Vasárnap óta

A bőrömön keresztül éreztem a reggel hideg fényét. Nem akartam kinyitni még a szemem, ott voltak a gyerekek, még annyi mindent kellett sütnünk. Porcukor hullott alá az égből, a sütemények lágyan ringatózva keringtek körülöttünk a légben, mi pedig nevettünk, bolondoztunk színes kötényeinkben. Éreztem Zé kezét, ahogy a paplan alatt matat, kutat, keresi a takaró szélét. Jaj, ne ébressz még fel! Nézd milyen szépek a süteményeink! Érzed az illatukat, azt az édes vaníliasárga illatot? Ó Zé, ha közelebb jössz, nem tudok a süteményeimmel foglalkozni.! Hisz már itt vagy... A te illatodat érzem, az illatot, aminek nem tudok ellenállni. De most nem érinthetlek meg. Nem akarsz még felkelni szívem? Nem... hideg van, olyan fehér ma a reggel, mégis csak bújj közelebb, egészen közel! Éreztem az erős kezeket, amik átöleltek, a finom ujjakat, amik simogattak. Már nem akartam, hogy elengedjen. S akkor kivágódott a lányszoba ajtaja, valaki végigtrappolt a nappalin. Zé felemelkedett egy kicsit, hogy kinézzen.

- NEEEM!

- Mit nem?

- Még mindig esik, nagyon esik!

- Fehér minden, ugye?

- Az.

Egyszerűen nem akartam tudomásul venni, hogy újra itt a tél... Happy Easter! Merry Christmas! Melyik filmbe csöppentünk bele? Nem állíthatnánk le a lejátszót? Tudod, azt a gombot kéne megnyomni és akkor eltűnik ez a fehérség, ami körülvesz minket. De nem, a lejátszóban mintha egy véget nem érő film peregne napok óta. Ébren álmodom a színeket. Közben teszem a dolgom, de úgy, mintha a visszatérő téllel időt nyertem volna... Időt, de mire? Magam sem tudom.

Ma be kellett mennünk a városba. Zé az egyik kereszteződésnél felnézett az égre, szinte megkönnyebbülve sóhajtott fel:

- Nézd csak, mindjárt kisüt a nap!

Elmosolyodtam. Egy pillanat alatt lepergett előttem minden. A lebegő krémesek, a szitáló porcukor, Zé bőrének az illata, a paplan melege, a zuhogó hó, a kavargó szél, az ablakon kifelé tekintgető gyerekfejek, a hóban ugrándozó eb, a kamilla tea és a kétszersült régről megmaradt illata, egy Glenn Miller muzsika dallama, amit mintha már a tavasz sodort volna felém... 

Mikor hazaértünk, a  házunk előtt tanácstalanul álldogált egy feketerigó, nem repült el. Ide-oda tekintgetett, téblábolt jobbra-balra, mint aki keres valamit. Talán a tavaszt kutatta. Ki tudja?