat.
- Ok, mutatok párat. Mit szólsz?
- Ezek nem tetszenek igazán.
- És ez?
- Sötét.
- Ez?
- Szép, de nagyon világos.
- Esetleg?
- Nagyon csillámos.
- Akkor valami ilyesmi?
- Ezek szinte lilák. Mind.
- Van még egy dobozom eldugva.
- Miattam előveszed?
- Persze. Nézd csak!
- Ez nagyon durva, ezt biztos nem.
- Akad itt még egy!
- Ez túlságosan piros.
- Akkor most mi legyen?
- Válasszunk más színt?
- Várj, itt még van egy!
- Ez az. Ez tetszik.

Hát ezért

Amikor megszülettél, a te életed indult, amikor meghalsz, a te életed ér véget. A többiek nem halnak veled szolidaritásból, akik miatt úgy élsz, ahogy ők elvárják. 

(Szurovecz Kitti)

Tenyerén hordoz minket

Úgy éreztem, szilánkokra hasítják a lelkem. Azt hitték üthetnek, vághatnak a végtelenségig, nekem nem árt, mindent kibírok. Senki nem vette észre, mennyire elfáradtam, hogy a hónapok alatt olyanná váltam, mint a fogyó hold. Felőröltek az állandó harcok, a magyarázkodások, értetlenkedések, követelések... Hogy mindegyik szajkózza a magáét. Már nem bírtam hallgatni, hogy útjukba vagyok, mert nem elég, amit adni tudok, mindig több és több kell. Menekülni akartam... Nem, nem azért, mert igazságtalannak éreztem, ami velem történik, egyszerűen csak azt szerettem volna, legyenek elégedettek, nélkülem. Menni szerettem volna, csak el messzire... bele a végtelenbe. Megpihenni a véget nem érő csendben.

Zé talán az utolsó pillanatban fogta meg a kezem. Beültetett maga mellé az autóba, valahol lekanyarodott a fő útról. Fák hajoltak fölénk, virágok szegélyezték az utat. Aztán ott ültünk a tó mellett a padon. Zé próbált belém lelket önteni, olyan messzire éreztem magamtól, mintha valami vastag ködfátyol ereszkedett volna kettőnk közé, ami letompítja a fényeket, a hangokat... Néztem, ahogy rámutat a pillangóra az asztalon. Az asztal szélén toporgott apró lábain, mindig kicsit arrébb és arrébb vonszolva magát, mintha béna lett volna.
- Talán megsérült a szárnya - szólt Zé.
- Talán. De akkor soha többé nem tud repülni - suttogtam inkább csak magamnak szomorúan, miközben a pillangó felé húzódtam. Lassan nyújtottam a kezem, hátha sikerül felemelnem valahogy az asztalról anélkül, hogy a szárnyait érinteném. Az egyik ujjam már közvetlen előtte pihent, mikor aprócska lábaival felmászott rá és széttárva szárnyait tovaröppent a fény felé. A tűnő pillanat olyan sebességgel morzsolódott szét, hogy még meglepődni sem volt időm.
- Hát elrepült - néztem utána.
 Zé rám mosolygott:
- Tudtam, hogy nem birod ki, hogy közelebb ne menj hozzá! Talán megijedt tőled...
- Nem, nem ijedt meg. Akkor nem mászott volna fel az ujjamra... Hisz onnan repült el. Nem figyeltél?
Hála öntötte el a szívem. Hálás voltam a magasba nyúló, bennünket oltalmazó fákért, a színesen mosolygó virágokért, a szélben hajladozó fűszálakért, a tovaröppenő pillangóért. Zéért, aki elhozott erre a helyre.
Isten járt a gondolataimban. Miért nem veszem észre? Miért tántorgok annyiszor behunyt szemmel még mindig? Miért nem lépek fel Isten ujjára, miért nem engedem, hogy a tenyerén hordozzon? Ő az, aki tudja, ki vagyok valójában, aki így szeret. Ennyi elég... Hisz megmutatta. Az ujjának érintése is elég ahhoz, hogy szárnyalhassunk.

Meglepetés

A két legkisebb gyermekem Szegeden kockul nyaral a legidősebb lányomnál. Reggel kilenckor kaptam egy rövidke üzenetet a legkisebb leányzótól:
"Baszki, itt a mama."
Ennyit. Mindössze.

Bóközön

- Mondj valami szépet nekem!
- Nagyon szeretlek drágám! Imádom, hogy ilyen édes, vörös kis cicám vagy... Ha pedig megcsalsz, akkor megöllek.

Étteremben

Kiszűrődő hangok egy étterem konyhájából.
- Ez a zöldségleves itt állt kinn egész nap?!
- Valahogy úgy...
- Hát ez nem jó hír! Na, mindegy... Holnap csináljátok meg ragulevesnek, rendben?

Vagy mondom

Néha elgondolkodom, vajon miért van az, hogy hiába szólok, kérek, könyörgök, nem figyel rám, mintha nem is akarna érteni, aztán mielőtt zuhanni kezdenék, mégis csak megfogja a kezem és szorosan magához ölel.
Vajon elvéthető az az utolsó pillanat? Vagy Isten szeme mindig ott lesz rajtunk és vigyáz ránk... Kérdezem vagy mondom...

