Inkább ne egyél semmit

Amikor a Balaton partján üldögélve, az árnyat adó fa még zöldellő lombjai közül épp a tányérodon pihenő halszeletre libben egy elszáradt falevél, majd ezt követően, hazaérve rohansz a mellékhelyiségbe, órákon át fetrengesz a hasgörcstől, mert valószínűleg valami nem stimmelt azzal a pontyszelettel, amit ettél, na akkor visszavonhatatlanul és mindent kétséget kizárólag megérkezett az ősz.

Nekünk még mindig a Balaton

Üldögéltem a tó partján, körülkémlelve, mit fotózhatnék le, mert ne már, hogy megint a vízben fürdőzőket. A tavaly vásárolt összecsukható, pozícióba állítható székemben terpeszkedtem, felülről szemlélve a parton pihenőket, ahogy eddig még sosem. Eszembe jutott a minden év augusztusában, szeptemberében leírt levegőben terjengő fáradt őszillat, a kései langyos szellő susogása, a sirályok vijjogása a víz felett... És amit nem írtam le soha, mert valamiért sosem tűnt lényegesnek, most mégis olyannyira szembeötlött: a színek, a strandtörölközők, a labdák, úszógumik, napernyők, sátrak színeinek hiánya, ami most még ott volt. Olyan erősnek éreztem a megannyi színt, mint még soha.

Pillanatok

Csodálatos idő volt, majd egyszer csak felhők takarták el a napot, a szél húzta magával a parti fűzfák lombjait, a víz a part köveit nyaldosta, habjai egyre magasabbra csapódtak, a tavon itt-ott tarajos hullámok kergették egymást. Nem mehetünk ki, most nem! Éreztem, ahogy fejembe száll a már jól ismert bódultság, megjelent az első vigyor az arcomon. Láttam Zé mögött a feléje közeledő hatalmas hullámot, amikor rám nézett:
- Na, már megint kezdi! Hihetet...
Nem ért a szó végére, a víz úgy beterítette hátulról, hogy a feje tetejéről visszaillesztette a szemére a napszemüveget. Az a prüszkölő, csodálkozó arc! Mire észbe kaptam, már én is víz alatt voltam.
Olyanok voltunk, mint a gyerekek, mindig kicsit beljebb mentünk, majd hagytuk magunkat sodorni a part felé. Némelyik hullám akkorát dobott Zén, hogy seggre ültette az iszapba. Hagytuk magunkat beteríteni, nyeltük a vizet, prüszköltünk, viháncoltunk, egy-egy hullám métereket dobott rajtunk. A víz mellénk sodort egy idősebb urat, aki nagyokat derült rajtunk. Gondolhatta, mekkora két hülye. És tényleg...

Áprilisi Balaton

Ha már beharangozták péntekre a jó időt, gondoltuk, körülnézünk a déli parton.
Magyaráztam a férjemnek, de anélkül is tudta ő jól, hogy be kell mennem a vízbe, bármi áron, nem érdekel a tizennégy fok, akkor sem, ha megfagyok. Megálltunk jó pár strandnál, a vaslépcsők még mindenhol a parton pihentek. Esdekelve néztem Zére, aki már-már feladta a keresést, amikor eszembe jutott a bélatelepi kis strand a gyorsbüfék mögött. Kora estére értünk oda, nem kellett csalódnunk, a lépcsők vízben álltak, de ott meg olyan mély volt a tó vize, hogy épp csak be mertem merészkedni. Nem úgy a férjem.

Annyira szíven ütött, majdnem elsírtam magam, mikor a strand bejáratánál észrevettem a kivágott, földön heverő fákat. Miért? Miért? Nem zavartak ott senkit. Mindig a Gyűrűk ura sorai jutnak eszembe ezekről a fákról. Szauron szolgái, ahogy pusztítotják a matuzsálem korú, hajdan a szélben büszkén hajladozó fákat. Olyan szívbe markolóan szomorú ez. Még a levél el sem kókadt az ágakon, a föld nyeli fák könnyeit, ahogy bénán, haldokolva fekszenek a fűben. 

Januári erre, arra

- Szívem, akkor elmegyünk a Balatonra?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert hideg van és fázom.
- Jó, akkor öltözz!
- De nem viszek fényképezőgépet.
- Ne hozzál, szívem...

Kellett volna, gyönyörű volt az ég kékje, lilája, rózsaszínje, sárgája, narancsa, fehérje, szürkéje.

Augusztusi őszillat

Öt körül értünk le a partra. Még melegen cirógattak a nap sugarai, a fűzfák ringatózó táncukat lejtették a szélben. Sokan fürödtek, mégis csendesebbnek tűnt minden, mint az elmúlt hetekben. A tó vize kellemesen hűvös volt, a kezemmel körkörös ívben hullámokat rajzoltam a felszínére - mindannyiszor megcsodálom a víz különös textúráját -, közben mindenféléről beszélgettünk, teli szőttük álmainkkal az ég kékjét. Néha megborzongtam, ilyenkor végigpásztáztam a horizontot, de békésnek tűnt minden, csak a zsigerekben megbúvó tudatalatti suttogta, valami változóban van. Nem akartam kimenni, jó volt érezni, ahogy a víz langyosan simogatva körülölel. A férjem szólt:

- Menjünk ki most már, fázom...

