Hárman lépnek ki az üzletház ajtaján. Egy férfi, egy nő és egy tíz év körüli fú. Talán egy család. De akkor miért nem egymás mellett mennek, miért tartanak ekkora távolságot? Leülnek velem szembe. Egyik padra a nő, a másikra a férfi. Körülbelül másfél méterre lehetnek egymástól. Kezükben műanyag pohár, benne gőzölgő kávé. Beszélgetnek, miközben a fiú a nő közelében ugrándozik.
- Anya! - kiált fel.
Tehát a nő az anyja. Talán mégsem egy család, a férfi csak ismerős. Cigarettát húz elő a zsebéből, a nő szintén. Nem néznek egymásra, nem kérnek egymástól tüzet, mindegyik rágyújt a sajátjára. Hétköznapi tennivalókról értekeznek, tárgyilagosan. Érzelmet egyáltalán nem lehet leolvasni az arcukról, tekintetük is csak alig néhányszor találkozik. A fiú megunhatta, hogy anyja nem foglalkozik vele, odasétál a férfihoz. Bizalmas hangon szól hozzá, az lerázza. Mégis az apja lehet.
Tehát a nő az anyja. Talán mégsem egy család, a férfi csak ismerős. Cigarettát húz elő a zsebéből, a nő szintén. Nem néznek egymásra, nem kérnek egymástól tüzet, mindegyik rágyújt a sajátjára. Hétköznapi tennivalókról értekeznek, tárgyilagosan. Érzelmet egyáltalán nem lehet leolvasni az arcukról, tekintetük is csak alig néhányszor találkozik. A fiú megunhatta, hogy anyja nem foglalkozik vele, odasétál a férfihoz. Bizalmas hangon szól hozzá, az lerázza. Mégis az apja lehet.
Valamikor később felállnak. Épp csak elég nekik a több, mint két méteres járdaszélesség és az úttest. A felnőttek most sem néznek egymásra. Így mennek egymástól távol, kettőjük között valahol elveszve a kisfiú.
Most már legalább annyit tudok, ők egy család.
Most már legalább annyit tudok, ők egy család.