Fejben

- Zé, mennyi is az?
- Az annyi, mint... igen igen... Az kettőezer-ötszáz naponta. Na, jó vagyok?
- Szuper...Nekem nem ment ilyen gyorsan.
- Ugye?
- Hát igen. Szinte hihetetlen, hogy pár évvel ezelőtt még rendőr voltál.
(nem ölt meg)

Amikor a gyerek segít

- Anya, diktálom: kőfaragó mester... tevékenységi kör: sírkő, fedkő, fejkő...
- Leírtam. Tovább!
- Kripták építése...
- Ok.
- Ablakpárkány, mosdópult.
- Ok.
- Várj! Anya, én ezt nem értem...
- Mit nem értesz ezen?
- Ezt a párkányos, mosdópultos dolgot...
- ???
- Minek egy kriptába mosdópult meg párkány? Felkel a hulla, kezet most, aztán csak úgy unalmában kinéz a kripta ablakán a gránit párkányra támaszkodva? Vagy minek?

Hálni jár belénk

Az utóbbi napokban gyakran éreztük úgy, már csak hálni jár belénk a lélek, Zé hetek óta dolgozik a Gyárban, kemény meló, nem fehér embernek való, de még feketének sem, kiszívja az ember erejét. Nekem estére sokszor annyi lélekerőm sincs, hogy leüljek a gép elé, el is maradtam az itthoni munkámmal rendesen, most aztán csücsülhettem hajnali fél négyig a gép előtt, hogy aztán nyolckor felkeljek és újra neki essek a hirdetések felvitelének, amivel ma el kellett, hogy készüljek.

Jaj, nekem...

Zé szerint eszelős megszállott vagyok, akinek az a rögeszméje, hogy minden pusztulásra ítélt növényt megment, épp most a kertészetből... Pedig nem. Vagy mégis... Próbáltam ígéretet tenni, hogy nem hozok többé haza egy növényt sem... onnan.

Amikor...

... egy óvatlan pillanatban kesztyűs kézzel belenyúlsz a kutyaszarba, majd egy laza kézmozdulattal hátrasimítod a hajad, hogy ne lógjon a szemedbe.

Rózsaillat

Miután meglátta a fürdőszoba egyik polcán a rózsás tusfürdőt, a tükör előtti polcon pedig észrevette a szintén rózsaillatú arckrémet, majd valamivel később előkotorva a táskámból büszkén mutogattam neki az Éduától kapott, "öregmamis" illatú, francia rózsakrémet, Ráhel rám nézett, s csak annyit mondott:
- Anya, most már minden kétséget kizárva megállapítható, öregszel...

Keletlen pite

Nem sok bizodalmam volt hozzá, de kíváncsinak lenni most... megérte.

Hozzávalók: 1 liter tej, 25 dkg liszt, 3 evőkanál cukor, csipet só, 4 tojás, 10 dkg olvasztott margarin
Egy közepes tepsit vajjal kikenünk.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 1 ek cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a tejet, lisztet, tojás sárgákat, amiket előtte kikevertünk a maradék cukorral, sót, majd az olvasztott margarint is hozzácsorgatjuk és alaposan elkeverjük.
Az állaga a madártejéhez fog hasonlítani, de ne ijedjünk meg tőle. A masszát a tepsibe simítjuk. 180 fokon tűpróbáig sütjük. 

Hagyj már, fáradt vagyok

Már azzal sem foglalkozott, mikor türelmesen elmagyaráztuk neki, hogy a hotelszobák takarítása nem leányálom, mint ő képzeli, s a dolog meggondolandó lenne a részéről, pláne, ha a tulaj azt sem tudja, a tizenhét esztendős diáklány a Balaton északi vagy a déli partján dolgozik-e majd, így aztán elküldte a déli partra, majd onnan az északira, hogy onnan motorcsónakkal visszahozza a délire. Kicsit sem aggódom, áhh nem...
Mindezek után este jól felhúztam magam, mikor nyifegett-nyafogott a telefonba, hogy ő kilenc óra munka után mennyire fáradt, s ne most keressem rajta a neki kölcsönadott akkutöltőt, s egyébként is hogy képzelem, mikor még vihar is van, s ő aludni szeretne (igaz, elérni nem tudtam addig, mert foglalt volt a vonal)... Hogy is várhatnám ezek után, hogy arra emlékezzen, mikor éjjel készülődve pakolászott a bőröndjébe, hiába könyörögtünk neki, halkabban legyen szíves, mert fáradtak vagyunk, s holnap korán kelünk, ránk se hederített, hisz nappal sorozatokat bámult, így nem volt ideje... S még mindig aggódom...

Ha egyszer...

... nekünk is lesz fóliasátrunk, mi is belevágunk egy hasonló zenei projektbe. Feltéve, ha Zé bevállalja.

