2012. február 2.

Tessék csak hagyni!

Nem szoktam máshonnan ollózni történeteket. Viszont ez a kis sztori nem csak jópofa, de elgondolkodtató is:

"Tegnap dolgaimat intéztem a városban, az Oktogonnál felfigyeltem valamire:
Egy idős nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön. Lassú, mert jobb kezében a botja, bal kezével pedig maga mögött húzza gurulós szatyrát. Benne krumpli, savanyúság, alma, ingyenes újság, szemüveg, orvosi leletek: egyszóval az élete. Lassúságával kockáztatja, hogy elgázolja két sávnyi kocsi, vagy a 4-es, 6-os villamos. Ekkor megjelenik mellette egy fülkarikás, tetovált, orrpiercinges srác. Vörös haj, kakastaréj, kihívó tekintet, láthatóan bármikor kész verekedni.
A néni elképesztő lassúsággal botorkál át az úttesten. A járókelők kikerülik, legfeljebb mandinerből nézik kínlódását. De ekkor a kakastaréjos udvariasan elkéri a kézikocsit, egyik kezével húzni kezdi, amíg másik karját kapaszkodóul kínálja fel. Az egész utca őket nézi. Még épp időben átérnek. A néni hálálkodik a punknak, a punk pedig e szavakkal hárítja nevetve:
- Semmiség, tessék csak hagyni a gecibe!
A néni meglepődik, majd ő is nevet. És látom, ahogy a két generáció mosolyog egymásra."
(B. Z.)