Hát megérkezett

Tegnap este bezártam az összes macskás oldalt, egyszerűen elegem lett, gondoltam,  nem véletlen, hogy egy cicát sem találok, ahogy az sem, hogy anyukáméktól sem kaptunk egyet sem.
Aztán ma a vásárban csak főbejárat felé vettük az irányt, hátha... De nem. Egy cica, annyi sem volt. Húztam is a szám szélét, minek teszünk felesleges köröket, mikor tegnap már tisztáztam magamban ezt a dolgot.
Valamivel később, mikor elindultunk hazafelé, szembejött egy idősebb házaspár, a néni kabátja alatt, a karjába vigyázva szorított magához valami szőrös kis gombócot, ahogy megláttam, tudtam, hogy ő lesz az. Megsimogattam, magamban nyugtáztam a nevét is, Zsöminek fogják hívni, gondoltam, Zének majd később elárulom és akkor a bácsi azt mondta:
- Egyébként Zsömi a neve, maguknál biztosan jó helye lesz, érzem... Vigyék nyugodtan!

Falevél a szélben

"Bármennyi dolgod legyen is, mindig legyen időd, hogy csendben leülj, és elnézd, hogyan billeg a szélben a falevél." 

 (Elizabeth Lawrence)

Sport

- Kisfiam, sportolnod kellene valamit!
- Anya, ne mondj már ilyet! Egész délután fel kellett ugrálnom a kanapéról, hogy a konyhába menjek...
- A konyhába? De hát miért?
- Pogácsáért.

Bakancslista

- Zé, neked van bakancslistád?
- Nem, szívem. Nincs.
- Hogy hogy?
- Anélkül is teljes az életem, úgy érzem.
Jó volt hallani. Ő is úgy, ahogy én.

Ma is...

elmosta az egész napot az eső.

Mert

"Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." 

(Ottlik Géza)

Nudli és Garfield

Ha nem a saját szemünkkel látjuk, talán el sem hisszük, ahogy a macska a tévé elé ülve nagy érdeklődéssel nézni kezdi a Garfield kettőt, majd meglátva egyszerre mind a két macskát a képernyőn, felnyújtózkodik és megpaskolja őket. Okos.

Az egész napot...

elmosta az eső.

Félixszel

Hallgatagon, kicsit fáradtan bandukolunk a buszpályaudvar felé. Egyszer csak elém lép, majd megszólal:
- Anyuka, nem tudom, hogy képzeled ezt? Nem lesz jó vége ennek a viselkedésnek! Figyelmeztetlek! Húzd meg a határt!
Felocsúdni sincs időm, már mellettem áll, s csodálkozva néz, miért nem indulok...

Kora délelőtt

Írhatnám, de mégsem találom viccesnek, hogy Kamilla lányomat éjjel kettőkor beszállították a megyei kórház sürgősségi osztályára, ahol azóta egy kötelező vérvételen és vizeletvizsgálaton kívül nem történt még semmi.

Ez most nagyon

Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. 

(Böjte Csaba)

Amit már...

... nem szeretek. Amikor egy telefonos ügyfélszolgálat kutyafasza sehol nincs hozzám képest.

Aki elől sosincs rejtve

- Nem jó az új blogod elérhetősége...
- ???
- Mi az? Nap, homok, meg izé?
- Nem is az...
- Nézd csak meg!
- És tényleg... akár az is lehetne.
- Háhá... na ugye.
- Ne kötözködj! Egyébként nem is rossz. Tetszik. Most, hogy így mondod.
- Magyarázd meg!

Tükröm, tükröm

Nem tükörbe nézni nehéz, újra és újra szembesülni egy-egy olyan hibámmal, ami hosszú évek óta jelen van az életemben, vagy amikor olyasvalami lesz nyilvánvaló, amiről azt gondoltam, már régen megoldottam, inkább az rettent meg egy-egy pillanatra azon gondolkodom, ami annyi éven keresztül nem sikerült, azon miképp tudnék változtatni.

