2015. október 30.

Átírva

Minden nőnek meg kellene tanulnia nem a szavaknak hinni...

Jósda (+18)

A városszéli jósda udvarán két rendőrautó áll. Vajon mit kerestek ott?
1. Valaki feljelentette a jósdát.
2. Valaki vissza akarja kapni a pénzét, ezért jelentette fel a jósdát.
3. A rendőrök maguknak jósoltatnak a jósdában.
4. Valami jó kis tippért mentek a jósdába.
5. Pénzért mentek a jósdába.
6. A városi főkapitányság küldte őket a jósdába.

Laci bácsi meg csak annyit mondott, biztosan b..ni mentek oda, mert bizony az a boszorkány nagyon bővérű... Khmm, a járőröző rendőrök párosával járnak.

Reggeli



Teljes kiőrlésű kenyér, teavaj, kaviár, brie sajt, valamilyen gyümölcs. Ennél tökéletesebb reggelit nem tudok elképzelni.

Már megkaptam a fejemre: te aztán tudsz élni... avagy: de jól megy nektek. Nem, egyáltalán nem. Aztán megkértem őket, számolják ki. Miért vegyek meg sok minőségtelen ételt, mikor bár kevesebbet de jobbat meg tudok venni ugyanannyiért? Persze erre is meg van a válasz: nem mindegy, mit eszel, úgy is meghalunk? Nem, nekem nem mindegy. 

2015. október 28.

NEM

férfi1: Nagyon készülök az esti koncertre.
férfi2: Ma citerázni fogsz?
maci:  NEM.

Mert ilyen jelentéktelen kis "szóizék" mindig jókedvre derítenek. 

Kritika

- Anya, uncsi vagy.
- Mire gondolsz?
- Uncsi a blogod, most már írhatnál valami izgalmasat is.
- Semmi izgalmas nem történik körülöttünk.
- Akkor is uncsi. Írjál érdekeset!

Akkor most, hogy írjak a macskáról, aki összetörte a kedvenc kerámia kacsáimat, a szekrény tetején száradó steviáról, az elmúlást idéző kerti virágokról, s megannyi apró-cseprő pillanatról? Ó, beleszólnak még az unalmas, kicsinyke dolgaimba is... 

2015. október 27.

Még jó, hogy...

... nem értek az álomfejtéshez.
Talán a napjaimba beférkőző melankóliának és szentimentalizmusnak köszönhető az éjjeli álom:
az általam olvasott blogok írói a beadandó dolgozataimon dolgoztak egy fantasztikusan buja, virágzó kertben, miközben fejük felett a boldogság kék madarai repkedtek.

Reggel elkámpicsorodott ábrázattal konstatáltam a tényt, a könyvek, amik a felkészüléshez szükségesek, még mindig a lakásban hevertek szanaszét, senki nem vitte el azokat. 

2015. október 26.

Vízért indultunk



Forrásvízért mentünk, rácsodálkoztam a tájra, az út egyik oldalán még zöldbe hajlottak a lombok, a másikon már barnásra festette a leveleket az ősz. A pára megült a tó mögötti bozótosban, meseszerűvé varázsolva a túlpartot. Zé megállt az erdő szélén egy kis ösvénynél, mondta megvár, csak menjek kedvemre. Kissé vonakodva indultam neki, mi különlegeset fedezhetnék fel a fákon túl a korai estében?
Még a lélegzetem is elakadt, mikor átsétáltam a bokrok alakította boltív alatt. Mintha egy másik világba cseppentem volna, körülölelt az ősz a minden szépségével, harsány, rikító színkavalkádjával, a makkok apró koppanásai ütemek adtak az épp csak neszt keltő, lágy esti szellő zenéjéhez.
Órákig tudtam volna még ott állni, s szívni magamba ezt a csodát.

Szeretném, ha Zé is látná.

Kis esti romantika

Épp leparkoltunk az autóval, amikor feltört bennem valami édes, nyálasan bugyborékoló érzelgősség, már a számon volt a szó, amikor Zé - mintegy megérezve a pillanat varázsát -  gyengéden felemelte a kezem, s alig érezhetően három, pillekönnyű csókot lehelt a kézfejemre, majd kidugta a nyelvét és hangos morgás kíséretében végignyalta azt...

Az én drága, romantikus férjem.

Hétpettyes


Kései mályvabimbó rejtekében.

2015. október 20.

Legyetek olyanok, mint a gyermekek


Kíváncsiságból kattintottam rá a videóra, körülbelül a feléig bírtam könnyek nélkül. Valahol a Fülöp-szigeteken, ahol óriási a szegénység...
A dal refrénje magyar nyelven:
"Tenger tombol, zúg, süvít a szél, 
Te emelsz fel a vihar fölé. 
Uralkodsz hullámok habjain, 
Szívem nem fél, Benned remél. 
Csak Istenben bízz én lelkem, mert Ő él, nagyobb mindennél."

