Az év utolsó napján

Leírtam a szavakat, amik hirtelen eszembe jutottak, játszottam velük, majd a gondolattal, vajon miért került egyik a másik mellé. Egy biztos, vannak dolgok, amikben javíthatatlan vagyok, s talán még valami: cseppet sem bánom...

Ezzel a szótekerős, pakolgatós játékkal kívánok boldog új évet mindenkinek!

A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: "ez az év boldogabb lesz". (Alfred Tennyson)

Éjjel-nappal

Új hóbort.

Ködös, borongós

Ködben indultunk a szüleimhez, ott is minden napunk szürke, sokszor ködszitálós volt. A kertbe se nagyon volt kedvem kimenni, aztán csak rászántam magam, s milyen jól tettem. Az ezüstfenyő tűlevelein megannyi apró vízcsepp kukucskált a világra, a virágokat sűrű gyöngyként fedte be a pára. A mindenre rátelepedő nyirkosság, mintha valami mozdulatlanságot követelt volna a természettől. Mindig ámulatba ejt a természet szépsége, megannyi apró csodája, kicsit eltereli a figyelmem nem szeretem időjárásról.
Hazafelé épp arról beszélgettünk Zével, mennyire más érzést kelt bennünk az alföldre ülő végtelen ködtakaró látványa, mint a dombok között megbúvóé, amikor Zé meglátta a napot. A fénye gyengén szivárgott át a vastag párán, majd egyszer csak szinte a semmiből előbukkant a kék ég a nap fehéren vakító sugaraival. Félix fiamnak (Petrussal ott maradtak anyukáméknál) küldtem egy gyors fotót, mire ő:
- Végre... van értelme az életemnek.
Valahol én is azt éreztem, fellélegezhetek annyi nap után.

Ma már újra köd borult a tájra. Most ott süt, ahonnan jöttünk.

Anyukámék kertje

December huszonhetedikén.

Ország-város

"Ikra mehet állatnak?"
"A gumibogyó az növény?"
"F-fel fenguru jó lesz? B-vel benguru?"
"Józsefváros miért nem város? Még a nevében is benne van!"
"Van ilyen állat? Van. Lesz."

Karácsony 2015

A Jenevertől kapott képeslappal és ezzel a vidám, zenés videóval kívánok boldog, békés karácsonyi ünnepeket!

Gyógyulunk

Nem csak a gyerek, a legkisebb cicak is gyógyulófélben van. Olyannyira, hogy hajnalban bedorombolta magát kettőnk közé, majd valamikor reggel felugrott a nyomtatóra, bekapcsolta, a papírok tetejére feküdve megpróbálta sokszorosítani magát, majd mikor rájött, hogy ez nem fog sikerülni, kikapcsolta a nyomtatót, távozott nappaliba, hogy a porszívó csövének ölelésében álomra szenderüljön.

Milyen színű?

- Zé, szerinted milyen színű a karácsony?
- Milyen színű?
- Igen. Szóval, melyik szín jut eszedbe, ha a karácsonyra gondolsz?
- Zöld.
- Csak zöld?
- Igen. Zöld, zöld, zöld.
- Szóval zöld színű...
- Nem. Még rántott hús színű is.

Nem haladok a korral?

Nem először találkozom a jelenséggel.
Egy régen volt, mára negyvenhárom éves barátnőm új profilképet osztott meg. Agyonretusált porcelánbaba arc, a semmibe révedő, kifejezéstelen tekintet igézően hosszú, fekete pillákkal. Először megijedtem (szó szerint hátrahőköltem a széken), csak annyi jött ki belőlem: jaj... Másoknak tetszik a kép. Állítólag ezen eddig a legszebb, leggyönyörűbb, ez eddig a legjobban sikerült...
Igazából a reakciókat nem értem. Mintha a befogadóban nem tudatosulna, hogy a látottaknak semmi köze a valósághoz, sőt...

Nincs bajom még az erőteljes retusálással sem, de csak addig a pontig,  míg valami nem válik groteszkké általa. 

Fránya vírusok

Legkisebb harminckilenc fokos lázzal kezdte a szünetet. Pár óra alatt sikerült letornázni a lázát egy gyenge hőemelkedésre, hogy jobban érezte magát, meg is éhezett.

Ülünk az asztalnál, kenyeret veszek elő. Zé hozta a munkahelyéről, szeletelve, kettesével csomagolva. Megmaradt. Adnám oda Félixnek, mikor elkerekedett szemekkel rám néz:
- Mi van, már nem is közösködtök velem?
Szóval gyógyul a gyerek...

Mikulásvirág

Annyira gyönyörűek a Zétől kapott mikulásvirág színei, hogy muszáj megállnom mellettük egy-egy pillanatra, hogy gyengéden végigsimítsam őket az ujjaimmal.

OBI-ból leértékelve, mondván: Majd te megmented!

Ez ma épp így

Amikor kezedbe temetett arccal a sírással küszködve ülsz a konyhaszéken, mert a sok éve jól bevált recept helyett kipróbálsz egy újat, ami állítólag fantasztikus és kiderül, sz.. se lesz belőle, mert sülés közben szétterül és morzsáira hullik az egész.

Meg ezen is túl

Mára lett megbeszélve, hogy Kamilla elviszi a holmiját. Petra pakolt össze mindent, majd felhívta az apját. Nem tetszett neki, hogy jönnie kell, s ki tudja miért, teljesen feldühödött.
A lányom megérkezett, ránézett a megpakolt dobozokra, majd besietett a szobájukba. Zé köszönt neki... nem hallotta. Pakolt még ezt, meg azt. Segítettem neki. Aztán kijött a szobájukból. Zé köszönt neki még hangosabban, nem hallotta. Elment.
Petra bár mosolygott a történteken, később csak írt egy levelet neki, miszerint: "szívesen, hogy összepakoltuk a cuccaidat". Zé leblokkolt pár órára.

Az ember, bár a másikat akarja egy-egy cselekedetével minősíteni, egyet nem vesz észre, hogy azzal önmagán kívül senki mást nem minősít. 

Bár lenne mellette valaki, aki igazán segíteni akarna neki... Mert az apja önigazolást lát benne, a pszichológus a helyzetét akarja megoldani, a barátja pedig inkább szemet huny a ferdítéseit illetően. Mi pedig már csak hallgatunk.

Ajándék

Már napok óta le szeretném fotózni, most végre elérkezett a pillanat...

Pár napja kaptam egy meglepetés csomagot Katától, ami mindenféle apró kincseket rejtett: horgolt gömböcskéket, angyalkát, apró díszeket,  frivolitás csipkéket. Ez utóbbiaknak talán azért is örültem annyira, mert bizony én még soha nem láttam ilyesmit ilyen közelről. Annyira szépségesek.
Köszönöm!

Nem tudtam mindet lefotózni.

Szőke tincsek

Míg a többiek a Star Wars premierjén ültek (Petra karácsonyi ajándéka Zének), én a fodrásznál, aki épp pár szőke tincset varázsolt a hajamba. Miután végeztem, elsétáltam a Plázába, leültem az egyik bejáratnál, közben Éduával elmélyült beszélgetést folytattunk telefonon. Valamikor ksőbb észrevettem, hogy van egy bejövő hívás, így gyorsan elköszöntünk. Aha, nem egy volt... hét. Zé. Áhhááá, vége a filmnek, azért sétáltak el annyian mellettem az előbb.
- Szia szívem! Te hol vagy?!
- Itt ülök a Plázában és várlak titeket!
- De kicsim, mi már itthon vagyunk!
- Otthon? Otthon??? Látnom kellett volna titeket!
- Hol ülsz?
- Itt középen. Tudod, ahol vannak ezek az izék, így körbe... A bejáratnál.
- Jól van szívem, ott mentünk el mögötted pár perce, csak gondolom, annyira locsogtál megint valakivel.
- Éduával beszéltünk. Fontos dolgokról.
- Milyen fontos dolgokról?
- Ó, te ezt úgy sem értenéd...
- Na jó! Inkább azt mondd meg, hová menjek érted?
- Hát itt ülök a Plázában...

Ezen is túl vagyunk

Ma leültünk beszélgetni a pszichológus jelenlétében. A lányom nyeregben érezte magát, hisz az apja, hogy a szavaival éljek: "ismeri a férjem fajtáját" és támogatja a döntésében a gyereket. Kamcsi folyamatosan, egyre hangosabban támadt, nem igazán engedett szóhoz jutni.  Aztán csak sikerült pár szóban elmondanom, hogy egy lehetetlen helyzetet hozott létre, amiben nem tudok segíteni, mert vagy neki kell engedni vagy Zének, de Zé nem fog, mivel nem követett el ellene semmit. Nem haragszik a történtek miatt, de ne várja el, hogy bármiben is segítse őt, míg nem rendezik ezt a helyzetet.
Ekkor inkább már ideges volt. Én csak végtelenül szomorú...

Mikor kijöttem a kollégiumból azon gondolkodtam, hogy mennyire felesleges volt ez az egész beszélgetés. Kifelé jövet még elmondta, nem akar találkozni velem ezek után sem, mert minek, úgy sem tudna mit mondani. Volt bennem némi remény, hogy szeretne helyrehozni valamit, de rá kellett jönnöm, csak egy számít most neki: a pénz.

Sikítófrász

Hogy kerül egy meztelen csiga a fürdőkád peremére? Hogy kerül egy meztelen csiga TÉLVÍZ idején a fürdőkád peremére? Egyáltalán hogy került be egy meztelen csiga a lakásba?

Teljességgel megmagyarázhatatlan.

