Múlt hét közepén egy ismerősünk felhívta Zét, hogy elvállalt egy munkát és szeretné, ha Zé vele tartana. Aztán pénteken felhívott Zé, hogy hárman dolgoznak, de arra gondoltak, mi lenne, ha én is társulnék melléjük, mert rengeteg a munka, mellesleg akkor a megkeresett pénz nem harmadolva, hanem felezve lenne. Nem hosszú időről lenne szó, pár napig kellene mennem. Ki mondana erre nemet?
Így aztán ma reggel hiába orroltam meg Zére, hogy ölelés és csók nélkül pattant ki mellőlem az ágyból, nekem is kelnem kellett. Egész nap kinn voltunk a levegőn, szívtuk magunkba a fenyők friss illatát. Ágakat nyírtunk, kötöztünk. Egyszer kimelegedtünk, máskor fáztunk, fájt itt, fájt ott... Egy, a telepen élő macska állandóan nekünk nyávogott,
Sosem végeztem még ilyen munkát, kicsit meg is voltam illetődve. Mondják, nem szokta a cigány a szántást. Hát én a metsző olló használatát nem szoktam, érzi is a bal kezem. De végre van egy kis MUNKÁNK, amivel pénzt kereshetünk.
Muszáj megmutatni őket egy kicsit, annyira "ennivalóak"...
Hazafelé megálltunk leadni a fenyőbálákat egy háznál. Láttam végtelenül barátságos malackákat, szelíd őzikét, turbékoló galambokat összezárva rikácsoló papagájokkal, pihenő eperföldet, alvó méhkaptárakat a fenyőfák tövében. Mindent megmutattak. Az ott lakó bácsi épp a madarairól mesélt, mikor Zé szólt:
- Gyere kicsim, indulunk!
Gyorsan elköszöntem, még döcögtem az autó felé a sárban, amikor Zé már indította az autót. Hallottam magam mögött, ahogy a kisöreg odakurjant a feleségének:
- Nézd már, itt hagyja a MAMIT, meg se várja, hogy beszálljon az autóba!
Hát... kösz.