Az íróasztalom


Nem értem, miért mondja Zé, hogy teljesen elkényeztetem ezt a macskát is. Az állat csak azért tartózkodik az íróasztalomon, mert okosodni szeretne. Ez teljesen nyilvánvaló.

Hála

Ó, amikor ma kisütött a nap... leírhatatlan öröm van a szívemben.

2015. október 19.

Social Song


Ezer éve nem hallgattam már Enigmát, de ez a zene jó: Enigma - The Social Song. Még mindig.

Nem szeretem

Próbálok pozitívan... próbálok jókedvűen... próbálok mosolygósan... A nagy igazság az, hogy mocskos módon elegem van a hetek óta tartó esős, borongós, mindent elrohasztó időjárásból. Nem értem, hogy lehet ezt szeretni... komolyan nem.

Csokiba fogom fojtani a búskomorságom.

2015. október 15.

Állatorvosnál

- Csókolom, én vagyok a galambbal...
- Hozza csak nyugodtan!
- A feleségem azt mondta, remek leves lenne belőle, de nem!
- Én is azt hittem, hogy azért küldték ide az alapítványtól...
- Olyan állatot, aminek neve van, nem eszünk meg. Márpedig, én elneveztem, Jakab a neve.
- Nagyszerű. Főleg, ha tojó.

2015. október 14.

Délután ötkor

A csoport édes, bájos szépfiúja (tényleg az) az utolsó órán:
- Tanárnő kérem! Ne haragudjon, de nem lehetne, hogy vége legyen az órának? Képtelen vagyok figyelni! Úgy érzem, kifolyik az agyam. Ne haragudjon, de nagyon hosszú napunk volt. De komolyan mondom tanárnő, az ön órája az első, amin nem aludtam... Tanárnő kérem, a kóbász is hiányzik. Nagyon éhes vagyok már. Kérem tanárnő, befejezhetnénk az órát?

A tanárnő még három percig próbálkozott...

Jakab


Zé az úttesten látta meg, visszatolatott érte. Megsérült. Hiába mondtam neki, hogy ezt így nem lehet... hazahozta.

2015. október 13.

Talán egyszer...

... lesz erre is gyógyír.
Nehéz megélni, mikor a pszichológussal megoldást keresve a problémákra, a gyerek még az utolsó pillanatokban is csak azon igyekszik, hogyan rúgjon beléd minél nagyobbat. Még nehezebb a megélése annak, mikor érzed, akarva-akaratlan bezárkózol, s talán már nem is érdekel, mit és miért tesz... Mindeközben tisztában vagy azzal, hogy neked kell megkeresned a kulcsot és beilleszteni azt a zárba. Akár tetszik, akár nem.

2015. október 12.

Amíg szárad...

... a körömlakk.
Pénteken kellett bemutatnom életem első prezentációját szociálpszichológiából egy számomra teljesen ismeretlen témából (pontosabban akkor még azt hittem, ismeretlen számomra).
Előtte való nap elmentem fodrászhoz, körömlakkoztam, kiszedegettem a szemöldököm, lábat szőrtelenítettem. Zé látva, miket művelek, furcsán grimaszolva próbált mosolyt erőltetni az arcára... Mire való már ez?
Előttem Zénó tartott, pontosabban tartott volna előadást, de a tanár úr félbeszakította és leültette. S akkor kigurultam, kimentem, vittem egy széket is, hogy leülhessek, magam elé tettem a jegyzeteimet, s csak mondtam és mondtam, azt sem különösebben izgatott, hogy a drága tanár úr nem bírta ki, hogy néha a szavamba ne vágjon, mert a végén csak megdicsért.
Na, hát erre jó a körömlakk, meg a többi.

A tanár úr szóba hozta Oriana Fallaci Levél egy meg nem született gyermekhez című regényét, mondván úgy sem ismerhetjük. De.

Stevia


Szinte hihetetlen, hogy ilyenkor borul virágba a kert. A stevia is most bontogatja apró szirmait.

Nem szeretem idők jönnek... Már nem lopakodik be a napnak egy sugara sem a szobánkba, odakünn is nyirkos, párás, maszatoló szürkeség telepszik a reggelekre. 

2015. október 11.

A tojásos fiú

Tegnap óta esik. Mintha a sötétszürke felhők búskomor takarót húztak volna a vidékre, amitől minden hallgataggá vált. Késő délelőtt egy madár rövid, hangos csivitelésbe kezdett. Úgy megörültem neki, hogy egy pillanatig még azt is elhittem, elzárják ott fenn az égi csatornákat, de nem...

