Vitázunk

... az úrvacsoráról.
Megkérdezem, de már az első mondatában érzem a tartózkodást, a félelmet, hogy esetleg valamit másképp kell csinálnia, mint ahogy eddig tette.
- Mi van akkor, ha valaki herpeszes?
- Nem gondolod, hogy Isten ilyenkor megvéd téged? Kétezer évvel ezelőtt milyen higiéniai körülmények voltak? Mégsem problémáztak ilyesmin.
- De azóta voltak atomrobbantások, környezeti katasztrófák... legyengült az immunrendszerünk.
- De Jézus ma is ugyanaz, mint kétezer éve. Ugyanúgy képes megvédeni a betegségektől, gyógyítani.Vagy tévedek?
- De a gyülekezetben mindig is így szoktuk. Én sosem jártam máshová, nekem ez tűnik jónak.
- Félsz változtatni? Én csak egy bibliai verziót javaslok... Egy pohárban a bort, a pászkából is egyet adjunk körbe, ahogy Jézus is tette annak idején. Talán, ha kipróbálnánk?
- Gondolkodom. De egyre inkább nem látom értelmét.
- Érzem. Szerintem hagyjuk, jó lesz a kispoharas bor morzsapartival...
- A szellemi tartalom a lényeg... ami mögötte van, eltérhetünk a Bibliában leírtaktól.
- Hogy van az, hogy valamiben ragaszkodunk ahhoz, ami le van írva? Ilyenkor meg azt mondod, eltérhetünk? Esetleg a félelmeid miatt?
- Nem félek... de a mögöttes tartalom, az a lényeg...
- Rendben, de talán Jézus nem véletlen cselekedett úgy, ahogy, s nem véletlen mondta azt, tegyétek ti is így az én emlékezetemre. Nem azt mondta, a higiénát tartsátok szem előtt...
- De a mögöttes szellemi tartalom...
- Ok, belekapaszkodtál valamibe, ami igaz. Morzsaparti lesz.
Pár nap múlva ír pár sort, hogy békessége van a gyülekezetben gyakorolt "műanyag kis poharassal" és minden úgy lesz, ahogy eddig is volt, ne várjam tőle, hogy az ellenkezőjét cselekedje. Ellenkezőjét??? Békessége van? Ez nem békesség, csak egyfajta biztonságérzet, amit a megszokott ad.
Szinte mindig ide lyukadunk ki... Maradjunk a jól beváltnál, a megszokottnál, ami számára megfelelő.

Eszembe jut az a kép, amikor Jézussal szemben ott áll egy kislány a kezében az apró maciját szorongatva, kérve Jézust, ne vegye el a játékát. Jézus szelíden néz rá, a háta mögött egy hatalmas plüss mackóval... Hányszor vagyunk így. Nem merjük odaadni, amink van... mert az biztos, az már megvan. Nem baj, ha kopott, ha viseltes, ha nem sok... Pedig ha odatennénk...

Félix szótár

- Elegem van a macskákból, mindent felforgatnak a lakásban!
- Anya, de hát mit vársz ezektől a kis kolbász-generátoroktól?

Ennyi

Néha egy mondat is elég a gyerek szájából ahhoz, hogy ezentúl másképp lássam a dolgokat. Az ominózus mondat pedig:
- Megmondtam, hogy legyen kész a kaja ennyi időre!
Hát nekem ne mondd meg.

Lehet fokozni

Átöleli, nyalogatja, elaltatja, kicsit vár, majd kikéredzkedik az udvarra.

Meglepetés

Amikor Zé azt mondja:
- Na, elég volt... Nem csinálhatsz semmit! Öltözz, megyünk a Balatonra!
S mikor beültünk az étterembe, akkor nem tudtam, hogy mi ezt megengedhetjük-e magunknak ebben az országban, ilyen szociális háttérrel... Vicc.

