Nem először találkozom a jelenséggel.
Egy régen volt, mára negyvenhárom éves barátnőm új profilképet osztott meg. Agyonretusált porcelánbaba arc, a semmibe révedő, kifejezéstelen tekintet igézően hosszú, fekete pillákkal. Először megijedtem (szó szerint hátrahőköltem a széken), csak annyi jött ki belőlem: jaj... Másoknak tetszik a kép. Állítólag ezen eddig a legszebb, leggyönyörűbb, ez eddig a legjobban sikerült...
Igazából a reakciókat nem értem. Mintha a befogadóban nem tudatosulna, hogy a látottaknak semmi köze a valósághoz, sőt...
Nincs bajom még az erőteljes retusálással sem, de csak addig a pontig, míg valami nem válik groteszkké általa.
