2020. szeptember 16.

Kétszer is öt

Ötödikén volt a születésnapom, annyi minden járt a fejemben, amit szerettem volna megosztani, az idősödésről, a bölcsülésről, a bennünk lévő megnyugvásról, de hogy is írhattam volna minderről, mikor feszült voltam a vizsgáim miatt, mivel a tanulásra szánt napokat szinte semmittevéssel töltöttem, későn eszméltem, s csak csendben, hogy senki ne lásson, nyeltem egy hatalmasat, mikor olyan tételre akadtam, aminek tartalma  egy nagy fekete lyukként jelent meg a szemeim előtt. Mert ki, ha nem én voltam az, aki ennyi idős fejjel, az előadások alkalmával legtöbbször rákattintottam a felvétel ikonra, s nem törődtem az egésszel? 
Mondtam is Zének, a gyerekeimnek, ha még egyszer ilyen eszembe jut, verjék a fejemet a falba, vagy ássanak el, már képtelennek érzem magam a tanulásra. 

Igen, azért ötösre vizsgáztam. S jelentkeztem egy, a mostanira épülő képzésre.