Szóval, van az a Grimm mese a kásás fazékról:
Volt egyszer egy szegény, jámbor leány, aki kettesben élt az anyjával. Egyszer elfogyott az ennivalójuk, a leány kiment az erdőbe, találkozott egy öregasszonnyal, aki meghallgatta a panaszát és megajándékozta egy kis fazékkal. Erre: - Fortyogj, kis fazék! - finom, édes köleskásával telt meg, ha pedig azt mondták neki: Állj, kis fazék! - abbahagyta a fortyogást.
A leány hazavitte anyjának a fazekat, megszabadultak a szegénységtől és az éhségtől, annyiszor laktak jól édes kásával, ahányszor kedvük tartotta. Egyszer a leány kiment valahová, az anyja pedig rászólt a fazékra:
- Fortyogj, kis fazék!
A fazék fortyogni kezdett, ő eddig jóllakott. Azt szerette volna, hogy a fazék hagyja már abba, de elfelejtette a szót, amitől eláll a fortyogás. A fazék tovább fortyogott, a kása kifolyt a peremén, de mégsem hagyta abba, a konyha, majd az egész ház megtelt kásával, azután a szomszéd ház is, az utca is, mintha az egész világot el akarná árasztani a kása. Nagy volt a veszedelem, de senki sem tudott segíteni. Végre, mikor már csak egy ház volt hátra, hazajött a lány, és így szólt:
- Állj, kis fazék!
Erre aztán a fazék abbahagyta a fortyogást, de aki vissza akart térni a városba, annak előbb át kellett rágnia magát a kásahegyen.
Hasonlóan jártam ma a muffinnal...
