Délután autó híján, elcsábultunk a közeli parkban. Kezünkben kosár, a kosárban olló, s természetesen a fényképezőgép.
Így most az asztalon szárad a bodza, illatozik az akác. Szirupban ázik a bodza virága (szörp lesz belőle) és holnap a gyerekek már ihatják a belőle készült üdítőitalt is.
A szívünkben pedig ilyenkor még inkább erősebb a vágy, hogy idővel magunk mögött haggyuk a városi életet és a természet mindig az életünk része legyen kapun kívül és belül is. Azt hiszem, senki nem érti igazán, ami történik velünk... Pillanatnyi hóbortként fogják fel.
Egyszer egy barátom azt mondta, miután elmeséltem neki a vonatok fotózásával kapcsolatos élményeimet:
- Akit egyszer megcsap a mozdony füstje...
Akkor igaznak kell lenni annak is, ha egyszer valakit elkap a vidék levegőjének sodrása... vagy valami ilyesmi. Vagy ahogy Zé fogalmaz:
- Akit egyszer megcsap a trágya igazi illata...
Maradjunk a sodrásnál...