Szerencsések voltak

Legkisebbet hoztuk haza Bodrogról, az iskola karácsonyi ünnepsége után. Közvetlen mögöttünk haladt egy autó, aztán az egyik kanyarnál eltűnt. Zének tűnt fel, még beszéltük is, mi történhetett, talán lassított valamiért vagy megállt... Később a fiam olvasta, hogy szarvassal ütközött valaki ott és akkor, az autó feje tetejére fordult.
Miért is nem fordultunk vissza? Miért nem? Valamiért meg sem fordult a fejünkben, hogy baj történhetett. Talán nem is az az autó volt. De ha, mégis...

Nem történt sérülés, szerencsére.

Albert Williams

Kíváncsiságból rákerestem, létezik-e olyan karácsonyi kép, amin rózsák vannak. Így bukkantam Albert Williams képeire, amiknél le is ragadtam. Szinte felüdülés volt a szemeimnek, a lelkemnek a káprázatos színorgia ebben a szürke időben.

Albert Williamsről itt.

Félixszel

- Anyaa, nincsenek barátaim...
- Hiányoznak?
- De hát, kik?

Vizsgaidőszak "Rulez"

Bence azt mondta, olyan vagyok nekik a főiskolán, mintha az anyjuk lennék. Na, most februárig se csoki, se szendvics... csak vizsga és vizsga.

Négyes feletti átlagra törekszem.

Intermezzo

Laurával a portától nem messzire üldögéltünk a folyosón.
- Laura, annyira szép vagy. Hidd el, előbb-utóbb biztos beléd botlik valami jó pasi!
- Ááá, valamiért nincs szerencsém velük. Látod, ez a mostani is...
- Szerintem ez jobb, hogy lelécelt már az elején... Még nem is találkoztatok és már ilyen...
- De szerinted hol ismerkedjek?
- Azt hittem, a ti korosztályotok az, aki eljön az egyetemre, rögtön elkap a csávót és elindul a nagy lávsztori...
- Hát én is ezt hittem. De látod... valamiért elriasztom a pasikat magamtól.
- Ez hülyeség... Csak még nem találtad meg magadban a Nőt. Azt a nagy betűset, aki bevonzza a pasikat. Teljesen mindegy, hogy nézel ki, mekkora vagy... Ha megérzik a pasik a Nőt, vagy nevezzük inkább nősténynek, nem tudod levakarni őket magadról.
- De, hogy csináljam? Mondd meg! Tanítsd meg nekem! Eddig még sosem sikerült.
- Semmiről nem késtél még le. Annyira fiatal vagy. Ezt nem lehet tanítani. Vagy igen? Pár évvel ezelőtt talán el tudtam volna mondani... De mióta Zé mellett vagyok... Nem is tudom...

Ekkor megjelenik mellettünk a portás bácsi.
- Na, maguk szerint a papucsállatkának milyen papucsa van?
- ???
- Nem tudják, mi?
- ???
- Nem is értem. Idejárnak és még ezt sem tanulják meg...
- Mi nem arra a szakra járunk, tudja... Ez ugye a pedagógia kar. 
- S ott nem kíváncsiak erre?
- Ott másra kíváncsiak...
A portás kapva kapott a szón, viccelődött, élcelődött, miközben valamivel babrált mellettünk, majd visszasétált az információs pulthoz.

Laura rám néz:
- Mondd meg, kérlek! Mondd meg, hogy csinálod! Nekem is kell!
- Én nem tudom... Mi volt ez? MI VOLT???
Sikítanánk, de csak a röhögés tör ki belőlünk.

(Mert van az úgy néha, hogy fontos beszélgetések miatt nem jutunk be órákra.)

Központi adatbázis

Anyám.

Magány

Vajon a magánynál jobban fájhat valami a léleknek?

Ablakomba...

Bár a holdvilág nem süt be az ablakomba, a macskáknak ez az egyik kedvenc helyük, a kis helyen osztozni is képesek.

Ha egyszer...

... ezen túl leszek.
Tudom, hogy ötven oldal nem sok, ha egy vizsgára készülésről van szó, de nekem közgazdaságtanból még tíz is sok lenne.

Szívesebben foglalkoznék most a hófehér karácsonnyal.
Behoztuk a fát, Zé mégegyszer utoljára megtaposta a földjét, hátha egyenesebben áll. Az izzók egy része kiégett, az itthon lévő díszek javát odaadtam Ráhelnek, csak a csipkés hópelyhek maradtak meg.
Szóval van egy dundi fenyőfánk, szép zöld... Ötleteket kéne keresnem itthon elkészíthető dekorációkhoz, amihez se időm, se türelmem.

Akiért napokig

Nem tudnék erről mit írni, így inkább bemásolom a család nyílt levelét, mert annyira megérint, miközben tanít és példát mutat...

A mi kis Angyalkánk hazatért
Ahogy az nálunk minden este lenni szokott, közös családi áhítat után 20 órakor lefeküdtek gyermekeink aludni. Kis Bencénk nagyon várta a másnapot, hogy végre megkaphassa az egykerekű biciklit, amire vágyott. 22:15-kor sírva jött a szobánkba, hogy nagyon fáj a feje, egy két perc görcsös sírás után elvesztette az eszméletét. Azonnal hívtuk a mentőket, majd beültünk a saját autónkba és elindultunk Kaposvárra.

Jucika és a vizsgák

Jucika a csoporttársunk. Diszlexiás és diszkalkuliás, vagy ahogy ő mondja: diszmixes. Retteg az írásbeli vizsgáktól, mindig biztatom, hogy nem lesz semmi gond, lehet egyezkedni a tanárokkal.
A mai közigazgatás óráról előbb elengedett a tanúr úr, hogy Jucika szóban felelhessen nála. Öt-tíz perc múlva már kinn volt a folyosón, szinte repkedett felénk.
- Sikerült a vizsga! Nem csak közigazgatásból, jogi ismeretekből is.
Boldogan mesélte, miből felelt, miket mondott, majd egyszer csak rám nézett:
- Nem baj, ha most átölellek? Most nagyon nagy szükségem van egy ölelésre!
Nos, hát ezért is szeretem annyira Jucikát.

A huszonegy év férfiaknál

- Máté, szeretném megkérdezni, hogy tudnál-e három napig vigyázni az állatokra?
- Anya... Mind a négyre?
- Hát... gondolom.
- Ez nagyon bonyolult... Nem tudom, ki meg beengedni őket...
- Mert? Annyi, hogy időben fel kell kelni hozzájuk. Ki kell nyitni az ajtót vagy ablakot.
- Hát ez az! Enni kell nekik adni?
- Nem, elmennek a boltba és vesznek maguknak!

Jó dolgom van

Míg írom a beadandó dolgozataimat, addig Zé Petrussal és Félixszel a konyhában alkot. Az eredmény magáért beszél.

Foszlós, vajas pogácsa
Hozzávalók: 4 bögre liszt, 25 dkg margarin vagy vaj, 3 tojás sárgája, 1 csapott evőkanál só, 1 kis poharas tejföl (esetleg még egy pici, mert nem mindegyik tejföl egyforma), 50 g élesztő.
Elkészítés: A lisztet, a sót és a margarint összemorzsoljuk. A közepébe beletesszük a tojások sárgáját, a tejfölt, és rámorzsoljuk az élesztőt is. A tésztát összegyúrjuk és hűtőben pihentetjük (tálban lefedve) legalább öt-hat órát. Ha a tészta megpihent, lisztezett felületen még egyszer átgyúrjuk, majd körülbelül egy centiméter (fel fog jönni sütés közben) vastagságúra nyújtjuk. Vékonyan berácsozzuk a tetejét, felvert tojással megkenjük majd apró pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk őket. Sajtot is szórhatunk rá. Sütőpapírral bélelt tepsiben, aranyszínűre sütjük 180-200 fokon.

Lazíts, drágám...

Azt gondoltam, valami kedveskedős bátorítónak szánja most, a vizsgaidőszak előtt, de nem.
- Szívem, nézd mit kapsz tőlem? Vettem magamnak egy rosét, azért...
Azóta sem értem, miképp függ össze a két dolog. No, sebaj. Csokit vissza nem adunk.

Hát...

... csak nem bírta decemberig.
A pár percig tartó hószállingózásra még legyintettem, de mikor ma reggel kinéztem az udvaron, közöltem Zével, hogy akkor én most tavaszig sehová...
Vasárnap óta van fenyőnk is, kinn pihen egy nagy cserépben az udvaron. Remélem, ez is hoz majd friss zöld hajtásokat, becsempészve az ünnepek után egy kis tavaszt a télbe.

Ilyen egyszerű

Petrus időnként rákérdez, mit szeretnénk karácsonyra. A legkisebb cicc nem kérdez, keres magának egy csomagolópapírt és megoldja. Az eredmény nem túl esztétikus, de sebaj...

Valahol olvastam, s mennyire igaz... Ahogy telik felettünk az idő, egyre kevésbé vágyunk pénzen megvásárolható ajándékokra, elég a szív melege, a lélek ölelése, egy kedves szó, egy simogatás... Semmi nem lehet ezeknél több.

Tanácstalan

Időnként bolondját járatja velem a természet. Negyvenhat év az már változókornak számít vagy vegyek terhességi tesztet?

Tükör volt

Több alkalommal összefonódik a szociálpolitika és a család és életmód óránk, sok az átfedés. Ma egyik órán a nők elleni erőszakról, legfőképp a párkapcsolati erőszak formáiról volt szó. Hallgatva a tanárnőt, összezsugorodott a lelkem, a szívem kalapálni kezdett, kapkodtam a levegő után, szinte megelevenedett a szemeim előtt a házasságom egy-egy pillanata. Legszívesebben kimenekültem volna a teremből, hogy kiüresedjen az elmém, a lelkem...
Így utólag mégis hálás vagyok, hisz megértettem azt, amit mindeddig csak eltemettem magamban, de nem dolgoztam fel.

