Paparazzi

Zé alattomban készített rólam néhány fotót még a Balatonon, amiket csak pár napja mertem megnézni. Igazából nem is az rettentett el, hogy mekkora a seggem fenekem a képeken, hanem az, hogy a hátsómhoz képest milyen kicsi a kezem.
Holnaptól vad bogyókon és almaecetes, citromos uborkalén fogok élni...

Rend a lelke mindennek

Miközben a nagyobbik fiamat költöztettük, addig itthon a kisebbik rendet tett az asztalomon, elpakolta az edényeket a mosogató tálcáról, rendet tett a nappaliban... Csak később,  fürdésnél vettem észre, hogy a tusfürdők és a samponok is élükre állítva sorakoznak a fürdőszoba polcán.

Való igaz, ő az egyetlen gyermekem, aki szó nélkül, akár minden este elteszi a fogkefémet és a fogkrémet a helyére, amit a fürdőkád szélén felejtek rendszerint.

Hazafelé

Ha harc, hát...

Ma akárhányszor mentem ki a kertbe dolgozni, eleredt az eső. Aztán mégsem az esőcseppek, inkább a szúnyogok kergettek vissza a lakásba. Estére bentre is jutott szép számmal belőlük. Zé azóta egyoldalú kommunikációt folytatva velük, az ágyon ugrálva ide-oda csapkod a törölközőjével, egy-egy sikeres akciót gúnyos felkiáltással "ünnepel".
Néha az az érzésem, Zé azért tudott beilleszkedni ebbe a családba, mert ő sem teljesen normális.

Valamit tud

Mondtam Fixinek, keresse már meg annak a bögrés, mikrós sütinek a receptjét, amit most azonnal és öt perc alatt... Megtalálta.

Herőce

A nagymama mindig bosszús volt, ha nem lett hólyagos a tészta sütés közben.
- Elrontottam, biztos rossz volt a tejföl - bosszankodott. Akármilyenre is sikerültek, kihűlni sosem volt idejük.
Amikor először említettem másoknak, hogy mennyire szeretem a herőcét, mindenki furcsán nézett rám, miközben bizonygattam, ha már fánkokról beszélgettünk, hogy az általuk ismert csörögefánkot hírből sem ismerem.
Jóval később tudtam meg, hogy a kettő egy és ugyanaz... állítólag. Még ma sem vagyok benne biztos.

Kiss in Blue

Napok óta el vagyok varázsolódva Boris Blank (Yello) és Heidi Happy dalától. Nem is értem, azelőtt miért nem...

Konyharuha és hajgumi

Mikor megláttam azt a képet Kamcsi mobilfotói között, már nem csodálkoztam a múltkori kis kalocsain.
- Te, mit csinál itt ez a gyerek?
- Nem látod? Olvas...

Dilemma

S újra felvetődött bennem a kérdés, vessek véget az írásnak, vagy kezdjem újra máshol?

Őszillatú nyár

Idén, ma reggel éreztem először, hogy ősz illata van a nyárnak.

Kellett már

Annyira hiányzott már, hogy ne csak elszáguldjunk mellette, hanem leüljünk a partjára, bámuljuk az égen úszkáló felhőket, belefeledkezzünk a távoli hegyek kékjébe, a sirályok vijjogásába...

Újjászületni víztől

"Monda néki Nikodémus: Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek."
(János 3.5-7.)
Több, mint egy éve vár Zé arra, hogy megtörténjen.
Miután csütörtökön újabb visszautasítást kaptunk a gyülekezet részéről (most épp azt, hogy a pénteki napon lehet csak szó bemerítésről, Zé kedvéért nem tudnak újra összeterelni százötven embert szombatra), nem akartunk várni, más megoldást kerestünk. Épp a megfelelő embert hívtuk, épp a megfelelő időpontban. Percek alatt megbeszéltünk mindent. Ma délután négy autóval indultunk a Balatonra, három ember született újjá... Mert így is lehet. Tisztán és sallang mentesen, nem keretek közé szorítva, hanem egyszerűen csak hitből.

Búcsú

Kedveltem édesapám kedvesét, bár nem találkoztunk sokat, inkább csak telefonon nyújtottuk hosszúra a perceket. Szerettem a kedves mosolyáért, a nyitott szívéért, tiszteltem a tudásáért. Rendkívüli ember volt, aki csodát tett apámmal is. Most mégis el kellett mennie, valamiért előre nem jelezve... végleg.

Jaj, úgy élvezem én...

