Tudtam én, hogy félni kell a fogorvostól és nem szabad kinyitni a szám, ha közeledik felém az injekcióval. Jeleztem is neki, hogy üldögélnék még egy darabig a székben csukott szájjal, csak tegye a dolgát, de ő csak mosolygott rám kedvesen, amiből sejteni véltem, a vesztes jelen helyzetben én leszek. S akkor az még sem fordult a fejemben, hogy kis székről fogja tekergetni, ütni és vésni a bölcsességfogam, hogy az nagy sokára megadja magát.
Napok óta úgy tudtam csak aludni, hogy Zé a tenyerébe fogta az arcom, s esténként azzal vigasztalt, pár nap múlva emlékezni sem fogok a fogfájásra. Hát most itt ülök, s abban reménykedem, Zé ma este is odabújik mellém, mert nyelni is alig bírok a fájdalomtól.
