2015. augusztus 3.

Keseredős

Végül is igaza van, sokkal több dolgot is csinálhattam volna ma, minthogy a cicákkal foglalkozom. A gáztűzhely letakarítása, a radiátor lemosása, a vécé kitakarítása, a macska tálca és tálkák elsikálása, a cicák átköltöztetése a nappaliból a konyhába és még folytathatnám, mind-mind olyan apró "semmittevések", amiknek látszatjuk ugyan nincs, de mégis széttördelik a napot, észrevétlen tűnnek el a percek. Úgyhogy holnap neki se állok a szekrények kipakolásának, amiket ugyan már fél éve rendbe tettem, most mégis kezdhetem elölről.
Csak főzni fogok, hogy jó illatok terjengjenek, meg mosni, hogy lebbenjenek a frissen mosott ruhák a légben, esetleg szekrényeket tologatok jobbra és balra, hogy mindenképp legyen látszatja annak, amihez hozzányúlok.

S ezentúl nem fogok fél, esetleg egy órát egész délután diskurálni a barátnőimmel sem. Hát így kezdődik az, mikor teljesen elszigetelődik az ember, s magányában még magányosabbá válik.
Sírni szeretnék, miközben azt mondogatom magamnak: fel a fejjel...