Keletlen pite

Nem sok bizodalmam volt hozzá, de kíváncsinak lenni most... megérte.

Hozzávalók: 1 liter tej, 25 dkg liszt, 3 evőkanál cukor, csipet só, 4 tojás, 10 dkg olvasztott margarin
Egy közepes tepsit vajjal kikenünk.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 1 ek cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a tejet, lisztet, tojás sárgákat, amiket előtte kikevertünk a maradék cukorral, sót, majd az olvasztott margarint is hozzácsorgatjuk és alaposan elkeverjük.
Az állaga a madártejéhez fog hasonlítani, de ne ijedjünk meg tőle. A masszát a tepsibe simítjuk. 180 fokon tűpróbáig sütjük. 

Hagyj már, fáradt vagyok

Már azzal sem foglalkozott, mikor türelmesen elmagyaráztuk neki, hogy a hotelszobák takarítása nem leányálom, mint ő képzeli, s a dolog meggondolandó lenne a részéről, pláne, ha a tulaj azt sem tudja, a tizenhét esztendős diáklány a Balaton északi vagy a déli partján dolgozik-e majd, így aztán elküldte a déli partra, majd onnan az északira, hogy onnan motorcsónakkal visszahozza a délire. Kicsit sem aggódom, áhh nem...
Mindezek után este jól felhúztam magam, mikor nyifegett-nyafogott a telefonba, hogy ő kilenc óra munka után mennyire fáradt, s ne most keressem rajta a neki kölcsönadott akkutöltőt, s egyébként is hogy képzelem, mikor még vihar is van, s ő aludni szeretne (igaz, elérni nem tudtam addig, mert foglalt volt a vonal)... Hogy is várhatnám ezek után, hogy arra emlékezzen, mikor éjjel készülődve pakolászott a bőröndjébe, hiába könyörögtünk neki, halkabban legyen szíves, mert fáradtak vagyunk, s holnap korán kelünk, ránk se hederített, hisz nappal sorozatokat bámult, így nem volt ideje... S még mindig aggódom...

Ha egyszer...

... nekünk is lesz fóliasátrunk, mi is belevágunk egy hasonló zenei projektbe. Feltéve, ha Zé bevállalja.

Hát akkor jó' van

Apukámnak meséltem, milyen okos dolgokat tanulunk a suliban. Például, hogy mi a mitokondrium feladata a sejtekben, mi a különbség a leukoplasztisz, a kloroplasztisz,és a kromoplasztisz között, és hogy olyan növényi hormonok nevét ismerhettem meg, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam, mint az auxin, gibberellin, citokinin és társaik. Mire a matematikus apukám halkan megjegyezte, hogy ezeket bizony meg kell tanulni, mert ma már hozzátartoznak az alapműveltséghez, s nekem is illik tudnom mindezt.

Pusikám, végtelenül örülök

- Ha majd hívsz és Zolinak nevezlek, akkor a közelben van a feleségem.
- Titkolózol a feleséged előtt?
- Hát jobb a békesség. Egyébként mikor jöttök errefelé?
- Még nem tudom, talán a nyár vége felé.
- Azért jó lenne már összefutni. Találkozunk ugye? Hívj előtte mindenképp! (vigyorgok, miközben zavartan nevetgél a vonalban)
- Hát mit mondjak erre? Ismered a tipikus női választ. Esetleg valahol a városban összefuthatunk.
- Hát én arra gondoltam... Úgy sem bírnám ki, ha a közelemben lennél újra. Szóval van egy üres lakás... (mintha pofon vágtak volna, szinte égetett)
- Te figyelj már! Közben férjhez mentem... Nem zavar?
- Én is nős vagyok. És akkor mi van? Csak mi tudnánk róla...
- Zárjuk rövidre... zárjuk rövidre...

Nem bírtam ki, pár nap múlva visszahívtam.