Kinn a parton üldögélve azon gondolkodtam, vajon mi az a varázslat, ami által megosztjuk a szívünk mélyén rejtőzködő apró titkainkat ezen a helyen, amikor egy pillanat alatt hatalmas szél kerekedett, a tó szelíden zöld színe komor ezüstössé vált, tajtékos hullámok nyaldosták a parti köveket, mellettük sikló igyekezett a biztonságot nyújtó rejteke felé. A fák addigi táncát valamiféle hangos sóhaj váltotta fel, a szél válaszul felkapta a már elsárgult leveleiket és vad játékba kezdett velük. Az emberek meglepődött arccal néztek körül, mintha arra vártak volna, hogy valaki kikapcsolja az égi ventillátort, majd a válaszra hiába várva gyorsan összekapkodták holmijukat, pár perc alatt kiüresedett a strand, megszűnt a zsivaj. A sirályok kitárt szárnyaikkal szinte mozdulatlan lebegtek a fejünk felett, majd hangos vijjogással jelezve egymásnak, ők is eltűntek a légben.

A nap lassan hanyatlott alá a horizonton, miközben tájat betöltötte az ősz elmúlást idéző, fanyar illata. 

Apukámmal

Tegnap egész délután a Balatonban áztattuk magunkat, lebegtünk a vízen, csak Zé bukott alá egy-egy kagylóért. Az ott nyaraló apukám valamikor öt órakor jelent meg a parton, téblábolt ide-oda, nézelődött, míg észre nem vett minket. Néztem az arcát, hogy megöregedett az elmúlt egy év alatt, valamiért múltkor nem figyeltem fel rá... Lefogyott, megnyúlt, szinte viaszosnak tűnt. Odadobtam neki a labdát, ő meg Zének, repült a labda, a végén már nekem is sikerült magamhoz képest nagyokat dobnom, nagyokat derültünk. Valamikor gyermekkoromban labdáztunk így legutóbb, már nem is emlékszem...

Apukám újdonsült barátnőjét is volt szerencsénk megismerni, aki szó szerint egy zsarnok, már nem csodálkozom azon, hogy a családból senkinek nem szimpatikus. Pedig nagyon azon voltam, hogy majd én megmutatom, nincs a hölggyel semmi gond.
Miután kijöttünk a vízből, majd végignéztük, hogy játssza el a nő a hattyú halálát, kijelentve, hogy nem ül le velünk egy asztalhoz a parti büfében, megkérdeztem apukámat, lejönnek-e hozzánk egyik délután, láttam, felderült az arca, szívesen jönne, de a "kedves" barátnő megelőzte:
- Nem megyünk, az nagyon messze van.
- Hatvan kilométer? Egy óra.
- Az nekünk messze van... ennyi idősen.
- Szegedről is ideértek.
- Hát ez az, épp ezért nem.
Satöbbi, satöbbi. Beszélt, magyarázkodott össze-vissza, belegabalyodva a saját magyarázataiba. Nagyon nehéz volt magamba tartanom: egyébként meg nem téged kérdeztelek, hanem apámat, különben is alig volt valami, amit eddig nem hurrogtál le... Vén satrafa.

Tegnapi Balaton

Már másfél órája, elfeledkezve az időről labdáztak távol a parttól, amikor a nyugat felől érkező felhők a part felé kergetik a négy fiút, akik megpillantanak a sekély vízben lebegve egy párnán.

Zé viduló fejét látva, tudom már mi következik. Nem csalódom:
- Szívem, te azóta itt vagy benn? Lassan megtelepszenek a kagylók a hónod alatt...
Öcsém röhögve kontráz rá: 
- Nővérkém, megfeneklettél?

Én is szeretlek benneteket.

Mert utálja...

- Látod szívem, én sosem eszek bele más ételébe, cserébe elvárom, hogy más se nyúljon bele az enyémbe... - mondja lassú kimért hangon, hátha felfogom végre, hogy az ilyesmi nem illendő dolog, majd belenyúl a sült krumplimba, aztán beleiszik a kólámba. Cöcc...

Mai Balaton

Köszönhetően annak, hogy megint képtelen voltam elszakadni a parttól, fél perc alatt  - míg az autóhoz értünk - szarrá áztunk teljesen eláztunk.

Meglepetés

Kiderült, hogy Zé már hetek óta erre készült, hogy majd Valentin nap előestéjén... Legkedveltebb helyünk a Balaton déli partján, mégis tán másfél éve is van, hogy legutóbb erre jártunk.

Pincér:
- Mit hozhatok?
- A szokásos kacsát lila káposztával, köretnek...
- Tudom, a gesztenyepüré.
- Igeeen... Így emlékszik?
Észrevétlen megvonja a vállát és elmosolyodik. Hát... vannak még ilyen helyek.

Legkisebbem is...

... alámerítkezett. Annyi hála van a szívemben.

