Punnyadás van. Anyukám nem az a fajta, aki hagyja, hogy segítsünk neki. Így aztán fekszünk, avagy ülünk... időnként eszünk valamit és bámuljuk a tévét. Egyik délután meglátogattuk apukámat, aki ahhoz képest, hogy elképzelni sem akarta tudta, hogy jön haza két ünnep között a kedvesétől, majd kiugrott a bőréből örömében, mikor meglátott minket. Másnap szemüveg projekt volt, immár három gyermek szemüveges. Zétől pedig kaptam cipellőt (olyat, amiben tudok fotózni erdőn-mezőn). Pet mikor meglátta, csak annyit mondott:
- Anyu, ez borzalmasan néz ki!
Hát nem is tudom. Nekem épp ez tetszik benne.
Tegnap este egyébként nem bírtam tovább, mikor anyukám elment lefeküdni, kiosontam a konyhába elmosogatni, rendet rakni... Ma újra. Sőt gyártottunk egy tortát, azt a fekete-erdőset, ami karácsonykor még sem készült el. Titokban. Bár kétlem, hogy anyukámnak nem tűnt fel a nagy jövés-menés, amit rendeztünk közben a lakásban.