Még épp csak pislogtam a takaró alatt, mikor Zé kérdőre vont:
- Na és, ki is az a tojásos fiú?
- ???
Gondolkodtam, gondolkodtam, ki lehet ő és Zé miért ilyen kíváncsi. Tán magamban beszéltem vagy álmodtam? Nem emlékszem, hogy valakinek írtam volna bármiféle tojásos fiúról, egyáltalán tojásokról.
El is feledkeztem a dologról, mikor Zé valamivel később újra nekem szegezte a kérdést:
- Most már elárulod, ki az a tojásos fiú?
- Zé, nem értelek... Tudnom kéne?
- Azt álmodtam, hogy szorosan átölellek, simogatlak, már épp akartam volna valamit, amikor te leállítottál azzal a szöveggel, hogy ne most, mert mindjárt jön a tojásos fiú, aki annyira jól néz ki...
- Ez most komoly?
- Igen és kíváncsi vagyok.
- Hát nem tudom Zé, ahogy érzed... tojásos fiú... ilyen időben...

248 év


Zé megkérdezte, szeretném-e nézni az Anná-t, aztán meglátta a korhatárt jelző feliratot...

2015. október 8.

Erről ennyit

Délelőtt.
Egy óra a fodrásznál.

Délután.
Félix fiam, mikor hazaérünk, mintegy mellékesen megjegyzi:
- Anya, nem kéne mostanában elmenned fodrászhoz?

2015. október 7.

Ősziesen


Rendet tettünk a teraszon, felmostam, átrendeztem, hogy ha jönnek a nagy hidegek, csak a székeket kelljen elpakolni. A grillsütőt is kinn hagytam még, hátha... 

A hátha szó a macskák értelmezése szerint annyit tesz: fel kell mászni sáros tappancsokkal a fényesre suvickolt grillsütőre, hosszában végig kell gyalogolni rajta és ide-oda ugrándozni a tetején. Ha a lehetőség adott, egymásután többször is.

Újra és újra

(Ha most papírra írnék valószínűleg csak egy kitépett lap emlékeztetne arra, hogy valamit írtam ide, amit számomra sem jó olvasni.)

Mindig eszembe jutnak János szavai, legyünk elfogadóak. Értem én, csak nem találom a helyem... Minél inkább látok dolgokat, annál inkább nem. Egy ideje nem járunk el istentiszteletekre (még nem tűnt fel senkinek), pedig én szeretnék... Szeretnék eljárni egy közösségbe, ahol nem számít honnan jöttél, ahol nem érdekel senkit a pénzed, s nem néznek le azért, ha nincs, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Ahol a befolyásosabb emberek nem érdekeik alapján döntenek és nem ítélnek meg, ha másképp gondolkodsz, mint ők. Ahol nem kell szemet hunyni és nem kell befogni a füledet.
Talán Kata barátnőmnek volt igaza, mikor azt mondta:
- Hidd el, mi már nem tudunk beilleszkedni sehová... Járjatok el, ahová tudtok, anélkül, hogy tartoznátok valahová. Isten mindenütt tud szólni hozzátok.

Régebben Gáborék hívtak magukhoz, azóta össze-összejárunk. Imádkozunk, beszélgetünk. Szabadon, őszintén, kötöttségek nélkül. Sallangoktól mentesen. Szeretem.

Betegeskedős

Tegnap Zé ágyba parancsolt, mert még a járás is nehezemre esett. Kilenc körül hallom ám, hogy valaki alig hallhatóan lépked a lakásban, mintha épp felmérné a terepet. A szívverésem pillanatok alatt duplájára gyorsult, a szemeimmel valami leütésre alkalmas tárgy után kutattam, mikor eszembe jutott, hogy Petra lányom is itthon van, s épp orvoshoz készülődik.
Zé szerint a kinézetem egy rossz életű drogoséra hajaz leginkább.


Tényleg én vagyok az egyetlen főiskolára járó, aki parázik, mert két napot kihagy a suliból?
Nem nyugodtam meg azok után sem, hogy a csoporttársam küldött egy fotót óráról, miszerint nem kell aggódnom...

2015. október 5.

Rémület

Hogy került egy csótány a lakásba?

Még soha nem láttam ilyen állatot...

Nyelvtan órán

Művészeti szakközépiskola, tizenegyedik osztály.
Üzenet Petrus lányomtól:
Kapott az egész osztály csak úgy egy ötöst szeptemberre... Mi ez már? Így kapunk jegyet, meg tollbamondásokért. Hogy fogunk így leérettségizni???? Elegem van. Így nem fogok tudni emelt szintű érettségit tenni...

