Nagyfiam felhívott, hogy a barátnője autójával belecsúsztak az árokba egy közeli kanyarban. Zé azonnal indult volna, de nem volt vontatókötél.
- Szívem, hívd fel a szomszédot!
- Éééén? Én nem szeretném... Hívd fel!
- Szívem, a csajszinak van meg a telefonszáma... Hívd már fel, kérlek!
- Én nem. Nem! NEMMM! Hívd fel! Ismered te is őket, nem?
- Ezt hihetetlen... nem hiszem el, hogy...
- Pedig teljesen hihető, hogy ennyire béna vagyok - mormogom magam elé. Így aztán Zé tárcsáz, rohan a kötélért, s rögtön autóba ül. Telnek a percek. Aggódom, már-már lelkiismeret-furdalás környékez, hogy telefonálni sem voltam képes. Felhívom őket. Kiderül, hogy a vontatókötél elszakadt. Közben megérkezett az esetlegesen leendőbeli anyós, aki közben el is ment, hogy hívja a szerelőjüket még nagyobb autóval, lánccal. Közben nagyfiam telefonált az apjának, hozzon ő is láncot.
Megérkezik esetlegesen leendő anyós esetlegesen leendő apóssal, a szerelő családostól, az ex is odaér. Természetesen megjelennek a közelben lakó "fémkereskedő" familia tagjai is, reménykedve valami potyában. Szóval összegyűlt a "kiccsalád", már csak a "bazseva" hiányzik, az utca úgy is vajda lakta. Zé arrébb áll a kocsival, a szerelő szerencsésen kihúzza az autót az árokból. A "fémkereskedők" kivételével mindenki örül, hogy happyenddel zárul a történet, mikor egy női sofőr szintén megcsúszik a kanyarban az autójával, súrolja a szerelő kocsiját, majd tovább gurul a kihúzott autó hátuljának, összetörve azt. Kéztördelés, papírok írogatása.
Aztán végre Zé hazaér a hidegtől átfagyva, majd takaróba burkolózva meséli a történetet újra. Ilyen izgalmas az élet felénk... Mit nekünk égből "potyorászó" műhold, amiről ráadásul kiderült, hogy a darabjai nem is ide csapódnak be?