Gyereknevelünk

Vajon miért nem tudja azt mondani a gyerek, hogy "igen anya, igazad van", ha felelősségre vonod? Miért nem veszi észre a segítő szándékot? Miért akar folyton-folyvást revolverezni, kibújni a felelősség alól? Miért ordít káromkodva, kikérve magának, hogy kiabálsz vele...?
Egyet elértek a viselkedésükkel, pedig mi csak beszélgetni szerettünk volna velük. Mától jó ideig se mobiltelefon, se wifi.

Ezek a szülők

Anyukám azt mondta, ő bizony észrevette, hogy sosem hagyom békén Zét, aminek az lesz a vége, hogy Zé megelégeli ezt a helyzetet és majd nézhetek, ha magamra maradok. Tegnap úgy "beástam" magam a pincelejáróba egy kis takarítás végett, hogy csak később vettem észre, Zé nyolcszor is keresett telefonon. Mire visszahívtam, már a kapu előtt állt az autóval, hazajött ebédidőben, mert nem tudta elképzelni, miért nem veszem fel a telefont.
Erről ennyit...

Hétvége

A hétvégén anyukáméknál időzve, újra rá kellett jönnöm, sosem válik belőlem igazi "dombvidéki" ember, az Alföldön járva minduntalan ugyanazt érzem, megnyugszik a lelkem, mikor végigtekintek a sík vidéken. Ilyenkor mindig Petőfi versének pár sora lüktet az eszemben szívemben:
"Lenn az alföld tengersík vidékin/ Ott vagyok honn, ott az én világom;/ Börtönéből szabadúlt sas lelkem,/ Ha a rónák végtelenjét látom."
Egyébként családot látogatni hosszú idő után igencsak veszélyes. Anyukáméknál ettünk, apukámnál ettünk, öcséméknél ettünk...

A cicákok maradtak Szolnokon, mert anyukám párja kétszer is elsírta magát ölében valamelyik hízelkedős dorombolóssal... Így aztán Zé úgy döntött, nem hozunk haza egyet sem.

Ne kövezzen meg...

... senki, ha kérhetem.

Mikor rájössz, megint nem gondolkodsz helyesen, az életben újra és újra szembesülsz a
azzal, hogy megint csak másoknak akarsz megfelelni, toporogsz, mint a hülye gyerek, mert nemhogy a való világban, de még a virtuálisban sem mersz lépni, vállalva a kockázatot, hogy magad mögött hagysz valamit, sőt ami ennél sokkal fontosabb: valakiket... Pedig akinek fontos vagy valamiért, az úgy is megy veled. 

Eszter

Néha úgy érzem, egyszerűen csak magamhoz kell ölelnem őt, hogy érezze azt a szeretetet, amire neki is szüksége van. Miután beszélgettünk, meg sem lepett azzal a mondatával, hogy nem tudja miért, de időnként csak miattam jön be órára (E. a tanárom), s úgy érzi, legszívesebben belekuporodna az ölembe... Zé, miután közölte, hogy sosem hitt a reinkarnációban, még előző életében sem, kifejtette, valószínűleg leszbikus szeretők lehettünk valamikor, ő mást el sem tud képzelni. Szerencsére erről Eszternek teljesen más a véleménye. Én meg már azt sem tudom, mit gondoljak...

Ködös reggelek

A napok telnek, de inkább szomorkásan, mint jókedvvel telve, csak egy-egy történés ráz fel minket, hogy ne süppedjünk teljesen bele a mélabús, ködös reggelek hangulatába. Néhány, számunkra kedves ismerős halálhíre hozzánk is eljutott, egyik éppen azután, hogy egy kedves barátommal való levelezésünkre bukkantam, aki azóta már itt hagyott minket.

Zé is egyre hallgatagabb, az édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok. Az otthonból, ahová talán az utolsó pillanatban sikerült elhelyeznünk őt, időnként teljesen ellentmondásos híreket kapunk... Nem értjük a miérteket, s így még az elfogadhatót is nehéz elfogadni.

Nem rég értesítettek minket telefonon, hogy Zé édesanyja ma délután hazaköltözött az Úrhoz.