Kiléptünk a házi csoportunkból, mert több hónapnyi próbálkozás után sem találtuk meg a közös hangot annak vezetőjével. Tegnap dél körül kaptuk pásztor Jánostól az sms-t invitálva bennünket a saját házi csoportjába:
" Hcs ma este ...-nél lesz. Móra F. u. 38. Szeretettel várunk! Téma: az igaz ember igaz tettei."
Beütöttem a Google keresőjébe a címet, elmagyaráztam Zének, hogy juthatunk oda a legrövidebb úton. Kis ház a város szélén. Furcsálltuk ugyan a nagy csendet, s hogy egy jármű sem áll a ház körül, de mivel a kapu nyitva állt, így betolattunk. Szerencsére a hatalmas sártól esélyem sem volt kiszállni az autóból. Egyszer csak Zé felkiált:
- Te, ezek nem ők!
Rátaposva a gázra kifordult az udvarról, nagy sebességgel végig száguldott az utcán, majd megállt.
- Nem értem... Úristen! Ezek vadidegenek voltak. Kik voltak? Vissza kell mennünk, már elindultak kifelé.
Megfordultunk, megálltunk a ház előtt, a ház tulajdonosa már ott állt kissé becsiccsentett állapotban az út szélén.
- Na, bökjék már ki, kit keresnek! Mi járatban vannak errefelé?
- Elnézést, de ezt a címet adták meg! T. Tamást keressük!
- Itt olyan nem lakik! De még az utcában sem!
- Az nem létezik. Nézze, ez a cím áll az sms-ben!
- Mondom, nem lakik errefelé ilyen...
- Akkor elnézést a kellemetlenségért!
Rögtön nyúltam a telefon után.
- Szia Tamás! Milyen utcában laktok?
- Váci Mihály.
- De harmincnyolc?
- Igen. Miért, hol vagytok most?
- Majd János elmeséli neked, hol vagyunk.
Ej, pásztor János, még jó, hogy nem lincseltek meg bennünket! Nem mindegy ám, hogy költő vagy író. Az sem, hogy melyik.
Persze, mikor elmeséltük a történteket, mindenki szakadt a röhögéstől...