Hát akkor jó' van

Apukámnak meséltem, milyen okos dolgokat tanulunk a suliban. Például, hogy mi a mitokondrium feladata a sejtekben, mi a különbség a leukoplasztisz, a kloroplasztisz,és a kromoplasztisz között, és hogy olyan növényi hormonok nevét ismerhettem meg, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam, mint az auxin, gibberellin, citokinin és társaik. Mire a matematikus apukám halkan megjegyezte, hogy ezeket bizony meg kell tanulni, mert ma már hozzátartoznak az alapműveltséghez, s nekem is illik tudnom mindezt.

Pusikám, végtelenül örülök

- Ha majd hívsz és Zolinak nevezlek, akkor a közelben van a feleségem.
- Titkolózol a feleséged előtt?
- Hát jobb a békesség. Egyébként mikor jöttök errefelé?
- Még nem tudom, talán a nyár vége felé.
- Azért jó lenne már összefutni. Találkozunk ugye? Hívj előtte mindenképp! (vigyorgok, miközben zavartan nevetgél a vonalban)
- Hát mit mondjak erre? Ismered a tipikus női választ. Esetleg valahol a városban összefuthatunk.
- Hát én arra gondoltam... Úgy sem bírnám ki, ha a közelemben lennél újra. Szóval van egy üres lakás... (mintha pofon vágtak volna, szinte égetett)
- Te figyelj már! Közben férjhez mentem... Nem zavar?
- Én is nős vagyok. És akkor mi van? Csak mi tudnánk róla...
- Zárjuk rövidre... zárjuk rövidre...

Nem bírtam ki, pár nap múlva visszahívtam.

- Szia! Zoli vagyok???
- Ööö, igen... Szia Zolikám!
- Na, aztán mi újság öregem?
- Megyek holnap szolgálatba. Én váltalak Zolikám.
- Pusikám, ennek végtelenül örülök. Ha beérsz, rám érsz egy kicsit? Tudod, úgy óvatosan, de határozottan hátulról... megfarkalnál magadévá tennél? Keményen, férfiasan... ahogy belefér. (nagyon komoly vagyok, hogy érezze...)
- Igen, hátulról... hátulról... hátul... (visszafojtottan röhögcsél)
- Nehogy zavarba jöjj itt nekem...
- Nem... nem. Hátul... hátul fogok bemenni... Megyek holnap!
- Hátulról?
- Hátulról megyek... El kell köszönnöm. Szia Zolikám!

Érezzem magam megbántva? Azóta nem keres. Franc se érti a pasikat.

Murphynek mindig

Bekapkodtuk a még nyirkos ruhákat, mert eleredt az eső. Elállt. Kiteregettem a törölközőket, azóta zuhog. Vajon, ha beszedném...?

Gyakorlaton

Körülbelül délig tartott a kitartásunk. Addigra kitikkadtunk, leégtünk a tűző napon, miközben csak ültettünk, ültettünk és ültettünk... Persze folyamatos pofázás mellett, miközben jókat derültünk egymáson. Minden apró bőrredőben, minden szőrpihén megült a humuszos fekete föld finom pora. Különösképp vonzóak lehettünk.
Mikor Zé meglátott, csak ennyire tellett tőle:
- Ha hazaértünk, azonnal elmész fürdeni!

Nem szokta a cigány... meg én sem.

Vallomás (majdnem)

Szerintem sosem tudom tisztára mosni magam Zé előtt, hogy nem az egykori udvarlóm miatt szeretem a török zenét. S nem csak az autentikus népi dallamokat.
Mikor pár hónapja felfedeztem és meghallgattam Eflatun és Burcu Güneş közös számát a Çıkmaz Sokaklar-t, teljesen el voltam alélva, órákig táncikáltam vonaglottam a gép előtt ülve, fejemen a fülessel. Mégis a nagy kedvenc a Tiril Tiril lett, amit a mai napig muszáj meghallgatnom időnként, akár egymás után ötször-hatszor is. Azt végképp nem tudnám megmagyarázni Zének, miért van ekkora hatással rám Eflatun a dalaival (amiknek egyébként nagyon jó a szövegük), mikor alig-alig tudom végignézni a klipjeit, mert akármilyen helyes is ez a fickó, valami borzalmasan nyálas a megjelenése. Mégis... szeretem. Magyarázhatom Zének...

Ország, város

Félix: Nem hiszem el, hogy csak most jut eszembe név c-vel... CONCHIIITA! De most ezt a lány- vagy fiúnévhez írjam?
Édus: Hát ki tudja... Szerintem írd a kettő közé!

Csak azér' is

- Zé, most nem bújhatunk össze, mert nem szeretném, hogy a hús odaégjen a sütőben!
- Ne aggódj szívem, gyors leszek...

Kertész leszek

Azért ma erőt vettem magamon és elkezdtem egy újabb OKJ-s tanfolyamot, amire pár hete jelentkeztem. Ha már munkát nem kapok, akkor tanuljak... Pláne, ha ezért fizetnek is valamit. Kertész leszek. Most épp.

