Tudták, hogy az utolsó napom, mégis úgy tettek, mintha meglepetésként érné őket.
- Nem hagyhat itt minket!
- Ugye, nem megy el?
- Akkor ki tanul majd velünk?
- Kérem, maradjon még! Maga annyira jó hozzánk!
- Elmehetek magával?
- Szeretünk magával lenni. Miért megy el?
Csiripelték egymás után, aztán mégis engedtek szóhoz jutni, egy-két szó után el is csuklott a hangom, s csak annyit tudtam kinyögni búcsúzóul: legyetek jók, mert higgyétek el, jónak lenni sokkal könnyebb, mint rossznak. S akkor szinte egyszerre felugrottak, átöleltek, rám fonódtak, odadugták a fejüket. Nehéz volt eljönni, nagyon nehéz. Megszerettem őket.
