2017. december 4.

Kicsit megkésve...


... de annál nagyobb szeretettel rájuk gondolva.

(az ő kérésére újra)

2017. június 20.

Szedjen csak!

Kora reggel. Összehúzom magam a csengő hangjára, ami "fülsiketítően" visít a levegőbe. Álmosan húzom fel a redőnyt, nyitom az ablakot. Két férfi, egy idősebb és egy fiatalabb áll a kapu előtt munkaruhában.
- Jó reggelt! Eontól vagyunk.
- Jó reggelt! Igen?
- Jöttünk ellenőrizni a gázórát!
- Biztos, hogy ide jöttek? 
- Igen, egészen biztos.
- Akkor várjanak pár percet!

Nyitom a kaput, közben még egyszer rákérdezek:
- Egészen biztos, hogy minket keresnek?
- Igen... (mondja a nevet)
- Nem én vagyok. Ezért kérdeztem. 
- Nem?
- Nem. Ugyanez a ház, de a másik utca.
- Akkor elnézést! Mondja, ez a meggyfa az utcán a maguké?
- Igen?!
- Szedhetnék róla pár szemet? Csak megkívántam, azért kérném!
- Persze, semmi gond! Szedjen róla!
- Csak tudja, nem mindenhol engedik... Van, ahol szólnak érte.
- Ha annyira megkívánta, szedjen nyugodtan!

Öt perc múlva kinézek a konyha ablakán, az eonos bácsi ráérősen áll a fa alatt, egyik kezében egy félig megszedett zacskó, a másikkal szedegeti bele a meggyet... Csak, mert megkívánta.

2017. június 19.

Mennek a napok

Nehezen megy most a magamra találás. Hetek óta a férjem és anyukám tartják bennem a lelket.

Azért minden dologban van jó, mert anyukámmal sosem volt még ennyire szoros a kapcsolatunk.

2017. június 12.

Eljött ez a nap is

Szakfelelőssel:
- Mindjárt elsírom itt magam...
-  Jaj! Ne tedd! Megdolgoztál érte. Remélem, elhiszed, hogy ezt egyedül csak magadnak köszönheted...

2017. június 2.

Moszkvai nyár

Egy moszkvai ismerősöm írja, hogy feléjük most épp esik a hó.

2017. június 1.

Olló

- Kérlek Zé, hozz egy másik ollót!
- Miért?
- Mert ez az olló nem fog.
- De szívem, hogy lenne már fog, mikor az egy olló?

Kertecske


Amikor csak tehetjük, s amíg a szúnyogok engedik, kinn a kertben...

2017. május 31.

Utolsó nap

Tudták, hogy az utolsó napom, mégis úgy tettek, mintha meglepetésként érné őket.
 - Nem hagyhat itt minket!
 - Ugye, nem megy el?
 - Akkor ki tanul majd velünk?
 - Kérem, maradjon még! Maga annyira jó hozzánk!
 - Elmehetek magával?
 - Szeretünk magával lenni. Miért megy el?
 Csiripelték egymás után, aztán mégis engedtek szóhoz jutni, egy-két szó után el is csuklott a hangom, s csak annyit tudtam kinyögni búcsúzóul: legyetek jók, mert higgyétek el, jónak lenni sokkal könnyebb, mint rossznak. S akkor szinte egyszerre felugrottak, átöleltek, rám fonódtak, odadugták a fejüket. Nehéz volt eljönni, nagyon nehéz. Megszerettem őket.

2017. május 29.

Alkalmassági

Egyetemi felvételihez alkalmassági vizsga.
- Hogy hívják?
- Ön járt már hozzánk. Vagy most jár?
- Hogy-hogy ezt a szakot jelölte most meg?
- Vannak gyerekei?
- Köszönöm, aláírtam...
Körülbelül egy percig, vagy addig sem tartott. Mindez négyezer forintért.

Na, most ebből honnan tudta meg, tudok-e olvasni...? Például. Lehet, hogy nem is.

2017. május 28.

Hétvége

Budapest. Barátok, lájtos sörözgetés (már nem én), koncert, apóséknál csöndes ejtőzés... Ránk fért.

- Én mérem a vérnyomásod, míg itt lesztek.
- Kibírom ám anélkül is...
- NEM! Megmondta az orvos!
- Jó, hát mérd... 
- Gyógyszeredet bevetted?
- Óóó...
- Na jó, mindenkiét megmérem, aztán ti méritek az enyémet. Így jó lesz?
- Rendben.
Így aztán, hogy ne érezzem magam betegebbnek, mindenki sorra került. Aztán csak röhögcséltünk, milyen jó kis baráti összejövetel az ilyen... Szépen, lassan jár az idő felettünk is.