- Szia! Zoli vagyok???
- Ööö, igen... Szia Zolikám!
- Na, aztán mi újság öregem?
- Megyek holnap szolgálatba. Én váltalak Zolikám.
- Pusikám, ennek végtelenül örülök. Ha beérsz, rám érsz egy kicsit? Tudod, úgy óvatosan, de határozottan hátulról... megfarkalnál magadévá tennél? Keményen, férfiasan... ahogy belefér. (nagyon komoly vagyok, hogy érezze...)
- Igen, hátulról... hátulról... hátul... (visszafojtottan röhögcsél)
- Nehogy zavarba jöjj itt nekem...
- Nem... nem. Hátul... hátul fogok bemenni... Megyek holnap!
- Hátulról?
- Hátulról megyek... El kell köszönnöm. Szia Zolikám!

Érezzem magam megbántva? Azóta nem keres. Franc se érti a pasikat.

Murphynek mindig

Bekapkodtuk a még nyirkos ruhákat, mert eleredt az eső. Elállt. Kiteregettem a törölközőket, azóta zuhog. Vajon, ha beszedném...?

Gyakorlaton

Körülbelül délig tartott a kitartásunk. Addigra kitikkadtunk, leégtünk a tűző napon, miközben csak ültettünk, ültettünk és ültettünk... Persze folyamatos pofázás mellett, miközben jókat derültünk egymáson. Minden apró bőrredőben, minden szőrpihén megült a humuszos fekete föld finom pora. Különösképp vonzóak lehettünk.
Mikor Zé meglátott, csak ennyire tellett tőle:
- Ha hazaértünk, azonnal elmész fürdeni!

Nem szokta a cigány... meg én sem.

Vallomás (majdnem)

Szerintem sosem tudom tisztára mosni magam Zé előtt, hogy nem az egykori udvarlóm miatt szeretem a török zenét. S nem csak az autentikus népi dallamokat.
Mikor pár hónapja felfedeztem és meghallgattam Eflatun és Burcu Güneş közös számát a Çıkmaz Sokaklar-t, teljesen el voltam alélva, órákig táncikáltam vonaglottam a gép előtt ülve, fejemen a fülessel. Mégis a nagy kedvenc a Tiril Tiril lett, amit a mai napig muszáj meghallgatnom időnként, akár egymás után ötször-hatszor is. Azt végképp nem tudnám megmagyarázni Zének, miért van ekkora hatással rám Eflatun a dalaival (amiknek egyébként nagyon jó a szövegük), mikor alig-alig tudom végignézni a klipjeit, mert akármilyen helyes is ez a fickó, valami borzalmasan nyálas a megjelenése. Mégis... szeretem. Magyarázhatom Zének...

Ország, város

Félix: Nem hiszem el, hogy csak most jut eszembe név c-vel... CONCHIIITA! De most ezt a lány- vagy fiúnévhez írjam?
Édus: Hát ki tudja... Szerintem írd a kettő közé!

Csak azér' is

- Zé, most nem bújhatunk össze, mert nem szeretném, hogy a hús odaégjen a sütőben!
- Ne aggódj szívem, gyors leszek...

Kertész leszek

Azért ma erőt vettem magamon és elkezdtem egy újabb OKJ-s tanfolyamot, amire pár hete jelentkeztem. Ha már munkát nem kapok, akkor tanuljak... Pláne, ha ezért fizetnek is valamit. Kertész leszek. Most épp.

Napjaink

Nem is igazán csodálkoztam, mikor két napja ledöntött a lábamról az a fránya vírus...
Már hetek óta sírok Zének, hogy annyira, de annyira fáradtnak érzem magam. Nem fizikailag, inkább lelkileg. Kimondhatatlanul szükségét érzem a csendnek... Mondom ezt épp neki, aki olyan fáradt, hogy néha még a beszéd is nehezére esik.
Azért van némi remény, mert még jókat tudok derülni a hülyeségeinken, legalábbis idétlen, vinnyogó vihogás tört elő belőlem, mikor a valamelyik reggel korrektor helyett a rúzst kentem a szemem alá, s akkor is valami hasonló, amikor megkérdeztem Zét:
- Mennyi ideig tart az összefoglaló, amit nézel?
Mire ő:
- Mindjárt.