A következő órán Az alkoholizmus, mint a deviancia egyik formája című anyagrész már csak hab volt a tortán... 

Egyik percről a másikra...

... eltűnt.
Tudom, a tél a forró, olvadós csokoládé, az édes méz, az erősen illatozó fűszerek ideje. Néha mégis olyan jó, kicsit felidézni a nyarat ízeivel, színeivel.

Őszibarackos túrós torta citromfűvel
Tészta: 2 tojás, 8 dkg vaj, 8 dkg cukor, 15 dkg liszt, fél csomag sütőpor (helyette szódabikarbónát használok), 5-6 ek tej
Túrókrém: 50 dkg túró, 2dl joghurt, 2 csomag vaníliás cukor, 10 dkg cukor (eritritollal tökéletesen helyettesíthető), 1 citrom, 1 dkg zselatinpor
Tetejére: 50 dkg őszibarack, szűrt baracklé, 1 csomag piros tortazselé.
A tojásokat a vajjal és a cukorral habosra keverem, apránként hozzáadom a tejet, a lisztet, a szódabikarbónát. Tortaformába öntöm, 180 fokon 15 percig sütöm.
A túrót simára keverem a joghurttal, hozzáadom a cukrot, a citrom héját és levét, majd a zselatint. A masszát rásimítom a tésztára.
A barackot vékony szeletekre vágom, a túrókrémre rakosgatom, a barack levét összekeverem a tortazselével, felforralom, a torta tetejére öntöm. Friss citromfűvel díszítem (még találtam a kertben). A tortát tálalásig a hűtőszekrénybe teszem.

Holnap...

... haza se jövök. Végre egész nap jókedvem volt, aztán hazaértem...

Zé fordult be valamiért, aztán benyögte meg kellett volna beszélni. De hát nem is szólt...

Ő beszél

Zé ellenvetést nem tűrve elpakolja a tankönyveimet az íróasztalomról, hogy a macskák ott tudjanak aludni. S még azt mondja, én vagyok macskamániás...

Úgy elbújt...

... alig találtuk meg.

Szombati ebéd

Brokkoli krémleves. Mézes-mustáros, fokhagymás sült oldalas petrezselymes burgonyával és balzsamecetes salátával. Mini moelleux au chocolat.

Nem tudom, ki hogy van vele, én nem szeretek mindennap főzni, de amikor rám jön és csak úgy neki állok, mert kedvem van hozzá, s nincs semmi kényszer, hogy mit kell...

Egyébként...

... iszonyúan tud fájni.
- Nem megyek haza, mert Zé bántott.
- Bántott?
- Anya, te is tudod nagyon jól, hogy fojtogatott. Az már a te szégyened, hogy még magadnak is hazudsz!
- Rendben. Legyen igazad! Mi van a foltokkal a nyakadon?
- Nem voltak. Tudod, hogy Zé úgy tud megfogni, hogy ne látsszon...
- A nyakadon a fojtogatás nyoma? Hát olyan nincs, annak látszania kell. Tudod, a nyak egy nagyon érzékeny terület.
- Jó, akkor hozzáért a nyakamhoz!
- Hozzáért? Most akkor hozzáért vagy fojtogatott? Biztos, hogy a nyakadhoz ért hozzá?
- A vállamhoz! Hozzámért és kész! Te pedig nem tettél semmit!
- Hisztériás rohamod volt, Zé annyit tett, hogy visszanyomott a kanapéra.
- Elegem van belőled is!
- Mert nem fojtogatott? Tudod, hogy nagyon súlyos vádakat mondasz ki egy emberre?
- Hozzám ért és ehhez nincs joga...
- Nocsak.
- Mindegy, anya! Nem költözöm haza! De jogilag minden maradjon úgy, ahogy eddig! Minden hónapban odaadod a családi pótlékot, mintha otthon lennék. A kicsiknek is jobb lesz így, mert többet kaptok utánuk.
- A kicsiknek? Óóó... Szó sem lehet róla.
- Miért nem?
- A magunk védelme érdekében. Sajnálom, muszáj ezt mondanom. Apáddal vádoltok egy súlyos dologgal, és még mi legyünk azok, akik megint engedünk? Nem. Tudod, amire kérsz, az csalás. Értesz engem?
- Szóval eldobsz magadtól? Ennyi? Ennyit nem teszel meg?
- Nem doblak el... Mindig visszajöhetsz. Minden visszafordítható.
- Eldobsz! Sosem fogok hazamenni, mert nem lehetek ott biztonságban.
- Ez nem így van, s te ezt nagyon jól tudod. Hallgass meg!
- Nem hallgatlak, sosem tettél értem semmit, most sem vagy hajlandó... Ennyit érsz, soha többet nem akarok hallani rólad.
- Hahóóó...
(a válasz a vonal most fülsiketítően hangos,  monoton hangja)

Fél órával később felhívott az apja. Minden szavával manipulálni akart. Marni, bántani. Megfélemlíteni (állítólag megint járt a gyerekvédelmiseknél). Változunk. Ami valamikor mart és bántott, ami félelemben tartott, az már lepereg. Nem lesz támadási felület, nem kell.

Egy beszélgetésből

"Egyszer majd rájössz, ha valakit nem sajnálsz, attól még nem ítéled el, nem utálod, sőt talán így tudsz leginkább segíteni neki. Sajnálni valakit, az egyik legrosszabb dolog, ami megtörténhet vele... Ne sajnálj engem sem! Az én életem, az én utam. A jó és rossz döntéseim, választásaim. Érezd át, lásd és halld meg, de soha ne sajnálj... Azzal segítesz a legtöbbet. Talán egyszer megérted ezt!"

Így gondolom. Szerintem épp a sajnálat az, amivel végleg leírjuk a másikat.

Nyuszifül

Petra lányom egyik osztálytársa két fülecskét rajzolt a táblára a szünetben. Jól sikerült. Annál is inkább, mert a következő órájukat tartó tanár az egészből semmit se vett észre.

Talán a pedagógusok felhorkannak, én ellenben jókat viháncolok az ilyen csínytevéseken. 

Utak

Kora reggeli, félhomályban úszó fények a folyosón. Álmos tekintetek, várakozás a termek előtt. Munkások igyekeztek lefelé a lépcsőn a kávéautomata felé, kezükben seprű, gereblye és lapát. Megláttam köztük Erikát, még a dísznövénykertész suliba jártunk együtt. Örömmel kiáltottam oda neki, egyáltalán nem éreztem cikinek a helyzetet, még meg is akartam kérdezni, hogy van, de tovább sietett. Délután újra láttam őt, előttem ment el, de már "nem ismert meg".

Annak idején nem igazán kedveltem Erikát, hidrogénezett hajával, erős sminkjével, divatos cuccaiban mindig azt éreztette velünk, hogy mindannyian elbújhatunk a "szépsége" mellett. Biggyesztette a száját mindenre, állandóan panaszkodott, ám vitathatatlanul szorgalmas volt. 

Miért fordította el a fejét, mostanáig sem értem. Mindössze csak annyiról van szó, mások az útjaink. Egyikünké se több, vagy kevesebb.

Mr. Murphy lecsap

Tanulságként...
Reggel megkértem Zét, pakolja meg jó vastagon mindenféle csírával a szendvicsemet, beérve a főiskolára, úgy is megeszem reggelire. Kilenc körül még próbáltam kedvesen mosolyogni a közigazgatásról értékező bíró úrra, de már éreztem, hogy valami nincs rendjén. Fél tízkor felhívtam Zét, mert elmaradtak az óráim, mire odaért az egyetemhez, addigra alig tudtam megállni a lábaimon, s minden bizonnyal a beleimben egy formaegyes futam startolt. Csak a város központig tudott elvinni, ahol sietve huppantam át az első taxiba, gyorsan elhadartam a címet a volánnál ülő üregúrnak, majd próbáltam pókerarccal magam elé bámulni. Természetesen minden lámpánál pirosat kaptunk, a taxis minden alkalommal jó erősen rátaposott a fékre, a főútra érve pedig rá kellett jönnöm, a város valószínűleg legkényelmesebb taxisofőrjét fogtam ki. Csigalassúsággal haladtunk, legszívesebben ráüvöltöttem volna torkom szakadtából, hogy "nyomd a gázt tata, nyomjad már, mert olyannak leszel tanúja, mint még soha", de ehhez még ilyen állapotban is nyuszi vagyok. A öregúr ráadásul nem figyelte a házszámot, tőlünk két háznyira állt meg, de már szólni sem volt kedvem, kiugrottam az autóból, vágtattam hazáig, miközben a táskámban matattam a kulcsomért, sikerült szétkentem a kezemmel egy banánt.
De... hazaértem.

Ma megtanultam, a csíráztatott mag nem étel, mindössze étrend kiegészítő.

Kakukktojás

Amikor a nap sugara rövidke, örömteli percekre előbukkan, miközben a rózsa bontogatja aprócska szirmait, s langyos szellő hintáztatja a vékonyka ágakat, játszadozva az aláhulló színes levelekkel, nos... ők négyen akkor is a lakás melegében durmolnak. Egyikük itt, másikuk ott...

Pray for...