2017. május 26.

Jezsámen


Együtt öregedve a kerítéssel, de még mindig teli virággal.

2017. május 25.

Mesét szövünk

12-13 éves, speciális szükségletű gyermekek. Minden gyerek egy-egy mondattal szövi tovább a mesét.

Halálos kitérő
Egyszer volt, hol nem volt, voltam Amerikában. Amerikában négereket láttam. Mindegyiknek volt egy kiskacsája. A négerek levágták a kacsák fejét. Megették őket. A kacsák nagyon finomak voltak. Ez után éjszaka a négerek elmentek bulizni. A buliban találkoztak darth vaderrel. Kértek tőle autogrammot. Utána  megölték. Darth vader kísérteni kezdte őket. Később találkoztak my talking tommal, aki jól megszívatta őket. A négerek dühösek lettek. Elmondták mindennek és megölték. Kihívták a rendőröket. A rendőrök megölték a négereket. Ekkora kiderült, hogy egy kiskacsa megmenekült és elúszott. Miközben úszkált, bekapta egy krokodil. A kacsa okos volt, kicsipkedte a krokodil hasát. Kiszabadult és megölte a krokodilt. Megérkeztek a hupikék törpikék. Hókuszpók utánuk jött és mindenkit elrabolt. Megjelent törp papa. Miután elszívott egy füves cigit, nagyon felbátorodott. Ki is szabadította a többieket. Nagy bulit rendeztek. Vége.

Amiről beszélgettünk utána: valóban így kell megoldani helyzeteket?

2017. május 23.

Szakdolgozat

- Már várom a vizsgát... túl lenni rajta, kis nyugalom...
- Hát ez érthető. De jó kezekben van a dolgozatod bírálata.
- Igen?
- Bizony.
- Van, amit elírtam benne. Ma mondta a szakmai vezetőm, hogy az új jogszabály szerint...
- Hátha a bíráló nem veszi észre.
- Remélem. Nem lényeges dolog, de jobb lett volna tudni róla.
- Ha egyébként jó a dolgozat, egy kis hiba egyébként sem perdöntő.
- Ki bírálja?
- Én.
- Ok. Én meg itt lehúzom... hát ez klassz.
- Ja, ez jó poén.

2017. május 21.

Szeretve lenni

Ha nem lenne férjem, ha nem lenne a két legkisebb gyermekem, ha nem lenne anyám és apám, ha nem lennének a barátaim, ha nem lennének a munkatársak, ha nem lennének az otthonban élő gyerekek, akik nap, mint nap ölelésre tárt karokkal fogadnak, akkor most nem tudom, mi lenne velem...

2017. május 16.

Íriszek


Szépségesek idén.

2017. május 15.

Amikor csak hallgatsz...

... mert nem tehetsz mást.

Kitalál valamit, hogy jól járjon a többiek rovására, mindezt úgy, hogy mást okolhasson azért, ami történik. Persze mindenki átlát rajta rögtön, kivéve azok, akiket kijátszott.

2017. május 13.

Megkésve


Álmából későn ébredő...

2017. május 12.

Véletlenek pedig...