Először még élveztem az arcomba hulló langyos esőcseppeket, de egyszer csak nyakamba zúdult az "égi áldás",  megszaporázva lépteimet, aggódva tekintgettem az ég felé. Esernyő? Ugyan, minek az nekem? Reggel még ezt mondogattam magamnak. Most meg úgy tűnt, mintha az autóbusz megállója mérföldekre távolodott volna tőlem. Futottam, ahogy a lábam bírta, át-átszökkenve az aszfalton gőzölgő fekete tócsákon, nem törődve a zuhogó esővel. Na, most ezt húzzuk át... Próbáltam én futni, miközben bokáig merültem az útszéli pocsolyákba, meg a járdán lévőkbe is, miközben a hátamon a fehér blúzt szép pirosra színezte a frissen festett hajamból kioldódó lé, a farmernadrágom térdig keményedett a víztől, a cipőmben akár halakat is úsztathattam volna. A sálamat a táskámra terítettem, hogy legalább a füzeteim védjem, mindhiába.
Mikor hazaértem, a kutya még ugatni is elfelejtett örömében, látva, ahogy egy pillanat alatt hatalmas tócsa kerekedik körülöttem, szűkölve rohant a helyére. Azt sem tudtam, mit ráncigáljak le először magamról. Délelőtt még a fülledt meleg miatt dőlt rólam a víz, most meg az eső miatt...
Mindezt persze röviden is leírhattam volna. Szépen, magyarosan kifejezve magam, szarrá áztam.

Egyszerűen nem értem

Vannak az életben megmagyarázhatatlan dolgok. Mint például, hogy került ma a tízórai fasírtos szendvicsem mellé egy hóvirág?

Értékelés

A tegnapi dolgozat értékelése:
"Angyalom! Figyelni! Kiválót várok Tőled! Azért gratulálok!"
Most akkor tanulhatok.

Mese

- Zé, mesélj nekem valamit!
- Mit meséljek?
- Valami egyszerű is jó lesz!
- Hát jó. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Éltek, éldegéltek szegényen egy kis házban, egyszer csak lezuhant a házukra egy bomba...
- De Zé! Ez nem jó mese, valami vidámabbat mesélj! Ez annyira szomorú.
- Vidámabbat? Rendben. Volt egyszer egy szegény ember, annak két fia. Volt a pincéjükbe egy nagy hordó, teli borral. Lementek, jócskán ittak belőle, jó kedvük kerekedett. S akkor jött a bomba...
- De Zé! Ez nem vidám...
- De ők vidámak voltak, nem éreztek semmit az egészből...
- Nem, nem. Egy pozitív mesét kérek!
- Jaj, szívem! Volt egy szegény ember, annak két fia...
- Már megint?
- Igen, de ne szólj közbe! Szóval volt egy szegény ember, annak két fia. Egyik nap találtak egy hatalmas gödröt a házuk mellett, az alján sűrű, fekete folyadékkal.
- Olaj volt...
- Ne szólj közbe! Arra ment egy gazdag ember, aki felkínált a szegénynek egy csomó pénzt a házért. Az el is fogadta, beköltözött a gazdag ember házába, a gazdag pedig előre dörzsölve a tenyerét a szegény emberébe. Aztán jött a bomba...

Ember és ember között...

Megkérdeztem valamit egy nadis ismerősömtől, de annyira lekezelőnek és falsnak éreztem a hangját, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor "lerázott". Mégsem esett jól, mert ez utóbbit nem először tapasztalom nála. Hirtelen nem is tudtam, mire vélni a viselkedését*, teljesen másnak ismerem őt, rögtön belém nyilallt egy régi ismerős véleménye: a nadisok mind elszállnak maguktól egy idő után.
Nem sokkal később felhívtam egy nagyon kedves, szintén nadis barátomat, elmeséltem neki, mi történt, hogy értetlenül állok az egész történés előtt. Szinte simogattak a szavai, derű volt a hangjában, anélkül, hogy rákérdeztem volna, a kérdésemre is választ kaptam. Sokáig beszélgettünk, időnként bele-bele kuncogva a telefonba a gondolataink kicsiny darabkái helyet cseréltek. Jó érzés volt... komolyan jó.
Annyira kedvem lett volna szorosan magamhoz ölelni és megköszönni azt, ami ő, s ami én lehetek általa.
Igen, azt hiszem, az igazi pránanadi erről is szól, nem csak a "fizikáról".

Kis kalocsai

- Fixi! Te tudod, mi van a fejeden?
- Persze.
- De... miért van ott?
- Mert kényelmes.

P. János és a youtube

Sokan vannak, akik rejtőzködnek a neten, nem regisztrálnak sehová, a közösségi oldalakat is messziről kerülik. Mégis vannak ismeretlen ismerősök, akik által ismertté válnak anélkül, hogy tudnának erről. Ilyen például János (a gyülekezetünk pásztora) is. Az igazat megvallva, cseppet sem bánom, hogy a prédikációja által mások is megismerhetik. Végtelenül nagyszívű ember, telve szeretettel, türelemmel.

Persze, azt is meg kell említsem, ő adott össze minket április tizennegyedikén... 