Tegnap átfutott az agyamon, mennyire klassz az a facebook adta lehetőség, hogy mindenki francia színekbe öltözhet, aztán estére ambivalensé vált bennem az érzés, látva az "énismegmutatomavilágnak" és a "jajdejópofanekemiskell" arcokat.
Nagyon megrázott, ami Párizsban történt, órákig ezen agyaltam, aztán elgondolkodtatott az is, vajon hol voltak azoknak az országoknak a zászlajai, ahol az elmúlt időszakban történtek merényletek? Miért nem jelentek meg a feliratok: PRAY FOR...? Valahogy manipulatívnak éreztem ezt az egész "öltözzünkháromszínbe" dolgot, falsnak találtam volna benne részt venni. Attól, hogy franciába öltözöm a világ előtt, még nem tettem semmit senkiért... Talán sokunkat mégis csak felébresztett az a borzalom, ami történt, oda kell figyelni, mi történik, nem csak körülöttünk, hanem az egész világon. Afrikában mindennapos mészárlások folynak, Kenyában 147 embert öltek meg, a libanoni bombamerénylet 43 áldozatot követelt, az orosz utasszállító utasai 224-en voltak, Ankarában 102 ember halt meg, Szíriában 20.000 gyermek sosem tudja meg, milyen felnőttként élni... Ők mind szélsőséges iszlám támadások áldozatai. Aztán ott vannak: Izrael, Palesztina, Afganisztán... Ma olvastam, ebben az évben a világ 36 országában történt terrortámadás.

Ez a cikk talán jobban megérintett, mint bármelyik hivatalos tudósítás: „Idegenek vérében feküdtem, és elképzeltem minden szerettem arcát” – egy túlélő megdöbbentő beszámolója (444.hu)

Imádkozni... Megerősíteni magunkat szeretetben. Nem szabad hagyni, hogy a félelem beárnyékolja az életünket.

Nem is tudom

Ma bementem két órára. Úgy tűnik, nem maradtam le sok mindenről, az első órán hárman, a másodikon ketten voltak jelen. Az ötödikre már szép számmal összegyűltünk: nyolcan. Az utolsóra maradtunk négyen. Az egyiken a televízióról és annak hatásairól volt szó, az utolsón megkérdezte a tanár úr: mi legyen a téma? Sportvideókat néztünk. Ma, november tizedikén még mindig nincs fogalmam arról, miről is szól ez utóbbi tantárgy.
Nem tudom... kissé kedve(m)szegett vagyok a főiskolát illetően.

Holnap zh angolból, abból meg semmit nem tudok. Nyelvi alapismeretekről volt szó, nem haladó szintről. Angol nyelvtanárt kellene fogadnom? 

Rose Absolue

Annyira egyszerű, letisztult volt a csomagolása. Gondoltam, próba szerencse... Kipróbálom, milyen ez a nálunk nem kapható, Yves Rocher márkájú rózsás csoda? Hát...
Eszméletlenül mézes, fűszeres illat, egyáltalán nem könnyed. A rózsa illatát még csak nyomokban sem véltem felfedezni benne. Órák múltán is csak egy émelyítően édeskés, számomra egyáltalán nem kellemes illat köszönt vissza.

Nagyon nagy csalódás volt a másik rózsás Eau de Toilette-hez képest.

Boldogságos...

A legkisebb eleinte titokban osont el a környékbeli, kihalt üzemekbe, gyárakba, hogy fotókat készítsen, de mikor rájött, hogy "anya is nézi az instagramot", felfedte a titkot.
Ma a környéken kirándulgatva útba ejtettünk egy-két, általa annyira kedvelt elhagyatott épületet is. A fényképezőgépemet csak rövidke pillanatokra bitorolhattam, inkább csak magyaráztam, mutattam neki hogyan és miképp, ő pedig fotózott... Szerintem nagyon ügyes.

Elengedés

Miután még köszönésre sem méltatott minket, leültettem és csak annyit kérdeztem tőle:
- Mit szeretnél?
Kiabálni kezdett mindannyiunkkal. Nem tudom, az én hallgatásom vagy Zé felindultsága volt az, amin annyira megütközött. Mindenesetre érezte, hogy most átlépte azt a határvonalat, amiről azt gondolta, bármeddig nyújthatja. Elment az apjához. Bármennyire is szeretem, nem küzdöttem ellene.
Azt még nem tudom, hogyan is lesz a "tovább" a részéről.

Belefáradtunk. Zé, a gyerekek és én is.

Kis indiánnal

Mikor belenéztem mélyen árkolt, karikás szemekkel a tükörbe, akkor jutott eszembe:
Tegnap az egyik tanárunk hallotta, ahogy panaszkodunk egymás közt az angol órák miatt. Rám nézett:
- Nem tudom, elmúlt-e negyven, mert akkor...?

Ááá-ááh, zene volt füleimnek, nem is értettem a mondat további részét. Bezzeg, ha ma látott volna... Nem tudom, elmúlt-e már száz? 

Rose Fraiche

Ha régebben együtt említették a rózsát és a kölnit, valamiért mindig a bolgárok rózsaolaja jutott eszembe, amit a nagyszoba üveges vitrinében tartottunk. Csak néha mertük megszaglászni az émelyítően tömény illatot. Akkor azt gondoltam, ezt csak élemedett korú, vérvörös ajkú matrónák kenik magukra, akik hosszú körmeikkel ragadják magukhoz a rokon kisgyerekeket, hogy csókot leheljenek a homlokukra. Így bármennyire is szeretem a rózsa illatát, hasonló illatú parfümmel sosem próbálkoztam. Legalábbis mostanáig. Már régóta szemeztem az Yves Rocher Rose Fraiche Eau de toilette-jével, míg aztán nyáron egy akció alkalmával lecsaptam rá. Könnyed, természetes rózsaillat, ami derűt visz az őszi, szürkén borongós napok búskomorságába is. Nagyon szeretem. Néha csak úgy beleszagolgatni is... jó. Vérvörös rúzsom nincs... még.

Nem tetszene

Tanári monológ szociológia előadáson:
- Hogy tetszene maguknak a két ünnep közötti vizsga? Várjanak csak, akkor nem is lehet már vizsgáztatni? Nem lehet? Esetleg a karácsony előtti nap? Melyik is az utolsó nap? Huszonharmadika vagy huszonnegyedike? Ahhoz mit szólnak? Az még jó? Nem tetszik maguknak? Vagy csak januárban akarnak vizsgázni? Na, erre majd visszatérünk...

Szeretem az olyan tanárokat, akik úgy gondolják, csak az ő tantárgyuk létezik a főiskolán. Ő egy közülük.

Чебурашка и Крокодил Гена

Nem tudom, ki emlékszik Csiburáskára (Cheburashka) a nagyfülű szőrös kis izére és Gyenára, a kalapos zöld krokodilra? A Csiburáska igazi melankolikus, édes bájos bábfilmsorozat volt annak idején aranyos, énekelhető dalocskákkal.
Kommunikációs ismeretek órán jött szóba, fogalmam sincs, hogyan kötődik a tananyagunkhoz, mindenesetre örültem neki, azóta már ezerszer meghallgattam Csiburáska dalát.

Grrr...

- Mit mondanál nekem, ha most látnál utoljára?
- De szívem! Hogy látnálak most utoljára? Hát ott a fényképed az autóban is!

Nőnek lenni

- Kiskamaszként nem szerettem lány lenni. Vagy inkább nővé válni. Utáltam, hogy mi lányok menstruáltunk, a fiúk mindig szabadok voltak, bármit megtehettek... a lányoknak jól kellett viselkedni.
- Ó, azért nehogy azt hidd, hogy nekünk férfiaknak annyira jó ám!
- Miért?
- Hát például el kell viselnünk titeket.

Frozen bubbles

Nem kedvelem a téli hideget, ám lenyűgöz a tájat beborító fehér takaró, a jégvirágok rajza is hosszú percekre képes elbűvölni, szeretem hallgatni a frissen leesett hó nyikorgását a cipőm talpa alatt. S most találtam valamit, ami megint csak... Szappanbuborékok a téli fagyban. Gyönyörűek.

Akkor is

- Szívem, holnapra milyen kaját szeretnél vinni?
- Csak a negyed négyre megyek.
- Mikor?! Lógós...
- Hát azért üljek...
- Lógós!
- Zé, fél tizenkettőtől nem lesz...
- Lógós!
- Minek üljek...
- Lógós...
- Két dögunalom óra...
- Lógós!
- Ne izélj már! Mindkét tárgyból...
- Lógós!
- Megadta már a beadandó anyagát...
- Lógós!
- Hagyd abba! Akkor is...
- Lógós!
- Jól van, csináld csak...
- Lógós...

Rózsa és egyebek

Ráhel lányom meglátta és képtelen volt ott hagyni az üzletben. Szerinte ebben a kis mütyürben minden benne van, ami én vagyok. A fa természetessége, a madár, a rózsa, a csipke, a fehér...

November 3-án: "Amikor megláttam azt gondoltam, ha tárgy lennél, akkor ez lennél."

Ma az erdő

Szokásos utunk forrásvízért. Meseszép volt ma az erdő.

Amikor a ló benéz

Rohantam a konyhába, ezért odaszóltam a gyereknek:
- Írd már oda az üzenetben a kép alá: amikor benéz a ló az ablakon! Tudod, a poén kedvéért!

Valamivel később, felidézve a gyermek kissé zavarodott tekintetét, gondoltam csak ránézek az üzenetre. A sejtésem beigazolódott. Ennyit írt: "amikor a Ló kíváncsiskodott az autónál".

Átírva

Minden nőnek meg kellene tanulnia nem a szavaknak hinni...

