2017. február 10.

Zárt ajtók mögött...

... avagy fogalmazhatnék úgy is: élet a rácson túl...

Első nap. Győztem kapkodni a fejem, miközben azon morfondíroztam, egy 11-13 éves gyerek miért hazudik úgy, mint a vízfolyás, miért válik egyik pillanatról a másikra kezelhetetlenül agresszívvé, miért nem akar tanulni, miből fakad a mérhetetlen akaratosság és türelmetlenség, ami ott lebeg az éterben szinte fenyegetően...
Második nap. Délelőtt, míg a fiúk iskolában voltak, keresztül rágtam magam a szakvéleményeken, részletesen elolvasva mind. Sírhatnékom volt, tehetetlen dühöt éreztem, miközben kétségbeesve konstatáltam, hogy a gyermekvédelem rendszere milyen szinten alkalmatlan arra, hogy ezeken a fiúkon segítsen.
Harmadik nap. Ellátogattam egy másik csoportba, ahol találkoztam egy nagyon kedves hölggyel, aki rengeteget segített abban, hogy "másképp lássak", s megtaláljam a sikert a sikertelenségben.
Negyedik nap. Újabb csoport látogatása, majd délben "értem küldtek". Az egyik fiút hazajött a suliból, aki meglátva átölelt:

-  Annyira örülök, hogy maga lesz velem, úgy szeretem, nem akarom, hogy elmenjen innen.
A legnagyobb segítség volt.

2 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Egy, egyetlen egy "kísérletem" volt nehéz sorsú gyerekekkel...Majdnem én "haltam bele" és még most is fáj a seb, amit kaptam (okoztam magamnak?)
Hát pontosan nem tudom, mi, meddig lesz a dolgod, de vértezd fel magad !!!
EZ az a bizonyos "nehéz fa"....Ha te vagy a "fejsze" erősítsd meg magad....

chanson írta...

Fodorka, nehéz... ezért is írtam, hogy ez mélyvíz... Örültem volna valamiféle köztes állapotnak. Most még ott tartok, lelkileg nagyon megvisel.
Inkább valamiféle metszőollóként vagyok itt jelen. :-)

Három és fél hónap...