2016. november 28.

Megtalálások


Hosszú hónapokig kutattam, kerestem, hátha rábukkanok egy használt, de jó állapotban lévő szekrényre, amire már nagyon nagy szükségünk volt, de vagy lemaradtam, vagy az orrom elől vitték el, vagy egyáltalán nem is volt olyan, amit el tudtam volna képzelni a lakásba. Aztán pár hete megláttam. Nem egy szekrényt, egy egész szekrénysort. Erre mondhatnánk, első látásra szerelem. Az ára, amennyit a szekrényre szántunk. Azért ennyi, mert egy tízemeletes nyolcadik emeletéről kellett lecipelni, ahol a liftbe jóindulattal sem fér el három embernél több.
Aztán nézegettünk cipős polcnak valót, fogast... Nincs rá keret. Így újra elkezdtem keresgélni. Egy kovácsoltvas fogasba máris belebotlottam pár száz forintért.

Ezek a "megtalálások" különleges melegséggel töltik el a szívet. 
Azt hiszem, sosem szeretnék új bútort. 

2016. november 27.

Koszorú helyett


Nem hagyomány nálunk az adventi gyertyagyújtás, inkább csak valami karácsonyit kiteszünk az asztalra a hangulat kedvéért. Múlt héten beugrottam az egyik virágboltba, csodaszép koszorúkat láttam, Zé mondta is, hogy majd hoz egyet. De úgy szerettem volna valami egyedit, ami csak a miénk és még mindig akadt azokból a ládikákból, találtam tavalyról megmaradt tobozokat, emlékeztem, hogy egy kosárkában a színes üveggolyók között megbújnak fehérek is...

Zé felajánlotta, hogy lefúj nekem két ládát, aztán majd választok, amelyik tetszik, azt megcsiszolgatom, de kiderült, hogy a festék fekete. Láttam rajta, hogy nem adja fel, aztán megjelent a kezében egy vödör diszperziós festékkel... 

2016. november 19.

Késő estig


Magyarhertelend.
Hét eleje óta tervezgettük, nem bántuk meg, hogy elmentünk, késő estig maradtunk, lebegve sodródva a vízzel, rá-rácsodálkozva a fürdő éjjeli fényeire, mint a kisgyerekek.
Először csak Nórikának (csoporttársam) szóltam, már nyáron is szerettem volna, ha eljön velünk a Balatonra, aztán az utolsó pillanatban hozzánk csapódott egy régi barátja is. Jó arc, sokat beszélgettünk, mintha már "ezer éve" ismertük volna egymást...

Zé kollégájának javaslatára megkóstoltuk a somlóit is, de az nem is volt finom. Viszont a gesztenyepüré igen.

2016. november 16.

Jobban élünk?

Üres... A város legnagyobb üzletházának parkolója este hat után.

2016. november 14.

Polcok, ládák, dobozok


Hála Zének, a nyáron kapott faládákból négy felkerült a falra.

Ungarische design... Bármikor bővíthető.

2016. november 11.

Pulton felejtve

- Szia Zé! Tudod, ki evett bele éjszaka a sütőtökömbe?
- Na?
- A macska.
- Akkor siess szívem, gyorsan edd meg a maradékot!

Örök


„Minden jót kívánok, Marianne. Olyan időben járunk, amikor testünk annyira legyengült, megvénült, hogy úgy érzem, hamarosan én is követni foglak téged. Tudd, hogy annyira közel vagyok hozzád, hogyha hátranyújtanád a kezed, elérném."

Amikor olvastam egykori kedveséhez írt sorait, azt gondoltam a "hamarosan" még hosszú-hosszú hónapokat jelent... De Leonard Cohen november hetedikén útra kelt, amiről csak mára virradóra értesült a világ.

Kedvenc énekesem volt. A dalai, a hangja örök szerelem.

2016. november 8.

Néha nehéz

Eszembe jutott Müller Péter gondolatfoszlánya:
"A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is. (...) 
Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell. Nem az "eszményit", mert az csak önáltatás: olyan valakit látni a másikban, aki nincs benne valójában. Nem! Nem! 
Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. (...) 
Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítsz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor.
Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába.
Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell."


Nem hinném, hogy azért nem hallgat meg, mert nem szeret, talán csak azért nem akar hallani, mert fél attól, amit sosem élt meg: a bebábozódott némaság titkos varázsától. Hiába lenne szükséges a láthatatlan csendben újra születnie, nem siettethetjük, nem bonthatunk helyette szárnyakat... S van, hogy tovább kell lépnünk, s már nem lehetünk ott, amikor kiterjeszti könnyű pillangószárnyait.

2016. november 1.

Hévíz...


... avagy egy romantikus hétvégére margójára.

- Szívem, megmasszírozzalak?
- Köszi, nem szükséges... Csak bújj ide!
- De szívesen megmasszírozlak...
- Nem, ne fáradj most ezzel!
- De én szeretnélek...
- Na jó, masszírozz meg!
- Nézd, ezzel a rozmaringos krémmel foglak átmasszírozni tetőtől talpig...
- Ez mire jó?
- A fáradt Ízületekre, ilyesmi...
- Szuper!
Masszírozott és gyúrt, ajh de jó is volt... Közben magyarázott, hogy van a krémben mentol és kámfor is, majd milyen jót tesz.  S akkor egyszer csak dermesztő hideg járta át a tarkóm, ami idővel lehúzódott a hátamra, s onnan tovább... Magamra húztam a paplant, s húztam volna még rá ötöt, annyira vacogtam. Nem tudtam, sírjak vagy röhögjek... Az első éjszakánk hat év után, végre kettesben.

Azt már részletezni sem merem, hogy pánikoltam be a Hévízi-tó mélységétől, Zé nyakába ugorva, sikítva, könyörögve, hogy azonnal húzzon ki a partra, mert elsüllyedek. Negyven perc kellett, hogy legyőzzem a félelmemet, s dupla úszógumival hősként átszeljem a tavat (na jó, egy kicsiny részét).