A házi orvosnál kezdtük a napot a legkisebbikkel, mert reggelre duplájára dagadt az álla. Utána több, mint hét órát töltöttünk a kórház sürgősségi osztályán. Ez idő alatt "túléltünk" egy vérvételt, történt CT vizsgálat, s a hetedik órában egy szájsebész is ellátta Félixet.
Én is nehezen bírtam ennyi órán keresztül az egyik helyről a másik helyre való üldögélést, ő feldagadt, fájó arccal hősként viselkedett. Az pedig plusz erőt adott, hogy az utolsó órában egy nagyon kedves ismerősünk hallva a legkisebbel történteket, beállított két hamburgerrel és narancslével, s ezek után még haza is fuvarozott minket.
Elfáradtam... egy kicsit. De. Hála... mert nincs semmi komoly baja a fiamnak. Hála... mert szerető, segítőkész emberek vesznek körül minket. Hála azért is... mert Zé ma dolgozhatott.
