Gyermekkorom óta odavagyok az orosz kultúráért, a zenéjüket különösen szeretem.
Véletlen akadtam rá a Polyushko Polye-re, muszáj volt meghallgatnom a Orosz Vörös Hadsereg Kórusának előadásában is. Egyik dal követi a másikat, Zé is bekapcsolódik. Van abban valami megható, ahogy ebben a kicsi szobában csukott ajtó mögött vigyorogva dudorásszuk a jól ismert dallamokat. A Moszkvaparti estéken a mai napig elbőgöm magam, még jó, hogy eszembe jut Tom Jones Sex Bomb-ja szintén az Alexandrov kórustól...
Közben nem kevés cinizmussal emlegetjük OV-t, aki képes régebbi önmagát szembeköpni azzal, hogy Putyinhoz rohangál (más lehetősége nem akadván), mert az IMF úgy tűnik, beintett neki. Gondolom, Putyin röhög a markába, a Kreml már most cáfolja a szárnyra kapott híreket a megállapodásról, ezzel is jelezve azt, OV-nek elég azon gondolkodnia, ezek után mi is legyen a Széll Kálmán térrel. Pedig örülnénk egy oroszokkal kötött megállapodásnak, több perspektívát látunk bennük, mint az unióban.
Mindez pedig nem arról szól, hogy annyira visszavágyjuk, ami elmúlt, hisz Putyin is megmondta:
"Aki nem sajnálja a Szovjetunió elmúlását, annak nincs szíve, de aki arról álmodik, hogy újraéleszti, annak nincs esze."
Nosztalgiázni pedig jó, mert a zene tovább viszi a gondolatokat is... Let's go!