Csak nekem lehet annyi eszem, hogy szédelegve, torokfájósan köhécselve megyek ki az udvarra gazolni. Hogy megkönnyítsem a dolgom, leterítettem egy plédet, azon üldögélve vakartam ki a gyomokat a tégla közül. De aztán hol Zé hívott, hol Petrus lányom, utána én hívtam Irma barátnőmet, a végén az üldögélésből hasonfekvés lett, egyik kezemben telefonnal, másikban egy nagy késsel... Valahol a beszélgetés végén tarthattunk, mikor valahonnan a távolból meghallottam a szomszéd néni hangját:
- Rosszul vaaan??? Átmegyek segíteni...
- Nem, köszönöm! Csak telefonálgatok éppen... hasalva.
- Ha rosszul van, szóljon ám!
- Köszönöm, tényleg csak telefonálok - próbáltam visszakiáltani, miközben a kezemmel tartottam a fejem, mert épp rám jött egy olyan köhögési roham, hogy azt hittem, megfulladok. Talán azért elhitte, hogy jól vagyok.
