Ártatlan palástjával

Reggel óta újra havazik. Zé elment hólapátért, a régi eltört. Seprű is kell, mert az is tönkrement. Reggel még bosszankodtam egy kicsit, hogy megint lapáltolhatjuk a havat. Aztán belefeledkeztem az égből aláhulló hópelyhek látványába. Megnyugtat, ahogy békésen játszadozva szállingóznak az ablak előtt. Régebben nem szerettem a telet. Mára ez megváltozott. Egy valami az, ami befeketíti a szépségét. A reménytelen helyzet, amivel szembe kell, hogy nézzenek emberek. A menedéket nem találók, a tűz nélkül sarokban didergők, az utcán örökre elalvók. Belesajdul a szívem. Miért kell ennek így lennie? Elenyésző, amit értük teszünk. S mennyien vannak, akikről nem is tudunk semmit. Míg ezeken gondolkodom, a hó lassan betakar mindent. A tél ártatlan, hófehér palástjával.