Jósda (+18)

A városszéli jósda udvarán két rendőrautó áll. Vajon mit kerestek ott?
1. Valaki feljelentette a jósdát.
2. Valaki vissza akarja kapni a pénzét, ezért jelentette fel a jósdát.
3. A rendőrök maguknak jósoltatnak a jósdában.
4. Valami jó kis tippért mentek a jósdába.
5. Pénzért mentek a jósdába.
6. A városi főkapitányság küldte őket a jósdába.

Laci bácsi meg csak annyit mondott, biztosan b..ni mentek oda, mert bizony az a boszorkány nagyon bővérű... Khmm, a járőröző rendőrök párosával járnak.

Reggeli

Teljes kiőrlésű kenyér, teavaj, kaviár, brie sajt, valamilyen gyümölcs. Ennél tökéletesebb reggelit nem tudok elképzelni.

Már megkaptam a fejemre: te aztán tudsz élni... avagy: de jól megy nektek. Nem, egyáltalán nem. Aztán megkértem őket, számolják ki. Miért vegyek meg sok minőségtelen ételt, mikor bár kevesebbet de jobbat meg tudok venni ugyanannyiért? Persze erre is meg van a válasz: nem mindegy, mit eszel, úgy is meghalunk? Nem, nekem nem mindegy. 

NEM

férfi1: Nagyon készülök az esti koncertre.

férfi2: Ma citerázni fogsz?

maci:  NEM.

Mert ilyen jelentéktelen kis "szóizék" mindig jókedvre derítenek. 

Kritika

- Anya, uncsi vagy.
- Mire gondolsz?
- Uncsi a blogod, most már írhatnál valami izgalmasat is.
- Semmi izgalmas nem történik körülöttünk.
- Akkor is uncsi. Írjál érdekeset!

Akkor most, hogy írjak a macskáról, aki összetörte a kedvenc kerámia kacsáimat, a szekrény tetején száradó steviáról, az elmúlást idéző kerti virágokról, s megannyi apró-cseprő pillanatról? Ó, beleszólnak még az unalmas, kicsinyke dolgaimba is... 

Még jó, hogy...

... nem értek az álomfejtéshez.
Talán a napjaimba beférkőző melankóliának és szentimentalizmusnak köszönhető az éjjeli álom:
az általam olvasott blogok írói a beadandó dolgozataimon dolgoztak egy fantasztikusan buja, virágzó kertben, miközben fejük felett a boldogság kék madarai repkedtek.

Reggel elkámpicsorodott ábrázattal konstatáltam a tényt, a könyvek, amik a felkészüléshez szükségesek, még mindig a lakásban hevertek szanaszét, senki nem vitte el azokat. 

Vízért indultunk

Forrásvízért mentünk, rácsodálkoztam a tájra, az út egyik oldalán még zöldbe hajlottak a lombok, a másikon már barnásra festette a leveleket az ősz. A pára megült a tó mögötti bozótosban, meseszerűvé varázsolva a túlpartot. Zé megállt az erdő szélén egy kis ösvénynél, mondta megvár, csak menjek kedvemre. Kissé vonakodva indultam neki, mi különlegeset fedezhetnék fel a fákon túl a korai estében?
Még a lélegzetem is elakadt, mikor átsétáltam a bokrok alakította boltív alatt. Mintha egy másik világba cseppentem volna, körülölelt az ősz a minden szépségével, harsány, rikító színkavalkádjával, a makkok apró koppanásai ütemek adtak az épp csak neszt keltő, lágy esti szellő zenéjéhez.
Órákig tudtam volna még ott állni, s szívni magamba ezt a csodát.

Szeretném, ha Zé is látná.

Kis esti romantika

Épp leparkoltunk az autóval, amikor feltört bennem valami édes, nyálasan bugyborékoló érzelgősség, már a számon volt a szó, amikor Zé - mintegy megérezve a pillanat varázsát -  gyengéden felemelte a kezem, s alig érezhetően három, pillekönnyű csókot lehelt a kézfejemre, majd kidugta a nyelvét és hangos morgás kíséretében végignyalta azt...

Az én drága, romantikus férjem.

Hétpettyes

Kései mályvabimbó rejtekében.

Legyetek olyanok, mint a gyermekek

Kíváncsiságból kattintottam rá a videóra, körülbelül a feléig bírtam könnyek nélkül. Valahol a Fülöp-szigeteken, ahol óriási a szegénység...

A dal refrénje magyar nyelven:

"Tenger tombol, zúg, süvít a szél, 

Te emelsz fel a vihar fölé. 

Uralkodsz hullámok habjain, 

Szívem nem fél, Benned remél. 

Csak Istenben bízz én lelkem, mert Ő él, nagyobb mindennél."

Az íróasztalom

Nem értem, miért mondja Zé, hogy teljesen elkényeztetem ezt a macskát is. Az állat csak azért tartózkodik az íróasztalomon, mert okosodni szeretne. Ez teljesen nyilvánvaló.

Hála

Ó, amikor ma kisütött a nap... leírhatatlan öröm van a szívemben.

Social Song

Ezer éve nem hallgattam már Enigmát, de ez a zene jó: Enigma - The Social Song. Még mindig.

Nem szeretem

Próbálok pozitívan... próbálok jókedvűen... próbálok mosolygósan... A nagy igazság az, hogy mocskos módon elegem van a hetek óta tartó esős, borongós, mindent elrohasztó időjárásból. Nem értem, hogy lehet ezt szeretni... komolyan nem.

Csokiba fogom fojtani a búskomorságom.

Állatorvosnál

- Csókolom, én vagyok a galambbal...
- Hozza csak nyugodtan!
- A feleségem azt mondta, remek leves lenne belőle, de nem!
- Én is azt hittem, hogy azért küldték ide az alapítványtól...
- Olyan állatot, aminek neve van, nem eszünk meg. Márpedig, én elneveztem, Jakab a neve.
- Nagyszerű. Főleg, ha tojó.

Délután ötkor

A csoport édes, bájos szépfiúja (tényleg az) az utolsó órán:
- Tanárnő kérem! Ne haragudjon, de nem lehetne, hogy vége legyen az órának? Képtelen vagyok figyelni! Úgy érzem, kifolyik az agyam. Ne haragudjon, de nagyon hosszú napunk volt. De komolyan mondom tanárnő, az ön órája az első, amin nem aludtam... Tanárnő kérem, a kóbász is hiányzik. Nagyon éhes vagyok már. Kérem tanárnő, befejezhetnénk az órát?

A tanárnő még három percig próbálkozott...

Jakab

Zé az úttesten látta meg, visszatolatott érte. Megsérült. Hiába mondtam neki, hogy ezt így nem lehet... hazahozta.

Talán egyszer...

... lesz erre is gyógyír.
Nehéz megélni, mikor a pszichológussal megoldást keresve a problémákra, a gyerek még az utolsó pillanatokban is csak azon igyekszik, hogyan rúgjon beléd minél nagyobbat. Még nehezebb a megélése annak, mikor érzed, akarva-akaratlan bezárkózol, s talán már nem is érdekel, mit és miért tesz... Mindeközben tisztában vagy azzal, hogy neked kell megkeresned a kulcsot és beilleszteni azt a zárba. Akár tetszik, akár nem.

Amíg szárad...

... a körömlakk.
Pénteken kellett bemutatnom életem első prezentációját szociálpszichológiából egy számomra teljesen ismeretlen témából (pontosabban akkor még azt hittem, ismeretlen számomra).
Előtte való nap elmentem fodrászhoz, körömlakkoztam, kiszedegettem a szemöldököm, lábat szőrtelenítettem. Zé látva, miket művelek, furcsán grimaszolva próbált mosolyt erőltetni az arcára... Mire való már ez?
Előttem Zénó tartott, pontosabban tartott volna előadást, de a tanár úr félbeszakította és leültette. S akkor kigurultam, kimentem, vittem egy széket is, hogy leülhessek, magam elé tettem a jegyzeteimet, s csak mondtam és mondtam, azt sem különösebben izgatott, hogy a drága tanár úr nem bírta ki, hogy néha a szavamba ne vágjon, mert a végén csak megdicsért.
Na, hát erre jó a körömlakk, meg a többi.

A tanár úr szóba hozta Oriana Fallaci Levél egy meg nem született gyermekhez című regényét, mondván úgy sem ismerhetjük. De.

Stevia

Szinte hihetetlen, hogy ilyenkor borul virágba a kert. A stevia is most bontogatja apró szirmait.

Nem szeretem idők jönnek... Már nem lopakodik be a napnak egy sugara sem a szobánkba, odakünn is nyirkos, párás, maszatoló szürkeség telepszik a reggelekre. 

A tojásos fiú

Tegnap óta esik. Mintha a sötétszürke felhők búskomor takarót húztak volna a vidékre, amitől minden hallgataggá vált. Késő délelőtt egy madár rövid, hangos csivitelésbe kezdett. Úgy megörültem neki, hogy egy pillanatig még azt is elhittem, elzárják ott fenn az égi csatornákat, de nem...

Még épp csak pislogtam a takaró alatt, mikor Zé kérdőre vont:
- Na és, ki is az a tojásos fiú?
- ???
Gondolkodtam, gondolkodtam, ki lehet ő és Zé miért ilyen kíváncsi. Tán magamban beszéltem vagy álmodtam? Nem emlékszem, hogy valakinek írtam volna bármiféle tojásos fiúról, egyáltalán tojásokról.
El is feledkeztem a dologról, mikor Zé valamivel később újra nekem szegezte a kérdést:
- Most már elárulod, ki az a tojásos fiú?
- Zé, nem értelek... Tudnom kéne?
- Azt álmodtam, hogy szorosan átölellek, simogatlak, már épp akartam volna valamit, amikor te leállítottál azzal a szöveggel, hogy ne most, mert mindjárt jön a tojásos fiú, aki annyira jól néz ki...
- Ez most komoly?
- Igen és kíváncsi vagyok.
- Hát nem tudom Zé, ahogy érzed... tojásos fiú... ilyen időben...

