A gyülekezetben többen nem ismerték fel Zét, s azon morfondíroztak, ki lehet az új pasi mellettem. Egy idő után a szemeire koncentrálva szerencsére sikerült beazonosítaniuk. Mindenki gratulált az új arcához.
A rövidke istentisztelet után már este kilenckor megkaptuk az alkoholmentes pezsgőnket, amit nem igazán értettünk, azt még annyira sem, mások miért koccintgatnak egyre jobb kedvűbben. Lehet, lemaradtunk valamiről?
Nem volt kedvünk vetélkedni, mégis közös beleegyezéssel (mások közös beleegyezésével) bevettek minket az egyik csapatba.
Zére rámozdult az egyik hölgy testvér, aki nem mellesleg egy régi barátnőm volt. Kacsintgatott, csókokat dobált felé, s mikor nem voltam a közelben, megjegyezte, mennyire sajnálja, hogy Zé ilyen távol van tőle. Zé erre azt válaszolta kedvesen, ez bizony így van, s a jövőben is így marad... Nekem meg csak annyit súgott oda halkan, hogy ő fél és szeretné, ha ezentúl a közelében maradnék.
Éjfél után sokan elbúcsúztak, a jelenlévők country zenére táncot lejtettek vagy legalábbis próbálkoztak vele, míg mi jókat derülve rajtuk a háttérből figyeltük őket. Aztán Zé felkért táncolni...