Napjaink

Nem is igazán csodálkoztam, mikor két napja ledöntött a lábamról az a fránya vírus...
Már hetek óta sírok Zének, hogy annyira, de annyira fáradtnak érzem magam. Nem fizikailag, inkább lelkileg. Kimondhatatlanul szükségét érzem a csendnek... Mondom ezt épp neki, aki olyan fáradt, hogy néha még a beszéd is nehezére esik.
Azért van némi remény, mert még jókat tudok derülni a hülyeségeinken, legalábbis idétlen, vinnyogó vihogás tört elő belőlem, mikor a valamelyik reggel korrektor helyett a rúzst kentem a szemem alá, s akkor is valami hasonló, amikor megkérdeztem Zét:
- Mennyi ideig tart az összefoglaló, amit nézel?
Mire ő:
- Mindjárt.

Balkonszoba

"Szerelem 
ahogy a szél meglebbenti a függönyt 
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés." (Fodor Ákos)
Köszönet Adolph von Menzel német festő és grafikusnak, hogy 1845-ben megalkotta. Ezt kerestem, ezt a fajta lebbenést.  Amikor egy finom, lágy szellő fúj be a szobába a nyitott balkonajtón keresztül. Alig észrevehetően. A szobában egy tükör, két szék, semmi több.

Boldog "nagyszülők"

... vagy mik lettünk.
Ma este kaptuk a levelet a nyulunk, Emma Dezső új apukájától új gazdájától:
"Sziasztok! Emma Dezső apa lett. 10X-esen. A nevek: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. A lányok külön fészekben vannak. Hiába, van itt erkölcs, kérem :) 
A lányokat elnevezhetitek :)
Ja, az esemény ma délelőtt történt. 
Áldást!"

Morcos macska

Takarítás közben bemenekült a ruhás szekrényünk mélyére, ahonnan morcosan és rosszkedvűen tekintgetett kifelé. Később épp csak csipegetett valamit, aztán visszamászott a ruhák adta rejtekhelyre. Zé végigtapogatta, az fújt rá felborzolt bundával. Fáj itt, fáj ott, húzza a lábát. Valaki elütötte, valami elkapta, összeverekedett, ki tudja...

Szerelem

- Zé! Ugye, te nem azért vettél el feleségül, mert mi jókat....?
- Dehogy szívem! Hogy jut ez eszedbe?
- Mert a pasik többsége ezért akart megtartani, s nem szeretném, ha te is...
- Ne is gondolj ilyenre! Tudod, mennyire szeretlek.
- Akkor te miért vettél el feleségül?
- Mert kedves és aranyos vagy. Mert nagyon jó a lelked... És mert hatalmasak a melleid...

A kegyetlen, szürke hölgy

Hírhedtek, híresek vagyunk az egyirányú utcáinkról, most még azokon kívül a lezárt utak is nehezítik a közlekedést. Zé közelben élő anyukájához is csak kerülőkkel jutottunk el. Alig van egy-egy utca, ahol nincs halott fa. Yvette valóban kegyetlen, szürke hölgyként tarol mindent, ami útjába kerül, szinte hallani a fák sóhajait.

Két nap alatt

Az ablakban érlelt kovászos uborkát két nap alatt eltüntettük... Tehát az elkészítésébe bátran belevághatunk tavasszal, nyáron (leginkább), ősszel, s talán télen is.

Áldás Katicitől

Hirtelen ötlettől vezérelve indultunk Pécsre. Így esett, hogy találkozhattunk egy nagyon kedves bloggerinával is (az a nagy helyzet, hogy nem nekem, hanem Mártinak jutott eszébe), akit már régóta szeretnék megismerni. Széles mosollyal az arcán közeledett felénk, hirtelen nem is tudtam mire vélni ezt a mosolyt (nem ismertem fel őt azonnal), de a következő pillanatban leesett... Tündéri, aranyos nő, olyan ember, akit pár perc ismeretség után a szívedbe zársz. Ő Katici.
Hálás vagyok ezért a találkozásért. Most már nagyon szeretném megismerni a többieket is, akiket tavaly nyáron nem volt módomban.

Szaktanári

Petrus lányom ma szaktanárit kapott "mobiltelefon használat" címszóval, mert megnézte a mobiljának kijelzőjén, hogy áll a haja. Mondtam is neki, ha így folytatja, akár ki is rúghatják az iskolából...

Telefonálás közben

"Egyre hülyébb lesz, kettőre dolgozni megy..." (by Zé)

Petrussal a kertben

- Anya! Annyira sajnálom, hogy ti már ilyen öregek vagytok Zével...
- Miért?
- Mert így nem ismerhetjük egymást fiatalon.

Traktoros

Amikor egész nap gazolsz, szöszmötölsz a kertben és csak este veszed észre, hogy a fél arcod, és az egyik karod pólóujj hosszig leégett a napon. Olyan traktorosan. Csodaszép...

Mosolygó paradicsomok, korai uborkák

Mintha vásott kiskölykök lennénk, úgy válogattunk a piacon a paradicsomok között a nagy orrúakra vadászva, még a mosolyt is odaképzeltük az orruk alá, így aztán eléggé érzékenyen érintett, mikor Félix fiam közölte, hogy szívfájdalom nélkül felfalta, magába tömte, megette az egyikőjüket.

