- Szeretnék feltenni neked négy kérdést, de csak az első háromra kell nekem válaszolnod, a negyedikre csak magadnak!
- Igen?
- Zé miután hibázott valamiben, én elkönyveltem őt ezért ilyennek, meg olyannak?
- Gondolom nem, mert akkor nem mennél hozzá feleségül.
- Ok. És szerinted Zé elkönyvelt engem azért, mert hibáztam?
- Az előbbiből következik, hogy nem.
- Isten mindkettőnk hibáit látja. Szerinted ő leírt minket ezek miatt?
- Ezt nem értem. Nem tudom.
- Jó. Akkor erre én válaszolok. Nem, nem írt le minket, ugyanúgy szeret, mint eddig... és mindig is szeretni fog.
- Ok.
- Akkor most felteszem az utolsó kérdést. Szerinted mi leírtunk téged azért, mert hibáztál?
- Igen.
- Nem kell válaszolni! NEM, nem írtunk le, nem könyveltünk el, egyszerűen csak tudomásul vettük.
- De igen! Mert mivel veled tettem, neked nem mondtam igazat, azért elkönyveltél engem, hogy én egy hazug vagyok.
- Nem, engem nem érdekel, ami régen volt. Az érdekel, amit most tapasztalok.
- Na ugye! Ezt gondolod...
- Nem értesz! Nem gondolom, érted? Tapasztalom. Te támasztod alá a megérzéseimet tényekkel, de van, hogy te magad mondasz el egy-egy esetet.
- Mondj példát!
- Nem szeretnék, nem lényeg. Az a lényeg, ha továbbra is ragaszkodsz ahhoz, hogy hazugságokra akarod felépíteni az életed, akkor mindig visszaesel oda, ahol most vagy!
- Mert te azt gondolod rólam, hogy ilyen vagyok.
- Nem gondolom, s nem tőlem függ az életed... Tényekkel tudom alátámasztani.
- Mondj példát!
(most már mondom a példákat)
- Szóval te ezt így gondolod?
- Mondtam, nem gondolom, ezek tények.
- Mert így gondolod. S ha így gondolod, szerintem nekünk nincs miről beszélgetnünk egymással.
Valamivel később megkérdeztem Zét, miért nem érti, amit mondani szeretnék neki. Zé csak annyit válaszolt:
- Mert nem akarja meghallani, amit mondasz. Ő írta le saját magát. Ne törődj vele!
- Ennek az embernek ki kell másznia abból a gödörből, amiben van.
- De nem akar... Az ő élete, tiszteletben kell tartani. Ne foglalkozz vele!
Már csak azt nem értem, minderről vajon miért EZ jut eszembe?