Gáborékkal

Bármilyen mesét is hajlandó vagyok végig hallgatni arról, hogy itt most mi történik...

Kettecskén

Napnyugatáig tervezett strandolás. Késő délutáni órákban nyugatról érkező viharfelhők, őrült szél, fák alá beszorult, álló kocsisor, aláhulló gallyak, kettéhasadt fatörzsek, autókra borult ágak, a Balatont magunk mögött hagyva felhők alatt megbúvó napsütés.
Embert megbabonázó, káprázatos vihar volt.

Persze, hogy a fényképezőgépem otthon maradt.

Nesze nekem romantika

Fonyód nekem olyan volt eddig, mintha hazamennék a Balaton partjára, de most teljesen elkámpicsorodtam, mikor megláttam az új, de még mindig nem elkészült strandot vaskerítéssel körbebarikádozva, a minimalista dizájn jegyében kiépítve. Kiábrándító, többé nem megyünk oda.

Ma végre...

... kettesben lehettünk. Így aztán úgy döntöttünk, irány a Balaton. Élveztük, ahogy arcunkba fújta a hajunkat a szél... Hjaa, ez így nem állja meg a helyét. Szóval az arcomba fújta hajam a friss szél, a hullámok a cipőnkre szórták hűvös cseppjeiket, mi pedig csak szívtuk magunkba a víz illatát, kémleltük a távoli vitorlákat a tavon, miközben arról álmodoztunk, hogy majd valamikor kettecskén valahol a part közelében egy kicsiny házikóban...

Kellett már

Annyira hiányzott már, hogy ne csak elszáguldjunk mellette, hanem leüljünk a partjára, bámuljuk az égen úszkáló felhőket, belefeledkezzünk a távoli hegyek kékjébe, a sirályok vijjogásába...

Mert kreatív család vagyunk

Zé vissza se nézve ment ki a partra, a legkisebb is olyan furcsán nézett rám: 

- Anyuka, te hány éves is vagy? 

Hát törődjek én velük? Miért nem építhetek várat, ha már ennyire sekély a víz? Nem keltem fel, csak azért is csorgattam, építettem, ha egy-egy hullám el is mosta az elején a váram alapját. Aztán már a Fixi is segített, majd Zé is csatlakozott, mert a kíváncsisága erősebb volt, minthogy leheveredjen a fűbe az ásítozó, lustálkodó napozók közé. Erősítettük, magasítottuk, várfal készült a víz ellen, tornyokat építettünk az őröknek, vízi növényekkel feldíszített teraszt alakítottunk ki a szerelmeseknek. Aztán Zé és a legkisebb hullámokat "korbácsoltak". Szép lassan hullott alá az iszapfal, majd simult el a víz szintje felett szinte észrevétlen. Mi pedig halkan kántáltuk: 

- Vár állott, most kőhalom, kedv s öröm röpkedtek... 

Mert nem csak kreatívak vagyunk.

Újra Balaton

Csak ott álltam a fonyódi parton és nem akartam hinni a szememnek. Idén már második alkalommal. Nyár elején a part menti sziklák közül tűnt el a víz, most meg...
Mert én szeretek a víz mellett feküdni és becsukott szemmel hallgatni, ahogy a hullámok nekicsapódnak a köveknek. Elrévedni a messzi távolba, vagy a part mellett úszkáló kishalakat figyelni, ahogy be-betévednek a kövek közé, hogy aztán villámgyorsan elillanjanak onnan. Most meg csak ott ültem a parton és bámultam, ahogy Zé és a legkisebb rúgdossák a bokáig sem érő vizet. Jókat mosolyogtam egy idős házaspáron, akik rózsaszín napernyőt vonszoltak maguk után, majd alkalmas helyet találva annak, apus leszúrta azt az iszapba, hogy mamus annak árnyékában pihenhessen. Mamus körbenézett, majd megnyugodva, hogy senki nem nézi őket (mert egy rózsaszín napernyő nyilván senkinek nem szúr szemet), rávetette magát egy gumimatracra, miközben apus kényelmesen elhelyezkedett az ernyő alatt. De hol a matrac úszott arrébb, hol a napernyőt kapta fel a szél. Apus győzött rohangálni a vízbe asszonyért, ernyőért, majd kifáradva nyúlt el a langymeleg víz iszapjában. Közben Zé és Fixi teljesen eltűntek a szemem elől, sőt Kamilla lányom és a barátnője is. Én pedig még mindig ott ültem a parton és néztem az ég kékje alatt repkedő sirályokat, a part mentén úszkáló hattyú családot, na meg az iszapban csúszkáló fürdőzőket (délután láttam egy kagylót, ugyanazon mozgással haladt a sekély vízben, mint ők), s azon gondolkodtam, hogy lám, szép lassan fogyatkozunk, már csak három gyerek jött velünk, azok közül is egy - nem a miénk... Aztán előkerült Zé és a legkisebb, unszolásukra velük tartottam a langymeleg vízbe, hogy aztán krokodilként hasítsam a vizet, majd lamantinként haladjak a part felé. Nesze neked balatoni romantika!