Nem bírtam ki, hogy ne vegyek kovászos uborkának valót, mert ősszel is istenire érlelődött a langymeleg radiátoron. Itthon jutott csak eszembe, hogy már nem is fűtünk, így most az uborkát kicsi üvegekben téve próbálkozom a csodával a konyha ablakának párkányán.

A külön bónusz az volt, mikor az egyik kereskedő odasúgta, mennyire hiányzik nekik Zé, mert ő volt az, aki igazi jókedvet teremtett köztük. Hazafelé el is határoztuk, kell nekünk egy-két nagy fóliasátor, amiben mi neveljük majd a "mindenfélét", aztán áruljuk a magunkét. Zé apukája ért hozzá, tőle megtanulhatnánk a fóliás kertészkedés fortélyait. Már csak pénz kéne a megvalósításhoz, akár el is kezdhetnénk lottózni... Sajnos, hirtelenjében más nem jut eszembe.

A férfiak miért ilyenek?

Bár alaposan elkéstünk a gyülekezeti kirándulásról, Zé egy-két fotót engedélyezett a parkolóban. Persze, csak a "lényegről". A tó partján viruló nőszirmoknál azonban már morgott és siettetett, tolt maga elé, hogy még véletlenül se maradjak le. Így aztán nem sikerült egy igazán jó fotót sem készítenem. De kaptam egy ígéretet, miszerint valamelyik nap a héten... Amikor csak eget és földet, fákat és virágokat... Semmi szerinte "lényegeset".

Újratervezés

Úgy tűnik nincs öröm üröm nélkül.
Zé ma reggel ötre ment dolgozni. Fél hatkor már otthon volt. Ott állt előttem az én hatalmas erős férjem, s akkor láttam, ahogy összegyűlik a szemében a könny, miközben csak mondta és mondta, hogy már hetek óta megalázzák és mindenbe belekötnek, de most, mikor még azzal is meggyanúsították, hogy nem tisztességes, azt mondta elég volt és eljött. Végleg.
Délelőtt elmentünk a piacra, mindenki kérdezgette őt, elmondták, hogy senki nem maradt meg még "ezeknél" egy-két hónapnál tovább, mert kibírhatatlan a stílusuk, mindenki rühelli őket a kereskedők közül is,  közben vigasztalták, s jó volt érezni, hogy Zé az egy hónap alatt több barátra tett szert ott, mint a munkaadói húsz év alatt.

Újratervezés... álláskeresés. Fogalmunk sincs, merre és hogyan tovább... Zé bizakodó, én még aggódom.

Éljen május elseje

- Szívem, nem tudom felhívni ezt a fickót!

- Akkor most mi lesz?

- Hát akkor ez az autó nem a mi autónk lesz!

- Hát nem tudom, nem tudom. Ha ránézek arra az autóra... 

Öt perc múlva csörgött a telefon. Hohóóó, visszahívás. Fülelni kezdtem. Nincs még eladva, épp most alkudtak belőle százötvenezret, hétfőn mennek érte, de tudja mit, ha tízezerrel többet ad és holnap elviszi, akkor a magáé. Nem volt számunkra kérdés. Másnap hajnalban vonatra ültünk, meg sem álltunk Kecskemétig. Onnan már autóval mentünk Szolnokra a szüleimhez.

Hónapok óta tervezgettünk, vártunk. Hányszor elkeseredtem, a párnába fúrva a fejem bőgtem titkon, mert nem tudtunk semerre mozdulni. A tél miatt, az eső miatt, a szűkös idő miatt, a lábam miatt... Zé is kitört időnként, vagy csak üldögélt magába roskadva egy-egy fárasztó nap után. Néha annyira sajnáltam őt, hogy már-már kezdtem feladni. Sokszor azt éreztük pengeélen táncolunk, mégis tartottuk egymásban a reményt. Meg kell lennie. Csak még egy kicsit türelmesnek kell lennünk.

Most van egy szép autónk. Amilyen még sosem volt. Amilyenről évekkel ezelőtt álmodni sem mertem. Isten segítségével. Anyukám, apukám és Zé apukájának segítségével. A barátaink segítségével. Nagyon, de nagyon hálás vagyok érte.

Orvosnál

Az esküvő után napokig nyomtam az ágyat felpolcolt lábbal, de a járás még most is nehezemre esik. Nem kellett lökdösni az orvoshoz, mint máskor, magamtól is mentem.
- Nincs mese, fogynia kell egy kicsit - bólogatott velem együtt a "kisdoki", majd egy újabb gyógyszer felírva, májustól kötelező, mindennapos úszást írt elő. Erre nem voltam felkészülve. Most aztán gondolkodhatok, honnan szerezzek egy méretes traktor gumibelsőt, ami fenn tart majd a vízen, ha elfáradok...

A mi macskánk, egy olyan...

No komment.

