Miért is fordult volna meg a fejemben, hogy vasárnap estére már csak vonszolni tudom magam után a bal lábam? A ma reggeli felkelésnél csak az ígéret hajtott, az ajtóból még gyorsan
visszaszaladtam visszavánszorogtam fájdalomcsillapítóért, hátha... Pedig gondolni sem akartam a fájdalomra, mert az még inkább lebénít és sokkol. Aztán ott volt az a sok kicsi az óvodában, én bizony nem bírtam ki, hogy egy-két selymesen puha kobakot meg ne simogassak. Az elvállalt munkával meg pikk-pakk végeztünk. De akkor sem kell nekem ez a lábfájás... NEM és NEM.
