- Sokat jelentett számodra ez a barátság?
- Sokat.
- Bánt?
- Nem, számítottam rá. Inkább úgy mondanám, fájt elveszíteni.
- Mégis valami nem volt jó abban a barátságban, ha véget kellett, hogy érjen.
- Igazán ezen nem is gondolkoztam. Mire gondolsz?
- Sosem érezted, hogy a terhedre van?
- Néha. De úgy voltam vele, ha valami nem tetszett, túl léptem, egyszerűen kiiktattam a tudatomból.
- Például?
- Ő teljesen másképp gondolkodik a szeretetről. Sosem tudtam ezzel mit kezdeni. Félre ne érts, jó ember. Nagylelkű, jószívű, sorolhatnám. Csak valahogy...
- Rossz tulajdonság?
- Nem is tudom, mit mondhatnék. Törvénykező, ennyi.
- Ez épp elég ahhoz, hogy valakiben ne legyen teljes a szeretet. Én ugyan másképp gondolkodom, mint te. Keresztény vagy, ugye? Hiszel. Te is tudod, minden ugyanarról szól, a szeretetről, a mindent átfogó és körülölelő szeretetről, ami által képesek vagyunk elfogadni másokat.
- Ne menjünk ebbe most bele... Már abba, melyikünk miben, kiben hisz. Vagy menjünk?
- Előbb zárjuk le az előbbit. Érdekel, ahogy te gondolkodsz erről, érdekel a hited. A keresztény hit.
- Te mondtad...
- Most hogy érzed magad?
- Tudod, először azt gondoltam, nagyon fogok szenvedni. Hosszú ideig. Istenre bíztam mindent ezzel kapcsolatban. Szinte hihetetlen, kapuk nyíltak meg, nagyon rövid időn belül. Már másnap. Aztán nagyon jó volt a tegnapi istentisztelet is... talán maga a szeretet is jobban kiáradt, mint máskor. Búcsúztunk, másokért imádkoztunk... Olyan emberek jöttek oda hozzám, akikről azt gondoltam, sosem lesz közöm igazán hozzájuk. Valami más lett, megváltozott. Azóta is...
- Felszabadult egy csomó pozitív energia a döntésed által. Ennyit jelent, ha jól MERSZ dönteni.
- Így is mondhatjuk. Nagyon jó érzés, mintha fentről Isten keze végigsimítana rajtad... A fájdalom, ami benned van, elmúlik. Ha eszembe jut ő, érzem a hiányát, nyúlnék a telefon után, de már nem fáj.
- Jó érzés az, mikor tudjuk, jó döntést hoztunk.
- Tényleg jó... de talán nem is ez a lényeg.