Késni fog

- Anya késni fogok! Negyven perce áll a vonat a puszta kellős közepén. Fogalmam sincs, mi történt itt. Három rendőrautó, egy mentő áll a vonat mellett, most érkezett egy mentőhelikopter.
Sejtem, mi történt. Beszélek KZ-vel, mert ő bennfentes. Elgázoltak valakit. Halott. Még egy-másfél óra. Körülbelül. Új mozdonyvezetőt is küldenek.

Később anyukámmal:
- Késő ér haza...
- Miért nem megy ki segíteni? Önkéntes vöröskeresztes.
- Mire gondolsz? Szedegesse a darabokat?
- Azt is bírnia kell... nem?
- Nem hinném... nem hinném, hogy ez lenne a dolga. Ott.

Még így is megrázta a hír, amit a kalauztól hallott. Öngyilkos lett valaki. Mondják, mindennapos eset. Nem is tudunk róluk. Néha felröppen egy-egy hír, ami eljut hozzánk. Eszembe jut egy gimnáziumi osztálytársam. Mindenki ismerte, szerette. Egy életvidám srác volt. Egyik nap nem jött iskolába. Harmadik óra lehetett, mikor bejött az igazgató. Elkérte a naplót. Nem értettük. Nem tudtuk, hogy csak azért tette, mert képtelen volt elmondani, ami történt. Dömét halálra gázolta a vonat... Nem tudják, mi történt, talán odatette valaki. Senki nem tudta elképzelni, hogy ő maga feküdt rá a sínekre. Nem értettük. Képtelenek voltunk felfogni. Napokig. Hetekig. Még ma sem akarom elhinni. Azóta mindig szíven ütnek az ilyen "történések".

Közben megérkezik az egyik lányom udvarlója.
- Késett a vonat. Valami hülyének nem akadt jobb dolga, kiugrott a sínekre Kurdnál.
...ba, abba. Isten bocsássa meg nekem, amit gondolok most róla.

Wifi

Nem bírtam ki, hogy ne viduljak hangosan, mikor a napokban kapott sms-ek törlése közben újra elolvastam Ráhel lányom üzenetét, amit a fürdőszobából küldött húsvétkor:
"Anya, mi a wifi kódja?"

Idei Húsvét

Kerestem szelíd, gyapjas bárányos képeket a Húsvéthoz, de nem igazán találtam. Úgy tűnik, a ma embere már csak a nyúlhoz és a tojáshoz köti ezt az ünnepet. Ahogy látom, a húsvéti bárány leginkább kicsontozva jelenik meg a fejekben, jobb esetben a kisgyermekek találkozhatnak még vele a kifestőkben.
Valamiért évről évre kevesebb kedvem van a lakást ünnepivé varázsolni, most az esküvő miatt még a nagytakarítás is várat magára. Tojást már tavaly sem festettünk, idén sem lesz másképp (ha csak ma este kedvet nem kapok hozzá). A sütemények is most sülnek, mivel a gyerekek a mai napot az apjukkal töltik, csak holnap lesznek velünk.
Délután közös húsvéti istentisztelet lesz High Five koncerttel egybekötve... Várom. Ezt leginkább. Most.

Az esküvőről utólag

Annyit gondolkodtam, mit írhatnék az esküvőnkről, de semmi fennkölt és megható nem jut eszembe. Igazán írnom is nehéz róla.
A polgárinak minden részletére emlékszem, még arra is, mikor az igennél megbicsaklott a hangom. Rövid és egyszerű volt, pont amilyennek képzeltük, mégis megcsillant egy-egy könnycsepp a szemünk sarkában.
A gyülekezeti esküvőről csak részletek ugranak be, ahogy telik az idő, egyre több és több. Sokan voltak, mi pedig állítólag aranyosak és szépek voltunk. Mertek volna mást mondani...  Őrült meleg volt, mert a közeledő vihartól megijedve befűtötték a termet. A pásztorunkról patakokban folyt a veríték, már-már megsajnáltam, míközben időnként átfutott rajtam a gondolat, hogy felkapom a ruhám szélét és belegyezek vele a lábaim közé, mielőtt lefordulok a székről Zét is magammal rántva. A fogadalom tételnél volt egy mondat (miszerint engedelmes feleség leszek), ahol kínomban zavaromban elmosolyodtam, egy pillanatra elmélázva azon, hogy fogom ezt az egy mondatot őszintén és vidáman "eldalolni" Zének, a többiek jókat derülve mesélték utólag, még el is nevettem magam. Emlékszem, Zé milyen buzgón bólogatott, mikor arról volt szó, a feleségnek tisztelnie kell a férjét. Bezzeg akkor nem, mikor arról beszéltek, a feleséget mennyire kell szeretni! Talán az már említésre sem méltó, de azért is megemlítem, hogy a gyűrűt grimaszolva és erőlködve, már-már toporzékolva tudtam csak Zé ujjára felhúzni, újabb okot adva a vendégseregnek a derülésre.
De ami a legfontosabb, nagyon jó volt érezni ott a teremben, mennyien szeretnek minket, s mennyire örülnek annak, ahogy mi szeretjük egymást. Holtomiglan-holtodiglan.

Köszönöm Márquez...

