Hányszor hallottam már keleti tanok hirdetését, miszerint kerüljük az állatok megölését a saját érdekünkben. Se legyet, se szúnyogot. Pár hete mesélték, Tibetben még a legyek is lassabban repülnek, nem kell sietniük, hisz egy ember sem kap utánuk. Gondolkodóba estem, hogy a saját "oktalanságomon" mosolyogjak-e vagy a hallottakon. Mert azért kíváncsi lennék, mások mit tettek volna a helyemben, ha meglátják a fürdőszobánkat ma elárasztó szárnyas hangya inváziót? Most akkor hogy is állunk ezzel a "ne ölj" dologgal? S bár a karmánk határozza meg a további életünket, jelen esetben mi bizony porszívóztunk, hangyirtót szórtunk a sarkokba, hézagokba, nem sajnáltuk a betolakodókat... Végtére is ez a mi területünk, életterünk. Még sem hagyhatjuk, hogy a hangyák, százlábúak, fülbemászók elárasszák a lakást így tavasz végén.
Bár próbálkoztam, lojális módszert nem ismerek a távoltartásukra.
