Fekszem a párnán, kezem a fejem alatt, miközben fülemhez szorítva a telefont hallgatom, ahogy anyukám panaszkodik, mennyire fáj és fel sem tud kelni, fél, hogy mi lesz most vele, el sem tud indulni gyógyszerért. Mondom, várjon egy kicsit, majd én viszek fájdalomcsillapítót, addig maradjon nyugodtan. Kinyomom a telefont. Emelem a fejem, már pattannék ki az ágyból. Sötét van, csak az utcai lámpa fénye szűrődik be az ablakon. Nézem, ahogy Zé békésen alszik mellettem. A telefon pedig nincs sehol. Álmodtam.
