Málna és ribizli

Zével és Fixszivel pihenünk a terasz lépcsőjén. Azt tervezgetem épp, hová kerülnek majd a ma beszerzett parkrózsák, hol érné elég napfény a levendulát, mikor meghallom a fiúk beszélgetését:
- Azt ott végig ültetjük málnával... Nyami!
- Ribizlit is ültessünk még! Azt szeretem...
- Ültethetünk azt is! Oda! Málnát ide végig... Képzeld el!
Két perc alatt "beültették" a kertet, talpalatnyi helyet sem hagyva a rózsáknak és levendulának, a többi virágról nem is beszélve.

Üdülő övezet

Idős bácsi bámészkodik a kerítés mögül.
- Tessék mondani, melyik itt az Orgona utca tizenöt? Mert mintha ez itt másik utca lenne vagy nem is tudom...
- Nem lehet itt eligazodni kérem, ez üdülő övezet! Összevissza vannak itt a házszámok, mint a pinán a szőrszálak. Még én sem ismerem ki magam.

Azért megtaláltuk, amit kerestünk.

Manó a kertben

Pünkösdkor anyukámék kertjében fotózgattam. Csak néhány, számomra jól sikerült fényképet néztem meg, így fel sem tűnt, ami anyukámnak az egyik fotómon rögtön szemet szúrt: a kertben manók rejtőzködnek.

Érnek így véget barátságok

Amikor a barátságunkra hivatkozva (vissza)él a segítségünkkel, majd tesz egy vargabetűt, miközben azt gondolja, úgy sem jövünk rá semmire, amíg nem veszi fel a telefont, s ki nem bukik a dolog. Kisstílű és szánalmas.

Nem szeretnék róla hallani és tudni. Semmit. Nem is dühöt érzek, inkább hatalmas csalódottságot. De is miért? Hisz tisztában voltam azzal, hogy ő ilyen.
Eszembe jut az is, meg kell tanulnunk így is elfogadnunk valakit. De ez annyira nehéznek tűnik most.

Nem kell, hogy ez fontos legyen. Mert van, annyi minden más... Ami jó. Ami szép. Amivel érdemes foglalkozni. Amivel érdemes törődni. Magyarázom magamnak, miközben újra elmosolyodom a makacsul hosszúra nyúlt, borús percek után. Késő este van, holnap új nap virrad.

Végre

Időnként megfordult a fejünkben, elkészül-e a terasz valamikor a közeljövőben vagy kivágott járólapokat kerülgetve botorkálunk még hetekig, mert hol a kőműves nem ért ide időben, hol az eső esett. De aztán kisütött a nap...

Az ablakokban futó lobélia, kakassarkantyú (szúnyogűző), mindignyíló begónia és pistike (vízvirág).

Jó kis utunk volt...

... Szolnok felé.

Dobozlakó

Még órákig kereshettem volna, ha nem mozdul meg. Egész nap tépte, rágta a doboz tetejét, a nappali szőnyege terítve volt papírfecnikkel, "fészket" készített, majd időnként elszenderült, hogy aztán újrakezdje. Ez az új szerelem.

Nem bírta ki

Csak beadta a volt férjem a keresetet a tartásdíj csökkentése ügyében, hiába próbálták lebeszélni róla a gyerekek (is).
Tudok róla, hogy mióta beszéltünk, dúl-fúl, próbálja megmagyarázni a gyerekeknek, hogy az anyjuk a végtelenségig gonosz és különben sem akar még évekig szívni a gyerektartás miatt.

Valahol nem is a pereskedés az, ami megijeszt, hanem a volt férjem tíz éve tartó mélységes gyűlölete irántam.

Mindig történik

Amikor épp rákészülök, hogy kisikáljam a fürdőt, azt veszem fel, ami már nyúlik, szakad, mert azt nem sajnálom, erre csörög a telefon, hogy kedves anyuka mielőbb induljon a kórházba, mert a gyerekét épp most viszi a mentő...

Ez jó

A nap idézete:

- Mit mondtál? 

- Szeretlek. 

- Nem értem. 

- Én sem. 

(Paulinyi Zsuzsa)

Vasárnap este

Úgy szeretnék már egy olyan hétvégét, amikor Zének nem kell dolgoznia szombaton, amikor vasárnap is nyitva vannak az üzletek, amikor nem rohanjuk végig az egész hétvégét, hanem ráérünk megpihenni, s kicsit kettesben lenni elzárva magunkat a világtól.

"Könnyes" búcsú

Azért jól esett volna egy szívből jövő "köszönöm" és egy "Isten áldjon"-t is el tudtam volna viselni. De ne legyek telhetetlen.

A vendéglátók hálószobájába meg nem mászkálunk be önkényesen, amikor azok nem tartózkodnak otthon. Ahogy a reklám is mondja: mert hülye azért nem vagyok...

No, de minden jó, ha a vége jó. Maradjak ennyiben magammal.

