2016. február 8.

Korianderes, köményes hús


Öt órán át sütve, majd mellé téve a köretet, hogy a hús levében párolódjon, süljön. Köret: burgonya kockára, sárgarépa karikára, vöröshagyma négybe vágva, fokhagyma gerezdek és körte.
A hús olyan omlós lett, hogy sajnos darabjaira hullott a kés alatt...

Hozzávalók: 2 kg sertéslapocka,
Pác: 1-1 ek őrölt kömény és koriander, só, kevés őrölt bors, 1 dl olaj
Köret: burgonya, 3-4 sárgarépa, 2 fokhagyma, 2-3 vöröshagyma, 4 körte
Keverjük össze a pác hozzávalóit. A húst kenjük be a belsejét a pác felével. Göngyöljük össze, hogy a bőrös rész kerüljön felülre és zsineggel kötözzük össze (mi nem göngyöltük, mivel nem bőrös húst használtunk, kicsit beirdaltuk a tetejét). Dörzsöljük be a megmaradt páccal és pihentessük legalább egy óráig. Tegyük 170 fokra előmelegített sütőbe és süssük 6 órán keresztül. A negyedik órában tegyük hozzá a negyedelt hagymát a gerezdjeire szedett fokhagymát, a karikára vágott sárgarépát és a burgonyát. Az ötödik órában pedig a hámozott, kimagozott félbevágott körtét. Ha letelt a hat óra, szedjük a tepsi tartalmát egy tálra. A visszamaradt lét öntsük egy lábasba, adjunk hozzá egy kevés lisztet, egy pohár fehérbort és forraljuk össze. A húst és locsoljuk meg a pecsenyelével. (Nekem pecsenyelé nélkül jobban ízlett, maradtam volna a sima szaftnál.)