Laurával a portától nem messzire üldögéltünk a folyosón.
- Laura, annyira szép vagy. Hidd el, előbb-utóbb biztos beléd botlik valami jó pasi!
- Ááá, valamiért nincs szerencsém velük. Látod, ez a mostani is...
- Szerintem ez jobb, hogy lelécelt már az elején... Még nem is találkoztatok és már ilyen...
- De szerinted hol ismerkedjek?
- Azt hittem, a ti korosztályotok az, aki eljön az egyetemre, rögtön elkap a csávót és elindul a nagy lávsztori...
- Hát én is ezt hittem. De látod... valamiért elriasztom a pasikat magamtól.
- Ez hülyeség... Csak még nem találtad meg magadban a Nőt. Azt a nagy betűset, aki bevonzza a pasikat. Teljesen mindegy, hogy nézel ki, mekkora vagy... Ha megérzik a pasik a Nőt, vagy nevezzük inkább nősténynek, nem tudod levakarni őket magadról.
- De, hogy csináljam? Mondd meg! Tanítsd meg nekem! Eddig még sosem sikerült.
- Semmiről nem késtél még le. Annyira fiatal vagy. Ezt nem lehet tanítani. Vagy igen? Pár évvel ezelőtt talán el tudtam volna mondani... De mióta Zé mellett vagyok... Nem is tudom...
Ekkor megjelenik mellettünk a portás bácsi.
- Na, maguk szerint a papucsállatkának milyen papucsa van?
- ???
- Nem tudják, mi?
- ???
- Nem is értem. Idejárnak és még ezt sem tanulják meg...
- Mi nem arra a szakra járunk, tudja... Ez ugye a pedagógia kar.
- S ott nem kíváncsiak erre?
- Ott másra kíváncsiak...
A portás kapva kapott a szón, viccelődött, élcelődött, miközben valamivel babrált mellettünk, majd visszasétált az információs pulthoz.
Laura rám néz:
- Mondd meg, kérlek! Mondd meg, hogy csinálod! Nekem is kell!
- Én nem tudom... Mi volt ez? MI VOLT???
Sikítanánk, de csak a röhögés tör ki belőlünk.
(Mert van az úgy néha, hogy fontos beszélgetések miatt nem jutunk be órákra.)