248 év

Zé megkérdezte, szeretném-e nézni az Anná-t, aztán meglátta a korhatárt jelző feliratot...

Erről ennyit

Délelőtt.
Egy óra a fodrásznál.

Délután.
Félix fiam, mikor hazaérünk, mintegy mellékesen megjegyzi:
- Anya, nem kéne mostanában elmenned fodrászhoz?

Ősziesen

Rendet tettünk a teraszon, felmostam, átrendeztem, hogy ha jönnek a nagy hidegek, csak a székeket kelljen elpakolni. A grillsütőt is kinn hagytam még, hátha... 

A hátha szó a macskák értelmezése szerint annyit tesz: fel kell mászni sáros tappancsokkal a fényesre suvickolt grillsütőre, hosszában végig kell gyalogolni rajta és ide-oda ugrándozni a tetején. Ha a lehetőség adott, egymásután többször is.

Újra és újra

(Ha most papírra írnék valószínűleg csak egy kitépett lap emlékeztetne arra, hogy valamit írtam ide, amit számomra sem jó olvasni.)

Mindig eszembe jutnak János szavai, legyünk elfogadóak. Értem én, csak nem találom a helyem... Minél inkább látok dolgokat, annál inkább nem. Egy ideje nem járunk el istentiszteletekre (még nem tűnt fel senkinek), pedig én szeretnék... Szeretnék eljárni egy közösségbe, ahol nem számít honnan jöttél, ahol nem érdekel senkit a pénzed, s nem néznek le azért, ha nincs, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Ahol a befolyásosabb emberek nem érdekeik alapján döntenek és nem ítélnek meg, ha másképp gondolkodsz, mint ők. Ahol nem kell szemet hunyni és nem kell befogni a füledet.
Talán Kata barátnőmnek volt igaza, mikor azt mondta:
- Hidd el, mi már nem tudunk beilleszkedni sehová... Járjatok el, ahová tudtok, anélkül, hogy tartoznátok valahová. Isten mindenütt tud szólni hozzátok.

Régebben Gáborék hívtak magukhoz, azóta össze-összejárunk. Imádkozunk, beszélgetünk. Szabadon, őszintén, kötöttségek nélkül. Sallangoktól mentesen. Szeretem.

Betegeskedős

Tegnap Zé ágyba parancsolt, mert még a járás is nehezemre esett. Kilenc körül hallom ám, hogy valaki alig hallhatóan lépked a lakásban, mintha épp felmérné a terepet. A szívverésem pillanatok alatt duplájára gyorsult, a szemeimmel valami leütésre alkalmas tárgy után kutattam, mikor eszembe jutott, hogy Petra lányom is itthon van, s épp orvoshoz készülődik.
Zé szerint a kinézetem egy rossz életű drogoséra hajaz leginkább.

Tényleg én vagyok az egyetlen főiskolára járó, aki parázik, mert két napot kihagy a suliból?
Nem nyugodtam meg azok után sem, hogy a csoporttársam küldött egy fotót óráról, miszerint nem kell aggódnom...

Rémület

Hogy került egy csótány a lakásba?

Még soha nem láttam ilyen állatot...

Nyelvtan órán

Művészeti szakközépiskola, tizenegyedik osztály.
Üzenet Petrus lányomtól:
Kapott az egész osztály csak úgy egy ötöst szeptemberre... Mi ez már? Így kapunk jegyet, meg tollbamondásokért. Hogy fogunk így leérettségizni???? Elegem van. Így nem fogok tudni emelt szintű érettségit tenni...

Hogy engedhető meg ez az oktatásban?

Almás rózsák

Még most sem sikerült tökéletesre, de legalább már kezd rózsaformára hasonlítani. Mentségemre szolgál, hogy csak kicsi almák voltak itthon. Egy biztos, a karácsonyi sürgés-forgásban nem állnék neki az elkészítésének, mert eléggé pepecselős munka.

Azt végképp nem értem, másoknál sülés után miképp marad piros az alma héja...  De nem adom fel! Előbb, utóbb...

Bele

"Ne csináld, így belelóg a szemem a hajamba!"

Szombat délben

A nap pazarul szórta fényeit, a madarak csicseregtek, a kutya lustán heverészett a fűben, a macskák hangos nyávogással követelték jussukat, majd elfeküdtek valamelyik kosárban, kop-kop... az érett diók hangos koppanással értek földet a szomszéd udvarán... A szél parázson sült hús illatát hozta be az ablakon, Zé s Félix fiam serénykedtek a teraszon, miközben jómagam vajas tésztás, fahéjas-almás rózsákat próbáltam tepsibe varázsolni.

Szeretem az ilyen szombatokat... Olyan idilliek.

Nehéz túllépni

Sok-sok évvel ezelőtt egymás felé sodorta őket az élet, barátság szövődött köztük. K ügyvéd, G kerámikus volt, még mindketten hajadonok, J pedig egyszerű családanya, aki nem épp tökéletes házasságban élt. Szerencsések voltak, közel laktak egymáshoz, így sűrűn találkozhattak. Aztán J és családja elköltözött a város másik végére, s bár J már csak néhanapján találkozhatott barátnőivel, de a férje többször vállalt munkát K-nál, így mindig tudtak egymásról.
Évek teltek el, J házassága teljesen megromlott, a férj beadta a válókeresetet. Mindezt tette úgy, hogy a feleségét teljesen befeketítette az ügyvéd barátnő előtt, akitől tanácsokat kért a válással kapcsolatban. Persze, nem csak K értesült J állítólagos dolgairól, hanem minden közös ismerős. J elzárkózott mindenki elől, szinte idegenként élt a városban, nem akarta senki előtt mentegetni magát olyan dolgok miatt, amik csak részben vagy egyáltalán nem fedték a valóságot. Az évek teltek, a gyerekek nőttek... J-re rátalált a szerelem, férjhez ment. A régi barátok újból fel-feltűntek, már másképp látták a múltat.
J és a férje először G-vel futott össze, épp az esküvőjük után. G kimért volt velük, épp csak nem elutasító, amin nem is csodálkoztak, hisz G már az ötödik ikszet taposta vénkisasszonyként. Viszont ott volt még K, aki azóta is kapja a "mostéppmiértkellnagyonutálniavoltfeleségemet" adagokat a volt férjtől. J és K nem igazán beszélnek, J csak párszor kereste meg hivatalos ügyben, akkor is félve, mert nem tudta, K vajon miket gondolhat róla.

S itt jönnek a képbe B és a felesége. Akik jó barátságban vannak J-vel és K-val is. Mikor J mesélt nekik arról, mennyire szeretné rendezni a kapcsolatát K-val, elmondták, K-t ugyanúgy bántja, hogy megszakadt a barátságuk.
Most J-n lenne a sor, hogy felhívja K-t, s leüljenek beszélgetni... Nos, ez nem könnyű feladat. A félelmek, a gátlások, amik az emberben vannak, mintha megsokszorozódva próbálnának felszínre törni. A késztetés mégis ott van. Egyre erőteljesebben. Meg kell történnie... Mégis mennyire nehéz túllépni a saját félelmeinken.

Talán csak én értem, de az sem baj... muszáj volt leírnom.

Még a ház fala is

Elmaradt két órám, amire a legkisebb éppen "betegeskedő" kisfiam nem számított. Mikor hazaértem, már az utcán hallottam... A gyerek olyan szinten nyomatta a rock'n'rollt Chuck Berrytől, hogy a ház fala is beleremegett.

Gondoltam, ahogy belépek, majd jól leszidom, ám a zene ritmusa engem is magával ragadott... 

Október elseje

Kicsinykék, formátlanok, ízetlenek. Mégis szemet vidítóak, lélekmosolyt fakasztóak ezek az apró eprecskék október első reggelén. Valamiért számomra az idei ősz a mai napon indult útjára fáradt kesernyés illataival, a napnak falevelekkel játszadozó, bágyadt sugaraival.

Szeretnék kicsit több időt magammal magamban magamnak... az őszben. 

Én is szeretlek

- Zé, ki vagyok én neked?
- Az én házi sárkányom.
- ???
- Akarom mondani, házi bárányom...

Szóvicceket...

...olvasni fáradtan a legjobb. Jó, jó... Tudom, függő vagyok.

Egyik kedvenc fészbukos csoportom a Sehova Tanúi. A legutóbbi szösszenet a csoport üzenőfalán: "Elmentem a virágoshoz, semmit nem tudott adni. Itt a virág vége!"

Apa és a fia (vélhetőleg)

Hogy is ajándékozhatnánk el, mikor így óvja és szereti?

Gróf Cickafark Oszkár és Líviusz (Gombóc, Dömper, Bambi, Bobó, stb.)

Péntek

- Zé, nem szeretnék ma már tanulni! Senki nem tanul pénteken...
- Ha nem hagyod ezt abba, elveszem a mobilodat! Értsd meg végre, nem nekem tanulsz! - közölte röhögésbe fúló hangon, majd TÉNYLEG elvette a telefonomat. Erre már Petrus is felemelte a fejét, s széles vigyorral az arcán odabökte:
- Ha nem tanulsz rendesen, vedd tudomásul, hogy nem találkozhatsz Zével...

Fenék

Hazajött és átölelt. Azt mondta, ő bizony tíz kis fenekű nőért sem cserélne el. Szöget ütött a fejembe, vajon mihez kezdene hirtelenjében tíz kis fenekű nővel?