Hogy engedhető meg ez az oktatásban?

2015. október 4.

Almás rózsák


Még most sem sikerült tökéletesre, de legalább már kezd rózsaformára hasonlítani. Mentségemre szolgál, hogy csak kicsi almák voltak itthon. Egy biztos, a karácsonyi sürgés-forgásban nem állnék neki az elkészítésének, mert eléggé pepecselős munka.

Azt végképp nem értem, másoknál sülés után miképp marad piros az alma héja...  De nem adom fel! Előbb, utóbb...

Bele

"Ne csináld, így belelóg a szemem a hajamba!"

2015. október 3.

Szombat délben


A nap pazarul szórta fényeit, a madarak csicseregtek, a kutya lustán heverészett a fűben, a macskák hangos nyávogással követelték jussukat, majd elfeküdtek valamelyik kosárban, kop-kop... az érett diók hangos koppanással értek földet a szomszéd udvarán... A szél parázson sült hús illatát hozta be az ablakon, Zé s Félix fiam serénykedtek a teraszon, miközben jómagam vajas tésztás, fahéjas-almás rózsákat próbáltam tepsibe varázsolni.

Szeretem az ilyen szombatokat... Olyan idilliek.

2015. október 2.

Nehéz túllépni

Sok-sok évvel ezelőtt egymás felé sodorta őket az élet, barátság szövődött köztük. K ügyvéd, G kerámikus volt, még mindketten hajadonok, J pedig egyszerű családanya, aki nem épp tökéletes házasságban élt. Szerencsések voltak, közel laktak egymáshoz, így sűrűn találkozhattak. Aztán J és családja elköltözött a város másik végére, s bár J már csak néhanapján találkozhatott barátnőivel, de a férje többször vállalt munkát K-nál, így mindig tudtak egymásról.
Évek teltek el, J házassága teljesen megromlott, a férj beadta a válókeresetet. Mindezt tette úgy, hogy a feleségét teljesen befeketítette az ügyvéd barátnő előtt, akitől tanácsokat kért a válással kapcsolatban. Persze, nem csak K értesült J állítólagos dolgairól, hanem minden közös ismerős. J elzárkózott mindenki elől, szinte idegenként élt a városban, nem akarta senki előtt mentegetni magát olyan dolgok miatt, amik csak részben vagy egyáltalán nem fedték a valóságot. Az évek teltek, a gyerekek nőttek... J-re rátalált a szerelem, férjhez ment. A régi barátok újból fel-feltűntek, már másképp látták a múltat.
J és a férje először G-vel futott össze, épp az esküvőjük után. G kimért volt velük, épp csak nem elutasító, amin nem is csodálkoztak, hisz G már az ötödik ikszet taposta vénkisasszonyként. Viszont ott volt még K, aki azóta is kapja a "mostéppmiértkellnagyonutálniavoltfeleségemet" adagokat a volt férjtől. J és K nem igazán beszélnek, J csak párszor kereste meg hivatalos ügyben, akkor is félve, mert nem tudta, K vajon miket gondolhat róla.
S itt jönnek a képbe B és a felesége. Akik jó barátságban vannak J-vel és K-val is. Mikor J mesélt nekik arról, mennyire szeretné rendezni a kapcsolatát K-val, elmondták, K-t ugyanúgy bántja, hogy megszakadt a barátságuk.
Most J-n lenne a sor, hogy felhívja K-t, s leüljenek beszélgetni... Nos, ez nem könnyű feladat. A félelmek, a gátlások, amik az emberben vannak, mintha megsokszorozódva próbálnának felszínre törni. A késztetés mégis ott van. Egyre erőteljesebben. Meg kell történnie... Mégis mennyire nehéz túllépni a saját félelmeinken.

Talán csak én értem, de az sem baj... muszáj volt leírnom.

Még a ház fala is

Elmaradt két órám, amire a legkisebb éppen "betegeskedő" kisfiam nem számított. Mikor hazaértem, már az utcán hallottam... A gyerek olyan szinten nyomatta a rock'n'rollt Chuck Berrytől, hogy a ház fala is beleremegett.

Gondoltam, ahogy belépek, majd jól leszidom, ám a zene ritmusa engem is magával ragadott... 

2015. október 1.

Október elseje


Kicsinykék, formátlanok, ízetlenek. Mégis szemet vidítóak, lélekmosolyt fakasztóak ezek az apró eprecskék október első reggelén. Valamiért számomra az idei ősz a mai napon indult útjára fáradt kesernyés illataival, a napnak falevelekkel játszadozó, bágyadt sugaraival.

Szeretnék kicsit több időt magammal magamban magamnak... az őszben.