Nem szőkék

- Muti a lapot!
- Lapot?
- Járólapot?
- Mindjárt lefotózom. Ezt vettük meg végül is... a felsőt. Szívem szerint a bézs változatát vettem volna meg, de nem igazán illett volna ide.
- A pirosas? Alsó? A jobb felső?
- Felső.
- A világos??
- Nem, amiből az egész látszik.
- Az a többihez képest nekem alsó az, nem felső.
- A pirosas.
- Igen, a pirosas.
- Nézd, így tuti egyértelmű!
- Ez alsó!
- Ez a felső.
- Pf! Ne karikázzál!!! Mihez képest?
- A többi a lépcső alsó fokán fekszik.
- A többihez alsó. Jaj te... Hát nekem fordítva van. Én nem látok lépcsőt. Nem ahhoz néztem. A többi laphoz képest!
- Jahh! Főznöm kéne, de nem tudom még mit...

Minden csak viszonyítás kérdése... és a főzésé.

Néha jó...

... ha az embernek senki nem fogja (le) a kezét vásárlás közben.

Rózsás bögrék, bizony.

Aki kíváncsi...

... az így is jóval idősebb nálam.
Egyik barátunk kérdezgetett Eszter barátnőmről, mondtam neki, vegye le róla még a szemét is, mert Esztert nagyon, még annál is jobban szeretem, s nem megfelelő kifejezés az, hogy olyan, mintha a testvérem lenne, mert még annál is több, s vegye inkább úgy, leszbikusok vagyunk és különben is most csókoltam meg búcsúzóul, s akkor Zé is megszólalt, hogy ő már nem is csodálkozna, ha... Persze ilyenről szó sincs.

Látszólag...

... megint a macskáké a főszerep.
Tegnap a kedves legkisebbikem kihajította Zsömit a lakásból, mert lerabolt egy sült csirkecombot az asztalról, aztán jött a vihar, cica sehol, pedig még éjjel is hívogattam a bejárati ajtóból. Reggel kinyitottam az ablakokat, hadd szellőzzön a lakás, benéztem a konyhába, Zsömi egy újabb levadászott csirkecombot rágcsált az asztal alatt... Úgy tűnik, ez a macska szeret elázni.

S tényleg csak látszólag övék, mert este kilenc után értünk haza, végezve minden aznapra eltervezettel.

Vadóc

Reggelente az ölembe hozom be enni, annyira fél.
Mikor hazahoztuk, olyan boldog voltam, hogy kigyógyult a macskanáthából, pár hét után a bőrébe ivódott kazánházi korom is eltűnt, aztán jött az a fránya gázolás, ami után napokra eltűnt, mikor  Zé rátalált csak húzta-vonta magát a mellső lábai segítségével, most valami csípés érte, ami körül hullik a szőre (megint futhatunk állatorvoshoz). A baleset óta bújik, lapul, a tekintete sem az a régi csibészes... Pedig annyira szép cica lett belőle - méltán viseli a Gróf Cickafark Oszkár nevet. S való igaz, ő a leghálásabb az összes közül.
Gyógyuljon már meg végre...

Kerekítve

- Anya, ide adod a pénzt, amivel tartozol?
- Milyen pénzt? Ja, négyszáz forint a spot on cseppekre... Persze.
- Nem. Több.
- Tényleg, mert mazsolát is vettél.
- Szóval ezer.
- Petrus, hatszáz forintért vettél mazsolát???
- Nem, háromszázért.
- Négyszázból meg háromszázból hogy jött ki az ezer?
- Kerekítettem...

Reggelek

A reggeleink többnyire úgy indulnak, hogy szól az ébresztő, Zé kipattan az ágyból és megsimogat megsimogatja a rajtam alvó macskát.

Tanulunk, tanulunk

Sajnálom a férfit, mert újra és újra visszatáncolt, "rohan" a  másikhoz, kergeti a valakihez tartozás érzése. Menekül a sorsa elől, aminek többek között arról is kéne szólnia, hogy végre meg kéne tanulni két lábbal állni a földön - nem másért, ÖNmagáért.
Sajnálom a nőt is, mert miközben szétpukkanó illúzióbuborékokat fújkál maga elé a levegőbe, nem veszi észre, hogy nem csak az előbb említett a fickóval játszik, hanem rajta kívül akarva-akaratlanul másokkal is megtette ezt most az egyszer, akiket segítő szándék vezet.

Jó szándék vezetett, mégis hülyeséget csináltunk. Persze mondhatjuk, minden azért történik velünk, hogy tanuljunk abból. Legyen az jó vagy rossz, nem számít.

Énekkarosok Kassáról

Csenge csütörtökön érkezett hozzánk (Kamilla lányom meghívására), s ma már utazott is haza Kassára. Édes, bájos, cserfes tizenegy éves lányka. Kevés időt tölthettünk együtt, még fel sem eszméltünk, már ment is, szinte pilleszárnyakon suhant, mintha itt sem lett volna...
Különlegesek az ilyen találkozások, talán soha vissza nem térők, mégis nyomot hagynak.

Jó...

... megélni számomra kedves emberek között, ahogy sodor magával egy-egy szó, mondat, amikor önkéntelenül mosolygok rá a másik emberre, amikor nem törődöm a könnyeimmel...

Közbenjárni valakiért, egymásra hangolódva lélekben... megint csak  jó.