Na, most van az

Utálok politizálni. De mikor olyat olvasok, hogy a a szociális segélyek mellett még a családi pótlékot is el akarják venni attól, akinek nincs munkája, akkor felmegy bennem a pumpa. Persze nem érezném ezt, ha az emberek vidéken nem éhbérért dolgoznának (az átlagfizetés nettó hetvenezer forint), ha egyáltalán van lehetőségük dolgozni, mert sokunknak ez sem adatik meg. Nem véletlen ácsorog az ember a sorára várva órákat a munkaügyi hivatalokban. Persze ott fenn ők ezt nem tudhatják, hisz hallottam őket fityisz gyűlésen épp elégszer megnyilvánulni, amiből kiderült, fingja elképzelésük nincs a Magyarországon élő emberek szociális hátteréről, ha lenne, akkor sem érdekelné őket.

Néha belesajdul a szívem, mikor látom a tanfolyamon, amikor az egyik előveszi a reggelire hozott üres rizst, azt bizonygatva, mennyire szereti. A másik az üres kenyeret, mert így esik neki jól. A harmadik napokig hiányzik a suliból, mert nincs pénze buszjegyre, míg meg nem érkezik a támogatás. A negyedik a gyereket nem tudja elvinni óvodába, ezért otthon kell maradnia... Az ötödik hatvan évesen üli velünk végig az órákat, mert különben enni sem lenne miből... Vegyetek el ezektől az emberektől mindent, tényleg... aztán rohadjatok meg, ahol vagytok... Képtelen vagyok most azt kívánni, hogy Isten áldjon meg benneteket...

Az érzés...

... amikor fel, alá járkálva nézelődsz a turiban, majd kifelé menet az eladó hozzád lépve, kedvesen megszólít:
- Nem baj, ha ezt leveszem?
S ezzel leemeli a sálad végére ragadt, tépőzáras, élénk lila színű, csipkés melltartót. Nos, az érzés felülmúlhatatlan.

Bursa, holnap utoljára

A gyermekeim által küldött hivatalos iratok között, az egyik borítékban egy újságból kivágott Józsi is lapult a következő szöveggel:
"Küldök egy Józsit, hátha Máté* helyett elintézi a papírokat, ha szépen kéred!"

*Máté, mert az FB-s család csoportban rá szavaztak a többiek az ügyintézést illetően, amikor megadtam nekik a lehetőséget.

Mi van itt?

Az ideiglenesen befogadott cirmosunknak meglett a gazdája, de nem tudom, miféle bűverővel bírhat  a nappalink ablaka, hogy most a szomszéd átszökött kutyája vert annak párkányán tanyát?

Tíz nap után

Nem, nem lehet őket nem szeretni. Mégsem tudom, azzal a cirmossal mit kezdjek, amit ma délben találtunk a ház előtti árokban. Zé vette fel, remegett az ijedtségtől... Behoztuk. Azóta ott kuksol a nappalink ablakában.

Ekrem... The End... Delete

Hónapokkal ezelőtt megírtam neki, hogy férjhez megyek, férjhez mentem, férjnél vagyok... Szerelmes vagyok és boldog. Hogy magunk mögött kell hagynunk a múltat, örülök, hogy jól van, részemről pontot tettem a kettőnk dolgára. Nem vette tudomásul. Szinte mindennap várt egy-egy szívhez szóló üzenet tőle az FB-n: szeretni foglak örökké, hiányzol, örökké tartó szerelemmel...
Erre ma egy rövidke üzenet kíséretében törli magát. Komolyan felbosszantott. Nem a törlés, hanem a stílus. Gondolom, sietnie kellett. Azért valami őszintét elvártam volna, mint például:
Lebuktam az asszony előtt, immár másodszorra...

Most kitől kapok szívhez szóló, szép üzeneteket? Jaj Zé, komolyan ne vegyél...

Jövőre nem

Ámokfutás. Mindent a legutolsó pillanatban. Mert anya majd megoldja... Akárcsak a tavalyi évben. De jövőre nem.