2015. szeptember 17.

Angol óra

Megláttam a pasit, rögtön tudtam, hogy ő lesz az angol tanár. A feje, a mozgása... Rá volt írva. A mély basszus orgánuma, na az nem...
- What's your name?
- My name's Judit. I'm 46 years old. I have a husband and six children.
- Six! Oh, my God... Six? Gratulations! (...) (ez itt a nem értett mondatok helye)
- The eldest children study at university. Vagy ilyesmi... (ne kérdezz többet, ne kérdezz többet)
- What's your hobby? (mondtam, hogy ne kérdezz)
- My hobby's the photography and I write a blog. Personal. But, I learned english thirty years ago, beacuse I don't speak English. Sorry! Please... please... (remélem, ezzel letudtuk a bemutatkozást)
- But now we talk English! That's right?
- Yesss... yes... yesss... (segítség!!!)
S csak mondta és mondta, alig értettem belőle valamit, bajban voltam a válaszokkal is, mert nem elégedett meg ezzel a gyerekes bemutatkozással, de nem ám, végül egy jót nevettünk az egészen. Aztán olvasnom kellett és fordítani (ettől már nem tartottam annyira), s rájöttem harminc év távlatából is emlékszem egy csomó dologra, amiről azt gondoltam, már rég elfelejtettem.

Hát ez van, itt tartok negyvenhat évesen az angol tudásomat illetően.