Már régebb óta csodálattal adózom Hargitai Beáta akvarelljeinek. Szeretem a lágy vonalakat, finom színeket, a kedves-mosolygós hangulatot, amit ecsetvonásaival megörökít a képein. Van annál különlegesebb öröm, mikor egy ilyen művészt ihlet meg egy jelentéktelennek tűnő fotó? Bizonyosan. Nekem mégis annyira jól esett, mikor ez történt. Bea szavairól nem is beszélve:
"... festve jobbnak tűnik a világosabb megoldás. István kifogásolta a hiányzó ködöt, valóban inkább napsütötte, de hát így sikerült. A cím jár, ne ellenkezz, tudom, hogy eredendően szerény vagy, de a fotóid beszélnek!" Merthogy azt írta, fotóművész vagyok, de nem... Nem vagyok az. Még amatőr fotós sem. Csak úgy kattintgatok.