"Hallott már valaki kövér nőket beszélgetni? El se lehet képzelni bármi más látványosságot, amelyből így áradna az egészséges vidámság. Senki se tud úgy nevetni, mint ahogy két kövér nő nevet. És utoljára se tud nevetni, mert ők ketten sohasem hagyják abba. Ha kettőnél több kövér nő beszélget, az ember arra gondol, hogy a jó egészség titka a testek tömegében és sűrűségében rejlik. Még az is megfordul az ember fejében, hogy nem zsír, hanem törökméz szorongatja a szívüket. Mindig az az érzésem, hogy harminc évvel fiatalabbak a koruknál, és vigyázniuk kell, nehogy a föld vonzóereje hirtelen elengedje őket. Ez volna netán a gömbök metafizikája?"

(Gabriel García Márquez - A világ ahogy Gabriel García Márquez látja, Piedad Bonnet válogatása)

Nem csak ezt...

2014. 04. 14. 14:00

"Belső zsebedbe bújva

 lehetne élni szépen, 

dobogós boldogságban, 

halálig szívverésben."

(Szécsi Margit)

Megházasodtunk.

Utolsó órák

Feldíszítettük a gyülekezeti házat, az egyszerűségre törekedve mindenben. Befőttes üvegekből készített mécsestartókat kötöztünk fel, a két kislányom krepp papírból készített hangulatos virágdekorációt a gerendákra. Az úrvacsora asztalára Zé karácsonyi ajándéka - egy fehér terítő, az ünnepi virágcsokor alá egy régi barátnőtől kapott csipke kerül, mondhatni a barátságunk emlékére. Így érezzük teljesnek.
A tányérok, poharak elmosva, kikészítve. Holnap kora délután a három legkisebb fog segédkezni egy egyik kedves hölgytestvérnek, aki elvállalta az utolsó simításokat.
S akkor még kell hosszú gyufa, rajzszög, műanyag evőeszközök... Már nem akarok gondolkodni semmin, tényleg semmin. De csak kattog, kattog... zakatol az agyam. Jó lenne egy kis csend. Mindjárt reggel. Délelőtt. Délután. Kettő óra. Hat.

Szakdolgozat írása közben

Költészet napja alkalmából: 
(Írtaköltötte Cs. É.) 

Kell egy sámándob... 

Kell egy sámándob, 
sejj anyám nagyot sóhajtok, 
ha nem kapok sámándob. 
Ó be nagyot sóhajtok, 
ha nem kapok sámándob, 
s nem dalolhatom: Hejjdunaduna. 
Agyamra ment a szakdoga, 
Hejj, ha mesélni tudna. 
Utolért (már megen) a hajnal kapuja.

Legnagyobb lányomtól.

Bakancs helyett

Az van, hogy lapos sarkú, rózsás cipőben fogok férjhez menni.

Holland csipkék

Tegnap este "véletlenül" megláttam a kedvenc turkálóm honlapján, hogy ma holland terítők és csipkék érkeznek. Aztán ma reggel "véletlenül" korán felkeltem, majd szintén "véletlenül" elsőként az üzlet felé vitt az utam. De az a horgolt párnahuzat... Már csak azért, megérte.

Menyasszonyi ruha és társai

Pár naponként eszembe jut, hogy még mindig nincs harisnyám. Jeleztem Zének, ha nem lesz, vágyölő aranybarna térdfixben ülöm végig az esküvőnket keresztbe tett lábakkal, legalább térdkalácsig felhúzott ruhában. Ja, és szőrteleníteni sem fogok...

Már nem tudom

Zé Svájcban élő rokonai is bejelentkeztek. Most már nem az a kérdés, ki jön, hanem ki nem jön az esküvőnkre? Este megkérdeztem Zétől, szerinte feltűnne-e valakinek, ha én nem mennék?

Nem politizálok, nem én...

"... Vidéken tudják, milyen 47 ezer forintból megélni és vidéken tudják azt is, hogy ezt mindenki leszarja. Te is meg a politikusok is. Senki nem foglalkozik velük. Néha van egy kis cirkusz, átadják az új kultúrt meg hoznak száz árvácskát a Petőfi utca végére, ahol olyan csúnya gazos volt, meg eus pénzen pályáznak csatornára. Nemhogy munkát hoznának. 
Negyven százalék maradt otthon, mert már beleszarik. Mert nem hisz el semmit. Mert a kisvárosi meg a falusi ismeri a jelöltet még abból az időkből, mikor az a homokozóban ült és kevergette a pisakását, és előbb tudja, mennyit fog lopni, mint a jelölt. Mert dühös. Mert harsányan, de könnyekkel a szemében röhög azon, hogy az LMP bejelenti: a következő négy évben ők a vidék problémájára koncentrálnak. 
Nyilván van buta is meg nemtörődöm is. De nagy tömegek dühösek, elkeseredettek és fásultak. Így aztán a vidéki arra szavaz, aki ügyes kommunikációval meggyőzi arról, hogy a legégetőbb problémáira megoldást ad. És ez a Jobbiknak kurvajól sikerült. Redizájnnal, vizslakutyussal. A FIDESZ meg rutinból nyomja ugyanezt. 
Te meg hülyézed a vidéket és kiröhögöd, mert azt hiszik, Pesten mindenki Google Glass-ban rohangál az utcán. Te meg azt, hogy a mélyszegénység szó egy fikció, Szegedről meg annyit tudsz, hogy ott lakik a Picsaember. 
Na ki a hülyébb? Én vagy te?" (teljes cikk)

(Hódos Hajni)

Sminkpróba

- Ildi péntek reggel jön hozzánk.
- Péntek reggel?
- Aha, kisminkel.
- Sminkel?! De hogy marad az rajtad hétfőig?
- Tudod, ez olyan próba... tudod.

