2017. február 15.

Autóban

- Zé, lecsúszott a térdemről a kabátom... Felvennéd?
- Miért venném fel? Rám nem jó a kabátod.

2017. február 13.

Árvácska

Korán érkezett. Sápadtan sárga színű szirmaival, mintha a felkelő nap sugarait fürkészné az ablak párkányáról. Lelket melengető, aprócska színfolt ő a szürke télben.

2017. február 11.

Szalagavató

Petrus szalagavatójáról kifelé jövet:
- Már csak egyet kell túlélnünk...

Persze, büszke voltam, mert Petrus gyönyörű volt, bájos...

2017. február 10.

Mert megpróbálja, hátha

- Kaphatok teát?
- Most? Hát nem hinném, hogy ki tudnám nyitni a konyha ajtaját... Innál most vizet?
- Nyissa ki a konyhát! Kérem! Teát szeretnék inni!
- Nem tudom kinyitni, de tényleg... Nézd, itt ez a hatalmas kulcscsomó!
- Tudja, nem ihatok vizet!
- Nocsak, hogy-hogy?
- Vízallergiám van.
- Vízallergiád?
- Igen, semmit nem ihatok, amiben víz van.
- Mondd csak, szerinted a tea miből készül?
- Ööö... tejből? Na jó, lehet van benne víz is...
- Hát elmondom neked, hogy csak víz van benne.
- A francba!
- Akkor ez most nem jött össze...
- ...
- Most akkor mi lesz?
- Na jó, nem vagyok vízallergiás. De azért kaphatok teát?

Zárt ajtók mögött...

... avagy fogalmazhatnék úgy is: élet a rácson túl...

Első nap. Győztem kapkodni a fejem, miközben azon morfondíroztam, egy 11-13 éves gyerek miért hazudik úgy, mint a vízfolyás, miért válik egyik pillanatról a másikra kezelhetetlenül agresszívvé, miért nem akar tanulni, miből fakad a mérhetetlen akaratosság és türelmetlenség, ami ott lebeg az éterben szinte fenyegetően...
Második nap. Délelőtt, míg a fiúk iskolában voltak, keresztül rágtam magam a szakvéleményeken, részletesen elolvasva mind. Sírhatnékom volt, tehetetlen dühöt éreztem, miközben kétségbeesve konstatáltam, hogy a gyermekvédelem rendszere milyen szinten alkalmatlan arra, hogy ezeken a fiúkon segítsen.
Harmadik nap. Ellátogattam egy másik csoportba, ahol találkoztam egy nagyon kedves hölggyel, aki rengeteget segített abban, hogy "másképp lássak", s megtaláljam a sikert a sikertelenségben.
Negyedik nap. Újabb csoport látogatása, majd délben "értem küldtek". Az egyik fiút hazajött a suliból, aki meglátva átölelt:

-  Annyira örülök, hogy maga lesz velem, úgy szeretem, nem akarom, hogy elmenjen innen.
A legnagyobb segítség volt.