Komoly dolgokról...

... Félix fiammal.
- Anya, mikor tinédzser voltál, körülbelül hány évesen kezdtek el foglalkoztatni olyan dolgok, hogy mi szeretnél lenni?
- Foglalkoztatni foglalkoztatott, de nagyon sokáig nem jutottam dűlőre. Meg aztán a  mami sok mindenbe beleszólt, nem engedte, hogy mélyebben foglalkozzam olyasmivel, amit igazán szerettem volna.
- És akkor?
- Hát sokáig nagyon bizonytalan voltam... Nem tudtam, mit is szeretnék. Még felnőttként sem.
- Szóval most ez azt jelenti, hogy belőlem is hat gyermekes családanya lesz?
- ...
- Most, mi van?!
- ...

Fenn a fán

- Csaba is Fodor... (chanson)
- Igen, de ő menta. (zé)
- Tessék?
- Fodormenta.
- Ok. És akkor Robika?
- Ő minta.
- Minta?!
- Igen, minta.
- És te?
- Mókus.
- Miért pont mókus?
- Mert, mint a mókus...
- Jó. Én mi vagyok?
- Fenn a fán.
- Mint a mókus fenn a fán?
- Na várj, ez így nem állja meg a helyét! Mint tudjuk, te nem mászol fel egy fára sem. Tehát mikor még kicsi volt, ráálltál a tetejére, s a végtelen türelmedet ismerve megvártad, míg megnő a fa. Csakis így kerülhettél a fára.

Petúniás szívecskés

Kicsiny, hangulatos ajándékokat (bár lehet, elfogult vagyok) készítettünk tegnap az ovisokkal az istentisztelet alatt. Zével már szombat reggel megvettük a palántákat, egész este papírokat méregettem, vagdostam, illesztgettem, tűztem. Megérte.

Már déltől vendégünk volt a dunaújvárosi gyülekezet. Eleinte kicsit sajnáltam, hogy lemaradtunk a vendégpásztor tüzes üzenetéről, csak egy-egy hangfoszlányt sikerült elcsípni a teremből. Bár a gyerekekkel töltött idő, a kicsik lelkesedése, öröme áthat mindenen... ez kárpótol.

Tavasz van

Mégis vannak kan(os) macskák a környéken...

Annyira röhögtem, mikor szombaton megláttam Zét egy hosszú husánggal rohangálni a kezében, ki az utcára, majd vissza, közben hangosan mérgelődött, mondta a magáét.
- Zé, tulajdonképp te mit csinálsz?
- Elegem van a hülye macskádból. ketten d....k az járda kellős közepén. Két semmirekellő. Mit képzelnek ezek? Hogy lehetnek ilyen szégyentelenek? A járda közepén, érted? Ez is ilyenekkel áll össze. Hát hogy néznek ki?
- De ők macskák...
- S akkor a járda közepén csináljuk? Majd adok a macskádnak is... Tanuljon illemet. Válassza meg, kivel áll szóba! Még, hogy a járda közepén... Ilyenekkel. Itt marad benn, az sem érdekel, ha levakarja a falat.
- Most hová mégy?
- Elkergetem azt a két semmirekellőt. Ott várnak álló ....szal az autó alatt. Majd adok én nekik! Ide többet nem jönnek...

Ma reggel öt macska várt a sorára, amikor Zé munkába indult...

Anyák napja

Hát néztem egy nagyot, mikor valamelyik nap bevásárlás közben, épp egy növényke előtt ácsingóztam, amikor Petrus felkapta, hogy menjünk már, keressük meg Zét, ne sírjak itt, majd negyedóra keresgélés után végre rábukkanva  a drága férjemre, Petrus beletette a kosárba az "ajándékot":
- Elhoztam anyának, hogy ne sírjon a szája...

- ???

- Jó, bocsi! Csak nem bírtam már elnézni...

Nem, nem ezt kapom... Gondoltam magamban, kicsit dühösen, s ezzel jöttek is a kétségek. Idén eszébe jutok egyáltalán valakinek? 

S igen... Vasárnap először Félixtől kaptam egy ölelést, aztán Máté fiam küldött egy sms-t. Délután egymás után hívtak Édus, Ráhi és Kamcsi, csak Petrus burkolózott mély hallgatásba. Mikor hazaérkezett, kérte, csukjam be a szemem. S kaptam csokit és orgonavirágból szívecskét.

Ma végre...

... kettesben lehettünk. Így aztán úgy döntöttünk, irány a Balaton. Élveztük, ahogy arcunkba fújta a hajunkat a szél... Hjaa, ez így nem állja meg a helyét. Szóval az arcomba fújta hajam a friss szél, a hullámok a cipőnkre szórták hűvös cseppjeiket, mi pedig csak szívtuk magunkba a víz illatát, kémleltük a távoli vitorlákat a tavon, miközben arról álmodoztunk, hogy majd valamikor kettecskén valahol a part közelében egy kicsiny házikóban...

Morgós

Nem tudom, hogy beszélhetném le a gyereket arról, hogy ne hordja a tutyimat...

Éljen...

... május elseje!
A videó, ami minden évben megmosolyogtat...