Gyermekkoromban mindig félretoltam a sült paprikát a tányéromon, mikor a nagymama tört krumplival és szalonnával kínálta. Sok-sok év elteltével valamiért mégis megszerettem az ízét. Ma már egyszerűen odáig vagyok érte. Egyedül a családban. Először Zé is csodálkozva nézte, amikor a piacon a vékony húsú, színes paprikák közt válogattam, a gyermekeim fintorognak, mikor itthon sütés közben érezni a paprikák édes sült illatát a levegőben. Nekem pedig ilyenkor mindig a nagymama betegségtől elnyűtt, réveteg, számomra mégis oly kedves arca jut eszembe:
- Jaj, mennyire kívánom azt a jó kis sült paprikát, még most is a számban érzem az ízét...
Ha itt lehetne még velünk... Nagyon hiányzik, ennyi év után is.