Azért hiányolom ám a fehér havat, a zúzmarás ágakat, a jégbe fagyott rügyeket... Igaz, ma már annak is kis napfénynek is örültem, ami napok óta elkerült minket. De szerettem volna havas fotókat elhagyatott tanyákról, udvaron felejtett lovaskocsiról. Jégcsipkés folyópartról, a végtelennek tűnő, hófehér mezőről... A gyerekekről. Zéről. Ezek helyett anyukámék elkényeztetett, hatalmasra nőtt, kövér divatosan duzzadt macskáját fotózgattam kevéske sikerrel. Bár mit is várhattam volna egy olyan állattól, aki már a megérkezésünk másnapján lesújtó pillantással mért végig minket:
- Nagy ívben teszek rátok! A fotel pedig az enyém...