Még jó, hogy a tevék nem jöttek szóba.

Tükör

Azt mondod, a másiknak nem barátja a tükör? Hisz neked épp az a másik ember (is) a tükröd.
Azt hiszem, abban a pillanatban, amikor másokat bírálunk, ítélünk, magunkkal is ugyanezt tesszük. Mégis mennyire hajlamosak vagyunk... sokszor anélkül, hogy észrevennénk.

Kókusz

A negyedik cicus is gazdira talált egy édes, hirtelenszőke kisfiú személyében.

A kis vörös megvan még. Már többször vitték volna, de...

Jaj! És még egyszer...

... jaaajjj! Amikor a legkisebb borotválkozni tanul...

Önálló életre kelt after shave-es üveg. 

Az uram...

... azt mondja, sosem gondolta volna, hogy vele ilyesmi megtörténhet, épp ezért doppingként hat rá a tény, miszerint minden este egy főiskolás lánnyal bújik ágyba.

Még sosem gondolkodtam el azon, hogy én meg egy nyugdíjas fickóval (aki ráadásul fiatalabb nálam).

Jó páros vagyunk, na...

De ez más

- Húzzanak vissza a k... anyjukba innen! Miért nem volt ott jó nekik?
- Te tisztában vagy azzal, mi folyik ott?
- Csak hőbörögnek, meg azt hiszik itt nem kell dolgozni... Mi lenne ott? Semmi.
- Te tisztában vagy azzal, mi folyik ott?
- Jaj, azért mert van egy kis csetepaté... Miért nem fognak össze és döntik meg a kormányt?
- Te nem vagy azzal tisztában, mi folyik ott.
- Akkor se jöjjenek ide, maradjanak az országukba! Ki a k... anyjuk hívta ide őket?
- Nem kell visszamenni a világháborúkig, hogy találjunk olyat a történelemben, mikor ezt az országot is tömegesen hagyták el...
- De az más.
- Miért más? Azok nem migránsok voltak?
- Mi európaiak vagyunk... Mi nem vagyunk migránsok.
- De nem amerikaiak, ugye? Jut eszembe, a te fiad hol is él? Angliában?
- De az más. Ő nem migráns.
- Miért, mi is ő?
- Ő dolgozni ment oda.
- Ott él? Elveszi a munkáját egy angolnak? Tehát gazdasági migráns? Még csak nem is az életéért futott?
- Ott él. De az más. Különben is, hogy képzelik, hogy eljönnek, mikor egy csomóan ott maradnak a sz...ban. Oldják meg maguk között!
- Ember, te tudsz valamit ezekről a dolgokról? De ha már ez probléma, akkor megkérdem, ha holnap itt háború lesz, akkor te itt maradsz, mert a szomszédodnak nincs pénze elmenekülni innen?
- IGEN.
- Akkor te egy jó nagy hülye vagy!
- De az itteni helyzet más.
- Minden más?
- Te ezt nem érted. Különben is mennem kell már.
- Rendben. Akkor úgy búcsúzom, ahogy most letesszük a telefont, az is más lesz.

Mert elegem van a "mások dögöljenek meg" kijelentésekből, a "zsidóknak kell az országunk a vizünk miatt"-ból, meg a "rohadjon meg az összes cigány"-ból, hangoztatja mind ezt úgy, hogy a tájékozottsága bármiről is a tévére és a nagy magyar haverjainak mendemondáira korlátozódik. Kitöröltem a számát.

Angol óra

Megláttam a pasit, rögtön tudtam, hogy ő lesz az angol tanár. A feje, a mozgása... Rá volt írva. A mély basszus orgánuma, na az nem...
- What's your name?
- My name's Judit. I'm 46 years old. I have a husband and six children.

- Six! Oh, my God... Six? Gratulations! (...) (ez itt a nem értett mondatok helye)
- The eldest children study at university. Vagy ilyesmi... (ne kérdezz többet, ne kérdezz többet)
- What's your hobby? (mondtam, hogy ne kérdezz)
- My hobby's the photography and I write a blog. Personal. But, I learned english thirty years ago, beacuse I don't speak English. Sorry! Please... please... (remélem, ezzel letudtuk a bemutatkozást)
- But now we talk English! That's right?
- Yesss... yes... yesss... (segítség!!!)
S csak mondta és mondta, alig értettem belőle valamit, bajban voltam a válaszokkal is, mert nem elégedett meg ezzel a gyerekes bemutatkozással, de nem ám, végül egy jót nevettünk az egészen. Aztán olvasnom kellett és fordítani (ettől már nem tartottam annyira), s rájöttem harminc év távlatából is emlékszem egy csomó dologra, amiről azt gondoltam, már rég elfelejtettem.

Hát ez van, itt tartok negyvenhat évesen az angol tudásomat illetően.

Segíteni...

... vagy nem.
Szívesen segítek, de amikor azt látom, hogy épp szórja a pénzt, akkor nem, nem és nem... Bármennyire is nehéz ezt kimondani.

Y-Studs - Hashem Melech

Mennyire jó ez a zene... Te jó ég! Kirobbanó jókedvet csinál...
Az Y-studs nevű formációt a Yeshiva University diákjai alapították. A dal eredeti szerzői Gad és Beni Elbaz, de a Y-studs általi verzió olyan fantasztikusra sikerült, hogy hetek alatt felkerült a youtube legnézettebb videói közé, s nem csak a hívők között arat sikert, hanem mindenhol a világon.

A szöveg héberül:
Hashem melech, Hashem malach, Hashem yimloch le’olam va’ed (4x)
Ahalel Hashem Elokim ve’agadlenu b’toda (2x)
Yud ve’ He ve’ Vav ve’ He Hashem Elokeinu Hashem echad (2x) 
Magyarul:
Az Úr király, az Úr Király volt és az Úr Király lesz örökkön-örökké. 
Dicsérem az Urat és hálával áldozom a fenségesnek! 
Jod és hé, váv és hé (a héber ábécé betűiből, amely Isten nevét írják le azaz a JHVH tetragrammaton), Az Úr az egy Isten!

Az eredeti dal. (Ezt meg csak zárójelben, mert tetszik: Gad Elbaz - Hava Nagila, meg ez is: Gad Elbaz - Esh Shel Mashiach)
A zenei alap: Khaled - C'est la vie.

Vasárnap délután

Egyre többet ülök ki a teraszra, mintha zsebre akarnám tenni a jó időt, ha majd jön a rossz, elővehessem, s még elüldögélhessek kinn egy kicsinykét.

Annyira élvezem a langyos, gyönge szellőt, ahogy átfúj az arcomon, közben hallgatom a vadszőlő fényes leveleinek zizegését, figyelem a macskák lusta, dorombolós nyújtózását... felém kúszik a frissen mosott ruhák virágos illata... egy pók szövi hálóját az ablak alatt a díszcsalán árnyékában, miközben odafenn egy repülőgép páracsíkja hasítja ketté a végtelen kékséget. Pár percben megannyi apró kis csoda, amiért hálás vagyok.

KisCsufi

Drága KisCsufinkat is elvitték. Láttam, ahogy Félix fiam szája görbült búcsúzkodás közben. Ő volt kedvenc. A legelevenebb, a legtalpraesettebb. Remélem, jól érzi majd magát a város szélén a kertek alatt, fák között.

Már csak két cica maradt.

Szünetben

- Hát én negyven évesen már tuti nem járnék főiskolára...
- Miért? Én negyvenhat vagyok.
- Mennyi? Mennyi vagy?
- Negyvenhat.
- Komolyan? Nem gondoltam volna!

Azért simogatta a lelkem...

Első nap...

... az iskolában.
De kérem, én erre nem számítottam. Egy tárgyból tíz kötelező szakirodalom a félévre, s csak mert hirtelen ennyi jut a tanár úr eszébe? Van tizennégy tantárgyam... Most kezdem érteni, miért mondogatta Ráhel lányom egy időben, hogy semmi másra nincs ideje, csak a kötelezőkre. Akkor meg voltam róla győződve, hogy túloz.

Meg vagyok szeppenve... kicsit.

Évnyitó meg a többi

Évnyitó.
Kissé megszeppenve ültem be az évnyitóra, miután megkérdezték:
- Ugye, tanár?
- Nem.
- Hallgató???
- Igen. (de ezt már csak alig hallhatóan mertem suttogni)
Az útbaigazítás szerint lehuppantam egy székre a sorok szélén, amikor jött az újabb csapás:
- Ha elmondják a fogadalomtételt, felállnak és szép sorjában kimennek kezet fogni a dékánnal!
Hurrá, hurrá... Épp ezt kellett. Hová meneküljek, hová fussak, essek-e kétségbe? Istenem, kérlek ments ki innen! S akkor jött egy hang, egy szelíd: most kezded el tanulni, hogy nem nézel se jobbra, se balra, nem törődsz mások véleményével, csak mész és teszed a dolgod!
Hát ennyi volt.

Mindeközben Zé a bejárat mellett ült egy padon, közben akaratlanul hallgatósága lett az egyetemi főméltóságoknak és helyi fidesz guruknak. Legtöbbjük olyan szinten káromkodott, hogy még egy kocsis is elszégyellte volna magát mellettük. El sem akartam hinni, mert ott benn az épületben annyira tekintélyesnek és megközelíthetetlennek tűntek, akikhez sosem ér fel az ember, érdemben és tudásban semmiképp.