Valami zörgött

Zé mondta, hogy próbáljam összeszedni magam, mire hazaér, ha el szeretnék jutni a piacra. Így reggel hat órakor ott ücsörögtem az ágy szélén fél árbocra ereszkedett szemhéjjal, mosolyt grimaszolva a szám szélére. Nem kellett könyörögnöm, hogy bújjon mellém, lophattam még egy-két álmos órát magamnak. Egyszer csak kinyitotta a szemét, rám nézett, s cinikus vigyorral az arcán megjegyezte:
- Tudom, hogy kíváncsi vagy, mi zöröghet a szatyromban!
Mire feleszméltem, s visszakérdeztem, addigra már újra hortyogott. Sosem fogom megtudni, mi zörgött a szatyorban.

Ha már süt

Úgy megörültem a "monszun időszak" utáni napsütésnek, hogy késő estig nyírtam, nyestem, vagdostam, gazoltam, rendezgettem, gereblyéztem, sepertem a kertben. Boldogan nyugtáztam, hogy nemhogy megeredtek, de már bimbóznak a kertészetből kapott, enyészetre ítélt rózsatövek. Miközben metszegettem őket, azon morfondíroztam, mi a jobb? Ázni a hűvös esőben, bokáig merülni a lezúduló vízben vagy a a bőrömön végigpergő izzadságcseppeket törölgetni magamról a fülledt délutáni melegben, miközben az asztalon felejtett üvegből mohón kortyolom a langymeleg vizet, ami a kutyának lett odakészítve még előző este.
Nem sikerült végeznem mindennel, de már most grimaszolok, szisszenek és jajgatok. De mégsem nézhet ki egy leendő kertész kertje úgy, mint a kőműves háza... Már pedig a jelenlegi állapot valami ilyesmi.

Arról mélyen hallgatott mindhárom fiú (egy leányzó sincs itthon), hogy a konyhában ott tornyosul a mosogatnivaló, ami rám vár.

Még négy óra

Zé mindig hangoztatja, olyanok vagyunk mi ketten, mint a borsó, meg a héja. Képtelenek vagyunk meglenni huzamosabb ideig a másik nélkül. Azt mondják, ez egészségtelen, változtatnunk kell. Hát nem tudom. Biztos vannak, akiknél ez az állapot annak tűnik. De én akkor sem szeretem, hogy Zének éjjel is embertelen tizenkét órát lehúznia a Gyárban. Nem szeretek nélküle aludni. Egyáltalán nem is tudok nélküle aludni.

Ha akarunk, beszélhetünk velük

"Minden élőlényt megilleti a tisztelet. Az állatok nem alacsonyabb rendűek, mint mi, nekik is vannak érzelmeik, elvárásaik, megvan a helyük a természetben. Nem uralhatjuk őket parancsokkal, akaratunkkal. A videó azt bizonyítja, hogy kommunikálhatunk is velük, ha kicsit odafigyelünk rájuk, és ők ezt meghálálják."

Director: Craig Foster | Producer: Vyv Simson | Narrator: Swati Thiyagarajan
Produced In: 2012 | Story Teller's Country: South Africa 

Nem tudom miért, de a videó utolsó képsorainál bizony potyogtak a könnyeim. Talán, mert észre sem vesszük, hogy kegyetlenség az, ahogy időnként bánunk velük. Sosem voltam jó gazdi. Szórakozott és figyelmetlen vagyok. Nem dédelgetem őket, egyszerűen csak elfogadom a jelenlétüket. Persze hiányoznának, ha nem lennének. Emma Dezső (nyúl) is űrt hagyott maga után.
Örülök, hogy az anyukémáknál született kiscicák megmaradtak. Napokig beszéltem anyám lelkére. Ígértem fűt-fát. Mondtam, elhozzuk őket, szerzünk gazdikat. Négy apró cica... Te, jó ég!

Magam is meglepődtem...

..., mikor azt mondta, visszavár. A tekintetében sem véltem felfedezni neheztelést vagy ilyesmit..
- Milyet szeretnél?
- Valami egyszerűt.
- Milyen színt?
- Rózsaszínt.
- Világosat, sötétet?
- Világosabbat.
- Ok, mutatok párat. Mit szólsz?
- Ezek nem tetszenek igazán.
- És ez?
- Sötét.
- Ez?
- Szép, de nagyon világos.
- Esetleg?
- Nagyon csillámos.
- Akkor valami ilyesmi?
- Ezek szinte lilák. Mind.
- Van még egy dobozom eldugva.
- Miattam előveszed?
- Persze. Nézd csak!
- Ez nagyon durva, ezt biztos nem.
- Akad itt még egy!
- Ez túlságosan piros.
- Akkor most mi legyen?
- Válasszunk más színt?
- Várj, itt még van egy!
- Ez az. Ez tetszik.

Hát ezért

Amikor megszülettél, a te életed indult, amikor meghalsz, a te életed ér véget. A többiek nem halnak veled szolidaritásból, akik miatt úgy élsz, ahogy ők elvárják. 

(Szurovecz Kitti)