A kezdetektől harcot vívunk Nudlival a fotelemért. Tegnap boldogan nyugtáztam, hogy bizony, Zé olyan ember, aki még a macskák nyelvén is ért, mert ha rászól, az fülét, farkát behúzva ugrik be a kosarába, s elég csak annyit mondania: "ott maradsz", az állat összegömbölyödve, békésen alszik tovább. Konzekvencia: enyém a fotel.
Ma reggel a legkisebb tette be a kosárba, még egy plusz párnát is kapott, hogy jó meleg helye legyen. Később, mikor félárbocra ereszkedett szemhéjakkal kicsoszogtam a konyhába, az utóbbi napok idilljéhez képest egészen furcsa látvány fogadott. Szinte hallani véltem:
- Síkagyúak! Nem ti, majd én döntöm el...