(facebookról)
- Szia! Valószínűleg apró memóriazavar, de nem tudom, ki vagy! Légy szíves segíts... Köszi.
- Szia! Semmi gond! Én is így vagyok ezzel... álnéven vagyok. Nem lehet, hogy pedagógus vagy?
- Nem lehet... nem vagyok pedagógus.
- Ha ismerős, akkor még a valódi nevem, (...) lehet az. Ez a lánykori nevem. Mivel szimpatikus voltál, ezért visszaigazoltalak. Tetszik, amikről írsz.
- Köszönöm... Nem ismerős a neved. S most azt sem értem, miért jelöltelek be és nem is tudom, mikor. Nem emlékszem ilyenre.
- Szerintem nem voltunk ismerősök a másik profilommal. Még a lakóhelyemet sem gondolom közös pontnak. Te pesti vagy, igaz?
- Nem.
- Hanem?
- Kaposvári vagyok.
- Várj... volt egyszer egy kaposvári ismerősöm... Kettő. Az egyiknek egy lánya volt. Egyedül nevelte...
- Négy lányom van, és egy ideig egyedül neveltem őket.... de két fiam is van.
- Gondolkodom.... nem tudom, honnan lehetünk ismerősök!
- Blog? Valamilyen csoport itt?
- Blogom nincs. Neked milyen blogod van?
- Személyes, semmi extra... de nem is tudom, tán tíznél is több éve írom.
- Régen nagyon sok blogot olvastam. Most már inkább szakmai dolgokat inkább. Sok volt a személyes nyavalyám, és nem tett jót, hogy "lelkiztem".
- Chanson néven írok elég régóta...
- Chanson... hm... nem is tudom... Szereted a pipacsokat? Lehet, ha mesélnél, akkor beugrana... Nem tudom... Kicsit ismerős ez a chanson... de mostanában annyi minden van a fejemben.
- Hajaj... a pipacsmezők...
- Lehet, hogy beugrik majd valami?!
- Olvastam egy pipacsot rég... de eltűntünk egymás szeme elől, mikor megszűnt a freeblog.
- Várj csak! Ott kékharisnya (kékvirág) néven írtam!
- Ez nagyon ismerős. A kezdetekkor én impression néven...
- Ok! Megvagy! Emlékszem! Szerintem még telefonon is beszélgettünk! Én a fiammal küzdöttem...
- Nahát...
- Emlékszel?
- Valami halványan dereng... Csepel? Budapest?
- Igen, igen, igen, igen! Ez mekkora véletlen!
- Én ezt most nem értem... Atyaég...
- Nyugi! Én sem értem! Lehet, hogy emlékeztél a kék virágra?
- Tudod, nem szokásom fotó nélkül vadidegeneket bejelölni... Nem, nem emlékeztem.
- Tudat alatt...
- Azt nem értem, hogy jelölődtél be ismerősnek...
- Szerintem azért jelöltelek vissza, mert ismerős volt a neved. De nem emlékeztem. Sőt! Ahogy megnéztem a profilod, úgy sem voltál ismerős, csak szimpatikus!
- Mert anno vörös voltam... tán azért?
- Nem tudom.
- Sok-sok év eltelt azóta... hihetetlen.
- Nem semmi véletlen!
- Most már a neved is kezd derengeni.... hogy elvolt mentve a telefonomban.
- Mondom én, hogy telefonon is beszéltünk!
- Igen, már emlékszem...

2017. május 11.

Perspektívák

Két ötödikessel tanulok. Egyik mondja, mire a másik közbevág.
- Tudja, én össze akarom ám szedni magam, hogy tizenhét éves koromra elvégezzem az általános iskolát!
- Megőrültél? Minek? Felnőttként is elvégezheted és még ösztöndíjat is kapsz érte!

2017. május 2.

Úgy, úgy...

- Szívem, én most ezt nem értem... Most még egy főiskolás csajjal élek együtt, pár hónap múlva pedig egy nagymamával fogok?

Még szoknom kell a gondolatot, de bizony, hogy ez van... 

2017. február 15.

Autóban

- Zé, lecsúszott a térdemről a kabátom... Felvennéd?
- Miért venném fel? Rám nem jó a kabátod.

2017. február 13.

Árvácska

Korán érkezett. Sápadtan sárga színű szirmaival, mintha a felkelő nap sugarait fürkészné az ablak párkányáról. Lelket melengető, aprócska színfolt ő a szürke télben.

2017. február 11.

Szalagavató

Petrus szalagavatójáról kifelé jövet:
- Már csak egyet kell túlélnünk...

Persze, büszke voltam, mert Petrus gyönyörű volt, bájos...

2017. február 10.

Mert megpróbálja, hátha

- Kaphatok teát?
- Most? Hát nem hinném, hogy ki tudnám nyitni a konyha ajtaját... Innál most vizet?
- Nyissa ki a konyhát! Kérem! Teát szeretnék inni!
- Nem tudom kinyitni, de tényleg... Nézd, itt ez a hatalmas kulcscsomó!
- Tudja, nem ihatok vizet!
- Nocsak, hogy-hogy?
- Vízallergiám van.
- Vízallergiád?
- Igen, semmit nem ihatok, amiben víz van.
- Mondd csak, szerinted a tea miből készül?
- Ööö... tejből? Na jó, lehet van benne víz is...
- Hát elmondom neked, hogy csak víz van benne.
- A francba!
- Akkor ez most nem jött össze...
- ...
- Most akkor mi lesz?
- Na jó, nem vagyok vízallergiás. De azért kaphatok teát?

Zárt ajtók mögött...

... avagy fogalmazhatnék úgy is: élet a rácson túl...

