Délelőtt még az egyik belvárosi kávézó teraszán üldögéltünk Zsolttal, aki régi ismerős és az egyik helyi gyülekezet pásztora. Kötetlenül beszélgettünk családról, munkáról, Istenről, gyülekezetekről. Zé hangjából érezni lehetett, mennyire elszánt a hitét illetően. Pedig itthon sosem folytattunk úgynevezett direkt beszélgetéseket erről a témáról: a Bibliáról, Jézusról, egyáltalán a hitről. Mégis...
Délután újra ott ültünk istentiszteleten, nem először ezen a nyáron. Szeretjük ezeknek az alkalmaknak a nyugodt, békés, szeretetteljes hangulatát. Zsolt mintha a délelőtti beszélgetést folytatnák, ránézett Zére, ő pedig azzal a bizonyossággal a szívében felállt és egyszerűen csak megvallotta Jézusba vetett hitét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. S ha belegondolok, valahol ez a világ legtermészetesebb dolga... Hogy hazataláljunk Ő hozzá.
Ma reggel kaptam egy levelet a gyülekezet vezetőjétől, benne egy igével Jób könyvéből:
Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam! Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait. Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.
Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel, Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.
(Jób 33, 23-30.)
Tudtam, hogy miért küldte. Az jutott eszembe, ó ha valóban angyal lehetnék, akkor biztosan tudnám, hogy mit kell tennem, de még magamat illetően is tanácstalan vagyok, néha annyira elveszettnek érzem magam Isten előtt. Sokszor dühömben még Zét is elküldöm