Annyira el vagyok keseredve. Apukám felhívott, nem érti, hogy kerülhettünk ilyen helyzetbe. Hajtogatta, hogy másképp kellett volna, gondolkodni, előrelátóbbnak lenni. Én meg mentegettem magam. De miből? Hogyan? Hisz semmi luxusra nem költünk, nagyon összehúzzuk magunkat hosszú hónapok óta. Akkor is. Előbb kellett volna gondolkodni, előbb kellett volna ésszel cselekedni. Szerinte valamit nagyon rosszul csinálhatunk, ha így állunk. Egyszerűen elfogyott a türelmem, a sírás határán voltam, alig tudtam megszólalni, de azért kipréseltem magamból a szavakat:
- Akkor mondd el, mit kellett volna tennünk? Mit kellett volna tennem, hogy ez ne következzen be? Adj valami tanácsot!
A válasz az volt, amit már annyiszor hallottam másoktól is:
- Nem tudom, nem tudom, nem tudom...
Hát én sem tudom, pedig hónapok óta próbálkozom, hogy másképp legyen.