Mosolyból is jutott

A bankban az ügyintézőink annyira drágák voltak, akik még az exszel kapcsolatos hitelátírást intézték, ami cirka két évig tartott a budapesti bank hibájából, de ennek köszönhetően, legalább az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos szerződésmódosítást soron kívül elintézték; szóval ők is ott szeretnének lenni az esküvőnkön, ott bizony...

Hétfő

Ma rá kellett jönnöm a városban, hogy gyakorlatilag jártányi erőm sincs. Szédelegtem Zé karjába kapaszkodva, időnként kivert a hideg veríték, máskor csak a száraz forróságot éreztem a bőrömön. Levegőért kapkodtam öt-tíz méterenként, miközben magamban rimánkodtam, csak most ne jöjjön rám az a a fojtogató, az emberből mindent kipréselő köhögés, ami otthon is.
Nem is tudom testileg vagy lelkileg visel meg jobban ez a fránya kór. Még Zé érintése is fizikai fájdalmat okoz, legszívesebben elbújnék valahová, összekuporodnék, s csak sírnék és sírnék, míg meg nem gyógyulok. Annyira, de annyira gyűlölöm ezt az egész mocskos, alattomos betegséget.

De legalább megvannak a ruháink. Szépek...

Újabb kálváriánk a T-Commal

Pár hete bevittük a szolgáltatóhoz a még garanciás telefonkészülékem, mert kikapcsolt, bekapcsolt, elmászott a képernyője, lefagyott a rendszere, vibrált a hang. Elégedetten nyugtáztam, hogy jobb cserekészüléket kaptam, mint a saját telefonom, így az sem foglalkoztatott, hogy nem a beígért pár napos határidőre lettek kész a javítással. Azonban a telefonom kézhezvétele után egy napnak sem kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk a mobilom még annyira sem működik, mint eddig. Zé visszavitte. Most már csak másfél órát kellett várnia a szervizelésre, ami olyan jól sikerült, hogy a  készüléket alig lehetett használni. Tegnap újra visszavitte, kapott egy cserekészüléket is, ami használhatatlan, ugyanis nem jó a töltője. Tíz napot kéne várnunk a javításra.
Zé rákérdezett egy esetleges cserére is, de felvilágosították, hogy már nem kötelesek készüléket cserélni, ha folyamatosan szervizben van a készülék, akkor sem. Esetleg javasolják a fogyasztóvédelmi felügyelőség megkeresését. Hurrá.

Tegnap ledöntött a lábamról

... kíméletlenül. Egy lidércnyomásos éjszaka után támolygok jobba-balra, de csak rövid ideig. Visszahúz az ágy, pedig annyi a tennivaló.

Holnap már az egész utca

Csak nekem lehet annyi eszem, hogy szédelegve, torokfájósan köhécselve megyek ki az udvarra gazolni. Hogy megkönnyítsem a dolgom, leterítettem egy plédet, azon üldögélve vakartam ki a gyomokat a tégla közül. De aztán hol Zé hívott, hol Petrus lányom, utána én hívtam Irma barátnőmet, a végén az üldögélésből hasonfekvés lett, egyik kezemben telefonnal, másikban egy nagy késsel... Valahol a beszélgetés végén tarthattunk, mikor valahonnan a távolból meghallottam a szomszéd néni hangját:
- Rosszul vaaan??? Átmegyek segíteni...
- Nem, köszönöm! Csak telefonálgatok éppen... hasalva.
- Ha rosszul van, szóljon ám!
- Köszönöm, tényleg csak telefonálok - próbáltam visszakiáltani, miközben a kezemmel tartottam a fejem, mert épp rám jött egy olyan köhögési roham, hogy azt hittem, megfulladok. Talán azért elhitte, hogy jól vagyok.

Bonyodalmak

Azt még megértem, hogy a főiskolás gyermekeim kimentik magukat az esküvői részvétel alól, mivel azon a héten írják a zh-kat. De amikor apukám arra hivatkozik, hogy nem szeretne jönni, mert úgy hallotta az anyukám is ott lesz...

Úgy tűnik

Úgy tűnik, tegnap semmi másért nem mentem be a városba, minthogy összeszedjek magamnak egy jó kis torokgyulladást.

Dilemma

Miért gondolják a gyermekeim, hogy a teának savanykás cukorszirup ízűnek kell lennie?

Árvácskák

Annyi, de annyi árvácskát kaptam Zétől... Szeret. Azért.