Teljesen mindegy hányszor nyitjuk ki a bejárati ajtót, Vadóc mindannyiszor elpanaszolja, hogy még mindig esik az eső és már elege van. Hiába magyarázom, hogy kell ez az eső a földnek, ha kicsit későn is jött, nem normális a tavaszi aszály, de amikor eláll egy kis időre, legalább a madarak csiripelnek, lássa meg a jót ő is, nem gondolhatunk mindig magunkra, nekem is hiányzik a jó idő és a napsütés, szívesebben napoznék mellette a kertben, közben hallgatnánk a madarakat, azt szabad, de elfogni a kis fiókákat csúnya dolog, olyat nem tehetünk, legyünk hálásak azért, ami körbevesz minket, s igen, most az esőért is annak kell lenni. Vadóc meg csak néz rám kikerekedett szemekkel, s a pofijára van írva:
- Te egyébként miről beszélsz?