Első nap. Győztem kapkodni a fejem, miközben azon morfondíroztam, egy 11-13 éves gyerek miért hazudik úgy, mint a vízfolyás, miért válik egyik pillanatról a másikra kezelhetetlenül agresszívvé, miért nem akar tanulni, miből fakad a mérhetetlen akaratosság és türelmetlenség, ami ott lebeg az éterben szinte fenyegetően...
Második nap. Délelőtt, míg a fiúk iskolában voltak, keresztül rágtam magam a szakvéleményeken, részletesen elolvasva mind. Sírhatnékom volt, tehetetlen dühöt éreztem, miközben kétségbeesve konstatáltam, hogy a gyermekvédelem rendszere milyen szinten alkalmatlan arra, hogy ezeken a fiúkon segítsen.
Harmadik nap. Ellátogattam egy másik csoportba, ahol találkoztam egy nagyon kedves hölggyel, aki rengeteget segített abban, hogy "másképp lássak", s megtaláljam a sikert a sikertelenségben.
Negyedik nap. Újabb csoport látogatása, majd délben "értem küldtek". Az egyik fiút hazajött a suliból, aki meglátva átölelt:

-  Annyira örülök, hogy maga lesz velem, úgy szeretem, nem akarom, hogy elmenjen innen.
A legnagyobb segítség volt.

2017. január 24.

Gyakorlati hely

Kérem, engem bedobtak a mély vízbe!

A péntek éjjel margójára

Nem is szerettem volna erről írni, de csak szóba kerül egy-egy beszélgetés alkalmával és kikívánkozik az a pár szó. Aztán Édua is írt, hogy hívjam fel a nagyanyját, nem értettem, mert már beszéltünk aznap, de csak megcsörgettem, kérdezte, "tejóég" mi van veletek, mert látta a híradóban, hogy halálos baleset volt a városban, aggódott egész este és vissza sem hívtam, hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak.
- Nem mi voltunk anyu... Tudod, ha meghaltam volna ott, már felhívtalak volna! Ne aggódj!
Próbáltam elütni idétlen poénkodással, tán mégsem sült el rosszul, mert nevetett, de így sem kerülhettem el, jött az olaszországi tragédiával és a "mondoménhogysehovánemkellmenni"-vel. Nem szeretnék már erről hallani, híreket olvasni sem, mert ugyan nem öltöztem feketébe, sőt gyertyát gyújtani sem mentem el a tegnapi napon, de még mindig könnyeket csalnak a szemembe a történtek, el sem tudom képzelni, hogy élném túl, ha bármelyik gyermekemet elveszíteném, mert bár távol vagyunk egymástól, mégis valami láthatatlan kötelékkel kapcsolódunk. Csak olyat gyászoltam a lelkemben, aki meg sem születhetett, időnként másokat okolva a saját fájdalmamért, majd megbékélve, mégis hosszú-hosszú ideig küszködve a hiánnyal, ami bennem maradt. Így írva a sorokat, eszembe jut, tán mégis van kicsiny hasonlóság... Mert ezek a szülők sem búcsúzhattak el, nem láthatják a testet, amit már maga mögött hagyott a lélek, nem érinthetik a szeretett arcot, nem foghatják meg a kezet, nehéz így az elengedés, csak egy tátongó űr marad, az emésztő hiány, amit fel kell dolgozni és nem tudom, lehet-e.
Szóval nem szeretek erről beszélni és írni, inkább csak magamban, halkan mormolok valami imafélét, hogy akik ott voltak, túléltek, elveszítettek, akik most gyászolnak és sírnak, tudjanak egy új életet kezdeni, igen, azt hiszem ez a helyes kifejezés, mert a lélek is belehal ebbe, újra kell tanulnia élni.

2017. január 22.

Kis vasárnapi...


... szieszta.

2017. január 21.

Influenzajárvány

- A pincér is rendesen szívja az orrát, ahogy hallom.
- Engem nem zavar, amíg nem csöpögteti bele a levesembe...

2017. január 19.

Ajándék félév volt

Utolsó vizsgán is túl. Mindenből jeles.

2017. január 13.

Vissza...


Olga Podluzhnaya Uutai és Juliana nagyszerű doromb muzsikáit hallgatom, újra és újra visszatérek hozzájuk, furcsa módon érintik a lelkem, Ady sorai jutnak eszembe: "Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába... "

Talán hozzánk is

Hét elején öregurasan, ráérősen érkezett a hóesés, nem is tartott öt-tíz percnél tovább. Hét közepe felé már-már azt gondoltuk, a tél hófehér ruhájában mi is gyönyörködhetünk végre, de rá kellett jönnünk, túl gondoltuk. Ma eddig az eső, most a hó szakad szüntelen...


Várom már a tavaszt...

2017. január 4.

Levegőt...

Reggelre vacogtam a kimerültségtől a második át nem aludt éjszaka után. Nesze nekem új esztendő... Két nappal el vagyok maradva a tanulást illetően is.

Máskor nem megyünk úgy haza, hogy az egész család vírusos takonykórban szenved. Ha belegondolok, a fél országba széthordtuk.