A kilences tételt szeretném, mert tetszik, mert érdekel, mert kicsit az enyémnek érzem... a kilences tételt szeretném, a kilences tételt... a kilencest... a kilences az enyém...
Feszült vagyok, tán sosem voltam ennyire ideges egy vizsgám előtt sem. Érzem, már nem csak lelkileg visel meg, egyre rosszabb a közérzetem, izzad a tenyerem, forrónak és száraznak érzem az arcbőröm... sorra akarok kerülni.
Kezem a kilincsen, belépek, köszönök.
- Húzzon!
- Hatodik tétel...
- Nem szeretné ezt a tételt?
- Annyira nem...
- Tudja mit? Tegye vissza! Annyi ideig várakozott odakinn, húzzon egy másikat!
- Komolyan?
- Na, melyiket húzta?
- Kilencedik tétel.
- Jó lesz?
- Jó. Köszönöm!
Így kellett történnie. Nem gondolhatok másra: Isten szeme rajtam...
