Kora reggel

Csodálatos, szívet, lelket melengető érzés, mikor kibotorkálva az utcán parkoló autódhoz megpillantod, hogy a házak mögött dupla szivárvány tör az ég felé. Hála.

Az a kettes típusú

- Szívem, telefonált a házi orvos, hogy jelenésünk lesz nála a vérkép eredményünk miatt!
- Mindkettőnknek?
- Igen, mindkettőnket vár holnap háromkor.
- Akkor gond van...

- Milyen magas értékek már ezek! Itt a mai naptól kezdve változásra lesz szükség, gyógyszerre lesz szükség, ellenőrzésre lesz szükség.
Megszeppenve ültünk a rendelőben, jól elszégyellve magunkat "rettenetes, tunya" életmódunk miatt. Már azon se csodálkoztam volna, ha azt hallom: most aztán mind meghaltok...
Később hasonló cipőben járó ismerősöket kérdezgettünk, utána olvasgattunk, mit is jelent, ami a papírra le van írva. Szerencsére az eredmény épp csak határérték felett, gyógyszerrel és életmódváltással korrigálható. Ki hogy van vele, engem a félelem és bűntudat sosem motivált, így meg valahogy csak el lehet kezdeni...

A lerágott csont végére

Már annyira unalmas, azért a témába vágó poénok némelyikén még fel-felvisítok.

Szóval értem én, hogy kis hazánk nagy fittness guruja szerint elcsesztem a házasságomat azzal, hogy nem fogytam le, sőt minden terhességem után csak híztam és híztam, de akkor mondja már meg, mi motiválta Zét (a régebbi sztorikat, mint feleségnek már nem illik felhoznom), hogy annak idején ágyba bújjon szóba álljon velem, sőt elvegyen feleségül? Talán a hat gyerek? Vagy az éppen akkoriban munkanélküli segélyen való létezésem? 

Idén lesz 10 éve, hogy megismerkedtünk.

Ágyban, párnák közt

Hetek óta tartó, terpentin szagú, bugyigyilkos kór fullasztó köhögéssel.

Hotel Borzasztó, de mégis...

... minden rosszban, van valami jó, sőt akár nagyszerű.
Az év utolsó napja. Kilenc is elmúlhatott már, éppen öltözködtem a félhomályos szállodai szobában, lassan, ráérősen, utat adva a képzeletnek, megvár az a reggeli. Zé hangja kergetett vissza a decemberi szürke valóságba.
- Öltözz már, szívem! Siessünk!
- Hová kell sietni?
- Reggelizni?
- De hát, épp pihenünk vagy mi a szar?
- Attól még siethetünk...
- Hát nem! Nem azért jöttünk ide, hogy siessünk.

Nem az új évre tett fogadalmak, a véletlen alakította, hogy éppen akkor és ott fogalmazódott meg bennem:
Szeretek élni még ebben az eszement, rohanó világban is, szeretem hinni, hogy az emberek alapvetően jók. De már ötvenéves vagyok, éppen ezért...
Nem fogok sietni, elmenni a mellett, ami szép és számomra értékes.
Nem ragaszkodom olyan dolgokhoz, amik "végleg elromlottak".
Nem ragaszkodom olyan emberekhez, akik "végleg elromlottak".Nem fogok mindig mindenkor mindenkit magam elé helyezni.Nem fogok várni és várni a végtelenségig... senkire.
Nem fogok senki kedvéért semmiféle veszekedésbe belemenni. 
Nem fogok más hülyesége, tévedése miatt idegeskedni, ha akar, változtat.
Nem fogok a saját hülyeségeim, tévedéseim miatt idegeskedni, próbálok változtatni.
Nem fogok görcsölni azon, ha valami nem sikerül elsőre.
Nem fogok görcsölni azon sem, ha valami nem sikerül másodjára, elengedem. 
Nem fogok (nem szeretnék) újabb iskolába belevágni, mert már legyen az fontos, amikkel igazán szeretnék foglalkozni.
Újra szeretnék annyit mosolyogni, mint rég. Szeretnék kitörni a csodaszép kalitkámból.