Kicsit elszomorodtam, miután Krisz hívott, hogy akkor megyünk-e Zével a pránanadis masszázs tanfolyamra. Hát nem, nem megyünk... Pedig szerettünk volna. De előbb el kell tüntetni azokat a feltorlódott adóssághegyeket, amik előttünk tornyosulnak. Ki kell fizetnünk az elmaradt számláinkat, az autó is szerelőnél pihen. S csak azért nem tudok neki keseredni, mert látom, valamiért mindenhol kedvesen, jóhiszeműen állnak hozzánk. Az egyik helyen elmagyarázták, mit mi után fizessünk be, ha csúszásban is vagyunk, de ne legyen gondunk, máshol azt mondják, elintézik, amit kell, ha teszünk egy szóbeli ígéretet... Aztán Zét is felhívta az autóalkatrészekkel foglalkozó ismerős, hogy lenne vevő az általunk keresett alkatrészre, de ha kell, inkább félreteszi nekünk.
Ezek jó dolgok. Engem legalábbis abban erősítenek meg, hogy kikerülünk ebből a a lehetetlennek látszó helyzetből, amiben vagyunk. Aztán majd lesz pénz tanfolyamra is.