Orientációs nap.
Sikerült megmásznom pillanatok alatt két emeletnyi lépcsősort (apró örömök az életben), rögtön megtaláltam a termet (mentem a tömeg után), nem tört ki rajtam klausztrofóbia az ablaktalan előadóban, s még jól is éreztem magam. A szakos hallgatók aranyosak, még szóba is állnak velem.
Ha elvégzem a sulit, lesz plusz ötven pontom, hogy ne akarjam befejezni, hanem menjek tovább. Ha felveszek valamilyen specializációt, még több. Aztán majd meglátjuk.

Goat massage

Egy kecsketaposós masszázsról készült videót mutatok Zének.
- Látod, ezért kéne vidékre költöznünk!
- Igazi TÁJmasszázs. Gyerünk!

Fogom a fejem

Zsömi.
Néha még megeteti a kicsiket, majd valamelyik ablakon besettenkedik vagy egyszerűen csak bekéredzkedik, szüntelenül nyávog, kajáért kuncsorog, majd hullafáradtan hanyatt veti magát a nappali szőnyegén, miközben egyre gyanúsan kerekedik.

Megmondta

- Most te jössz Zé! Na, mondj egy jó tulajdonságot rólam is! Halljuk!
- A feleségem vagy, ennél nem is lehetne jobb tulajdonságod!

Lámpaláz

Kedden évnyitó, szerdán orientációs nap. Mindössze heten leszünk a szakon, legalábbis a tantárgyakat ennyien vettük fel. Mindenki kölyök hozzám képest.
Beiratkoztam az egyetemi könyvtárba. Kinyomtattam az órarendemet és egy szedett-vedett térképet. Nem tudom, két óra között hogy fogok átbicegni az egyetem egyik végéből a másikba tíz perc alatt. Röhej, de fájdalomcsillapítóra is szükségem lesz a lépcsőzések miatt.
De majd belejövök.

Próbálok rápihenni a jövő hétre. Nem gondoltam, hogy lelkileg ennyire k.o. leszek ettől az egésztől.

Negyvenhat

Bacsó László - Születésnapomon

Negyvenhat szabad lélegzet maréknyi földillat a sárban, 

negyvenhat reggeli csók íze roppanós almahéj a számban, 

negyvenhat szerelmes ölelés harmatos lepedő a nyárban, 

negyvenhat féltő pillantás fészkelő rigópár a nádban, 

negyvenhat évesen csak veled, roppanós alma magházában. 

Mert a szív

Az asztalomnál ültem és akkor elkezdett fájni és szorítani, levegőt alig kaptam, gondolkodtam, hogy juthatnék el az éjjeli szekrényig, próbáltam kiáltani az egyik gyereknek, de nem hallotta meg. Szerencsém volt, mert a fájdalom pár perc után eltűnt, valami tompa érzés maradt csak utána. A gyerek is odaért, kiderült hallotta a kiáltást, nem ért rá, zenét hallgatott.

Csak én gondolom, hogy ez a mi időnkben még másképp volt? Szedtük a lábunkat, ha hívtak...

What Would Jesus Do

Na, akkor most én is kicsit belenyúlok...
Egy Azerbajdzsánban élő török ismerősöm kérdezte, mi történik Magyarországon, mert ő csak annyit tud a hozzánk érkező menekültekről, amit a híradóban lát, s mint a beszélgetésünkből kiderült, annak vajmi kevés köze van a valósághoz. Felháborított... Írogattunk egymásnak magunk kreálta angol nyelven, de értettük egymást, küldtem pár fotót, mindketten adtunk és kaptunk új információkat... Megdöbbentünk. Hazugságok, hamis információk mindenhol. Pénz, pénz, pénz. Ki áll, kik állnak mind ezek mögött?

Két gondolat van, amit igazán magaménak érzek (ettől még a többieké sem elvetendő, sőt nagyon is fontos). Az egyiket Pipulka blogján Kavicstól olvastam egy kommentben:
"Mindenkinek van egy nézete (ha az nem is mindig helyes) de ha gondolkodunk is hozzá és nem hagyjuk bevett (olykor rossz) szokásoktól, elméletektől, ideológiáktól, szubjektív nézetektől, túlcsorduló érzésektől magunkat irányítani, akkor van lehetőségünk reálisabban is meglátni a dolgokat."
A másikat Szabados Ádám blogján találtam:
(...) What Would Jesus Do a menekültekkel? Nem tudom, hogy egyáltalán jó-e ez a kérdés, de az az érzésem, Jézus nem feltétlenül akarna az állam felelősségéről papolni. Lehet, hogy megtenné, de inkább arra hajlok, hogy máshol nyúlna a problémához. És talán nem is problémaként kezelné, inkább lehetőségként. Szerintem Jézus azon gondolkodna, hogy ő mit tud tenni abban a százhatvannyolc órában, ami neki egy héten adatik. De leginkább az Atya akaratát keresné, és csak azt tenné, amit az Atya bíz rá. (Amit egyébként már elvégzett, ezért nem biztos, hogy jó a WWJD kérdés.) Az Atya akaratának keresése viszont jó minta nekünk. Az a dolgunk, hogy megtegyük, amire ő hív. Nem kell megoldanunk a menekültkérdést, ha nem vagyunk abban a pozícióban, hogy egyáltalán felelősen át tudjuk gondolni azt, ami van. Saját felelősségünket ne keverjük össze az államéval. Egy pohár vizet viszont bármelyikünk tud adni a szomjazónak. Néha nem is kell ennél több. A képernyő előtti gyümölcstelen bosszankodásnál biztosan többet ér.

A saját gondolataim mások tollából, profin megfogalmazva.
Ennyi, azt hiszem csak ennyi... Most.

Ezt pedig Ágitól:
Én nem üzenek senkinek semmit. De igen, mégis... a közönyösség nem semlegesség, hanem belenyugvás az embertelenségbe.

Elkésett pillanat

Borúsan, csendes esővel érkezett a reggel. Álmosan néztem kifelé a nappali ablakán, mikor halványan, a felhők közül kikandikálva megcsillantak a nap sugarai az ablakon. Rászőtték a tetőről alácsüngő vadszőlő leveleinek mintázatát a függönyre. Annyira szép volt. Mire kattintottam volna a fényképezőgéppel, addigra újra beborult. Elkéstem.

Így sikerült

A diákigazolványba készült fotómat látva senki nem mondaná meg, hogy nem egy félcédulás, flúgos nő vagyok, aki gyanakvó tekintettel bámul bele a kamerába, mert minek az a fénykép, haggyá' má'... Hihetetlen.

Szerintem az okmányiroda alkalmazottait külön felkészítik, hogyan kapják el a pillanatot, amikor legbutábban nézel a kamerába.

Talán...

... újra lesz telefonom. Már majdnem hálákat rebegtem, mikor rájöttem, hogy ugyan a futárszolgálat csomagkereső linkjét elküldték, de a csomagszámomat csak ők ismerik. Így fogalmam sincs mikor kapok meg és mit. Nagyon körmönfont egy társaság! Le merem fogadni, hogy a rózsatövek sem lesznek sehol...

Tisztelt Ügyfelünk, 
A(z) 571463 / 776682 számú RMA-t az alábbi módon küldtük el önnek GLS
(link)
Üdvözlettel,
Fixit Service Center 
Megjegyzés: Ez egy automatikus üzenet. Kérjük ne válaszoljon rá.

Ételkiszállítás

Zé ebédet szállít, főleg időseknek. Néha telefonon beszélünk, mikor átadja a megrendelt ételeket, én meg közben nagyokat mosolygok, mert némelyik kisöreg annyira drága és csak beszélnek és beszélnek, hallom a hangjukon, mennyire jól esik nekik az a pár mondatos törődés is, mert Zé mindig megkérdezi, hogy vannak, az egyiktől, hogy fáj-e még a lába, a másiktól, mikor volt sétálni...
Hálás feladat ilyen munkát végezni.

Most már azt is tudom, az ételkiszállítás egy szó, mert bár ez rémlett, mégis különírják a legtöbb helyen, s ez teljesen megzavart.

Néha nehéz...

... hallgatni.
Általában türelmes vagyok, de ma úgy felbosszantottam magam egy eszmefuttatáson, hogy majdnem véleményeztem is. Aztán rájöttem, mindenkinek szíve, joga ostobának hülyének lenni.

Önbizalom...

... az van nincs. Eltűnt vagy nem is volt olyan.
Fél óra alatt sikerült rájönnöm, hogy a Neptun rendszerben hogyan vehetek fel tantárgyakat. Miután felvettem azokat, meglátva az órarendemet, kétségbeesés és sírógörcs kerülgetett. Mikor Édua lányomnak elsírtam, hogy kedden és szerdán kora reggeltől este hatig óráim lesznek tízperces szünetekkel, a válasza csak ennyi volt:
- Üdv az egyetemi életben!

Később eszembe jutott Pipulka intelme is, miszerint kössem fel a gatyám. S ekkor csak úgy magamban magamnak kicsúszott egy sehová nem illő szó. Hát ez van. Kössem fel... 

Cirmoska

Cirmoskának is lett új gazdija. A legszelídebb...

Elég lesz

Petrussal.
- Anya! Tudnál adni negyven forintot holnapra?
- Ott van a porcelán hattyúban egy százas, vedd ki!
- Úgy is jó. Ha nem tudsz adni negyven forintot, elég lesz a százas is!

Pislogós

Zével beugrottunk a nőgyógyászomhoz, aki türelmesen válaszolgatott a kérdéseimre, majd jókedvűen mosolyogva közölte:
- Nyugodjon meg...! Minden tökéletesen működik, jobb már nem is lehetne! Belevághatnak a gyermektervezésbe, nincs semmi akadálya! A kor nem számít!
Csak pislogtam nagyokat, mert nem ezért mentem én oda...

Legkisebbem is...

... alámerítkezett. Annyi hála van a szívemben.